Amikor végre látod megtérülni a befektetett munkád és kitartásod...
Felcaplattam ma is a Gellérthegyre (ahogy tegnap is...), hogy gyakoroljam az új szablya formagyakorlatot.
Komolyan, rég okozott már ennyi kínt egy forma, mint ez, amit 3 hónapja gyakorlok (edzéseken kívül, szabadidőmben). A szablyát mintha újra be kellett volna törni, megmakacsolta magát: megvívtuk a csatáinkat.
Háromszor sebeztem meg vele úgy a fejem, homlokom, hogy vér folyt az arcomon. Többször kiesett a kezemből, vagy egy centivel eltévesztve az irányt, a markolata ütötte meg úgy a lábam, hogy tenyérnyi sötétvörös-lila folttal jártam egy hétig.
Volt olyan mozdulat, amivel másfél órán át küszködtem, mire meg tudtam csinálni. Pedig csak egy egyszerű, 2 másodpercet igénybe vevő mozdulatsor. Ismételtem, újra és újra.
Ma pedig először éreztem azt, hogy igazán jól megy. Hogy már lassan ösztönösen jönnek a mozdulatok, pontos, éles, megvan mindegyiknek a vége: egyszerre érkezik meg a pozícióba a lábam, kezem, tekintetem, a szablya ott vág, ahol kell.
Veszettül éreztem most a szablyát, jó volt vele mozogni, nem volt nyűg az eltervezett ismétlésszám, áramlás, flow volt a gyakorlás.
Ezért az érzésért dolgoztam 3 hónapja. Nem aranyéremért, nem másért - az majd egy plusz, külső jutalom lesz, ha lesz. Ez az érzés, ez mindent megér.
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése