Pihenőnap

Ha épp kegyetlenül fáj az ember lányának a lába,  és nem esik jól az ugrálás, akkor a sorozatnézés közben ilyenre vetemedhet:

1 perc plank, alkartámaszon
20 teljes felülés, szép lassan, préselve
1 perc plank....
...és így tovább, pihenő nélkül.

A 7. kört már eléggé megérzi a hasizom.

Igyál még egy puerh-t, és hozz nekem is

Párszor már írtam róla, hogy a puerh a legjobb alternatíva, ha az ember le akar szokni a kávéról.

Nem is csak a nagy egészségtudatosság miatt, egyszerűen engem például a kávé egy idő után már nem ébreszt fel, 10 perccel később újra kómás vagyok. 

Persze, lehetne mondjuk minden nap éjfél előtt ágyba bújni, és 8 órát aludni. Persze. Egyetem, munka, edzés, edzéstartás mellett ez elég távoli álom egyelőre, szerintem sokunknak.

A puerh finom, az illata mondjuk egy ódon szekrény és egy istálló keverékéhez hasonlít, de bele lehet szeretni. Sokkal kifinomultabban hat, mint a kávé, nem dob fel hirtelen (na jó, van, amelyik igen, vagy ha túl erősre sikerül, akkor egy perc alatt a plafonon lógsz tőle), hanem órákon keresztül frissen tart. 

Futás, edzés előtt, vagy kinti edzés közben télen, termoszból... felbecsülhetetlen. 

Nem kell bele cukor, tej, nincs benne aroma, porrá őrölt szemét -  csak az érlelt tealevelek.

Nagy kedvenc a 19 Sárkánygomba, mély ízű, erős, ütős, jó pár versenyen és napfelkeltefutáson volt már a titkos fegyverem.
( http://www.flyingbirdteahouse.co.hu/tea_webshop_reszlet.php?specID=135 )

És már hónapok óta nem jutok el a boltba, hogy vegyek belőle. Ez a tragédia, ez. 

Kedvencek

Ma gyakorlatilag egész nap edzettem.

Na jó, közte volt még minimális más meló és könyvtár is, az utóbbi teljesen feleslegesen. Apropó, nem akarja valaki nekem adni a Mérei-féle Rorschach könyvet? Ha van neki. 

Legalább 3x összekutyulódott a napi programterv, de mint tudjuk, a valódi intelligencia a kreatív problémamegoldásban mutatkozik meg, nem pedig a deriválásban, vagy Freud tanainak szó szerinti visszaidézésében. Csurom intelligens voltam hát.

Reggel a kedvenc Teniszezőlányomnak tartottam edzést a Somló-közben, együtt futva vele az emelkedőn és a lépcsőkön fel s alá, na meg a guggolásokat is csináltam, mert a guggolás a nők legjobb barátja. Vagy az a gyémánt? Mindenesetre a gyémánttól nem lesz olyan jó hátsója az embernek, mint a guggolástól. 

Teniszezőlány vért izzadt az emelkedőn való talicskától aztán, de nem véletlenül: kegyetlen feladat ez, bármennyire is kölyökmókának tűnik. A törzs izmait erősíti, a hasat, hátat, derekat, na meg a vállat, karokat is, ha már egyszer azzal tapicskol az ember. de elsősorban a hasizmokat készíti ki rendesen. 

Ajánlom kipróbálásra mindenkinek, csak arra érdemes figyelni, hogy a tökegyenes hát meglegyen, ne essen be e csípő, ne homoríts. Gyakorlatilag plank, csak épp a lábad a pajtásod kezében van.

Utána kedvenc thai bokszoló ismerősömmel edzettem, pontkesztyűztünk, aztán bunyóztunk 3x3 percet, 1 perc pihenőkkel. A hegyfutásoknak, lépcsőzéseknek köszönhetően a kondim full jó, nem fáradtam el a 3. menet végére sem. Ez nagyon nagy fegyver lesz majd egy meccsen :)

Viszont még oldódnom kell, lazábban, játékosabban, technikásabban bunyóznom. A 3. menetre lazulok le annyira fejben, hogy átgondoltabban tudok támadni, ki merem próbálni a tanult dolgokat, kicsit kockáztatni is. De lesz ez még sokkal jobb is, mostantól rendszeresen fogunk sparringolni - veszett nagy szerencsém, hogy egy 12 éve bunyózó sráccal edzhetek így. Rengeteget tanulok már csak abból is, ha figyelem az ő mozgását. 

Sprint a könyvtárba, sűrű káromkodás, hogy nincs, nem létezik a könyv, ami kell nekem szerdára. Sprint a könyvesboltokba, még sűrűbb káromkodás. 

Vissza a hegyre, a Somló-köz kegyetlen lépcsőihez, kedvenc Dorkómmal edzeni. Megfigyeltétek, hogy ma mindenki a kedvencem? Love is all around. Épp náthás, így neki lightosabb edzést tartottam ma, ellenben ráparancsoltam 3 pulcsit, plusz megkapta a jó vastag pufi kabátomat is. Ja, sálat is tettem rá. 

Tudniillik, izzadás volt a cél. Hát Dorkó izzadt a felfutások alatt rendesen, a guggolós-ugrálós-kitöréses-láblendítős erősítés meg már csak hab volt a tortán. 

Ekkor már éreztem kissé a combjaimat én is, a két lépcsőzés azért kicsit beégeti az izmokat, de még feljebb sétáltam az egyik kedvenc gyakorlóhelyemre, és szablyával gyakoroltam még egy órát. Kis részletekre bontva a formagyakorlatot, minden részletet 10x ismételve - ez nehéz, jócskán fárasztó, kissé monoton meló, de minden versenyformámmal megcsináltam ezt, hónapokon keresztül. Olykor egyetlen mozdulatot ismételgetve egy órán keresztül.

 Megéri, mert megtérül a befektetett munka, amikor ott állok a dobogó legfelső fokán. 

Hazaséta, kutyát megfog, még vele is kószáltam kicsit, aztán végre zuhany, fehérjeturmix, kanapé.

Mai kajatipp: cotttage cheese.
Sok fehérje, kevés zsír, és még finom is. Salátához, vay vajkrém helyett is frankó.

Az előző részek tartalmából

Na igen, ez olyan, hogy a magánéletezés, meg pénzcsinálás (ismerősöm mondta mindig így, mert szerinte pozitívabb, mint a pénzkeresés) sodrásában az ember jól elfelejt blogolni.

Mondjuk ez sem teljesen igaz így, mert minden nap a fejemben van, hogy mit kellene írni, aztán mire írhatnám, már inkább alszok, például. Vagy a nagytakarítás közben megtalált gimnasztikai szalaggal játszok. Jó dolog ez a szalag, nekem azért van, mert a bokatöréseim utáni gyógytornához kellett, de gyakorlatilag bármit lehet vele edzeni, olyan, mint egy súlyzó, csak rugalmas ellenállást ad. Na meg kell némi kreativitás hozzá.

De nem is erről akartam írni, hanem arról, BASSZUS, hogy elvileg úgy terveztem, hogy egy hétre visszamenőleg leírom az edzéseimet. 

Ahamm.

Ki a fene emlékszik rájuk?

Azért próbálkozom.

Ma

Kegyetlenül álmos voltam, ez az esős idő teljesen kiüt. A dél körüli egyetemi előadáson gyakorlatilag azon a szinten voltam, amikor még ébren vagy, de már jönnek be az álomképek, ráng egyet a lábad... 

Hazaérve edzést tartottam Zsaninak, aki csak másodjára volt nálam, de már most sokkal jobban ment neki minden, mint múlt héten. Akkor összeesett pár másodperc(!) mabo után, küszködött 10 felüléssel, ma simán ment neki a fél perc, aztán a guggolások, majd vissza maboba... 

Én pedig büszke vagyok rá, mert nem adta fel az első alkalom kisebb ügyetlenségei miatt. Durván jó nő lesz belőle nyárra... Én szóltam.

Én magam pedig eléggé mosott rongynak éreztem magam a tegnapi edzés miatt, úgyhogy bár nagyon gondolkodtam, hogy felmegyek a hegyre formagyakorlatozni, végül csak itthon mozgolódtam kicsit. 

Négyszer ismételve a kört:

1 perc lengyel box a zsákon

50 lebegő hasprés

40 guggolásból egyenes rúgás zsákra

Aztán 3x ismételve:

1 perc széktartás

15 oldalsó rúgás /per láb

Tegnap, azaz kedden

Délután a Gellérthegyen lemozogtam párszor a bot formagyakorlatomat, aztán eljátszottam a szablyával is.

Egy hónap múlva lesz az országos bajnokság első fordulója, részemről marad a 3 kategória (pusztakéz, rövidfegyver, hosszúfegyver), és nagyon nagyon ideje lenne átélni azt, hogy mind a 3 kategóriában aranyat szerzek... 

Mindenkinek vannak kis rigolyái, na nekem az egyik az, hogy addig nem hagyom abba a versenyzést, amíg nem lesz olyan, hogy minden kategóriában, amiben indulok, első helyen végzek egy versenyen. 

Oké, 2012-ben 2 kategóriában indultam a döntőben, és mindkettőt megnyertem, de ezt a hármas számot, ezt nem adhatom. Ugye érthető. 

Szóval szablya, végig megvan az új formagyakorlat, már csak "jóvá kell hagyatnom" az edzőmmel, és akkor nekiállok készülni vele. 

Gyönyörű, sodrós, agresszív forma, nagyon élvezem, ezzel élmény lesz versenyezni.

Ezt az érzést a kétélű egyenes kard nekem sosem hozza...

Este meg sandáztam, 8-an voltunk, 7 srác meg én, szinte az egész edzésen sparringoltunk (Szabad küzdelem, mindent lehet, amit egy meccsen is, csak azért nem ütjük ki a másikat. Vagyis szándékosan nem. )

Nehéz visszarázódni a bunyóba ennyi kihagyás, formagyakorlatozás után. Az egy dolog, hogy sokat pontkesztyűztünk mostanság, de egészen más, amikor konkrét bunyóra kerül a sor, és nem egy kitartott pontkesztyűre ütsz, hanem egy mozgó ellenfélre, aki ráadásul visszaüt.

Hazafelé egy szépen benézett ütéstől zúgó fejjel, egy másiktól véres szájjal jöttem, de elkeseredésre semmi ok, reggel írt az egyik srác, hogy lila a combja a rúgásaimtól - szóval egyensúly van az univerzumban, világbéke, mindenség.

Amúgy érdekes érzés, amikor bejön egy nagyobb ütés fejre, amitől padlót fog az ember.

Nem fáj (kivéve, ha orron vágnak, az rettenet). 

Olyan, mintha arrébb menne az agyad, a tested pedig ott maradna a helyén, te magad meg nem érted, mi is történt, mi is történik. Zúgás, betompultság, összeakadó lábak. 

Hétfőn pedig?

Ismét Cegléden voltam thai boxolni, a kedvenc ismerősömnél, aki mellesleg Pesten is tart edzéseket, ha valakit érdekelne. 

Hétvégén sanda edzői továbbképzés volt a román válogatott vezető edzőjével. 

***

Közben pedig visszatért Dorko, az első lány, akinek anno magánedzést tartottam. Sőt, ő az, aki elindította ezt, amikor megkért, hogy tartsak neki külön edzést, mert a csoportos lépcsőzésre nem tudott járni. 

Dorko veszettül kemény csaj, csak ezt jól álcázza a törékeny alkat, kistányér szemek, hatalmas szempillák, hamar sírásra pittyedő száj. Simán képes lenne drámázni az edzés bármelyik percében, csak hát mivel ez engem nem érdekel, így inkább kőkeményen lenyomja, amit kérek. Ráadásul nem akar csalni, szabályosan akarja csinálni a feladatokat. Élmény ilyen emberekkel edzeni, én mondom.

*** 

Ja, és vízivás.

VÍZIVÁS.

Napi 3 liter. Mostmáraztán.

Szerintem 10-ből 11 ember tudja, hogy kevés folyadékot visz be, aztán mégis elfelejt inni napközben.

Kell, sokkal több az energiája az embernek, ha sok vizet iszik, jobban pörög az agya is, kevésbé görcsölnek be az izmok, ráadásul a bőrnek is jót tesz, nekem pedig mostanság piros szörnyetegek jelentek meg a hátamon, mintha második kamaszkoromat élném.

Van egy 1 literes üvegem, azt fogom magammal vinni, állandó kellékként, és 3x töltöm meg egy nap - estére meg kell lennie a 3 liternek.

Persze, megtehetném azt is, hogy minden nap veszek 2 másfél literes ásványvizet, de 

1. nem szeretek vízre költeni, a bp-i csapvíz korrekt 

2. irgalmatlan sok a műanyag hulladék így is, ez a legfőbb ok, amiért nem szoktam ásványvizet venni

3. sokkal könnyebben elfér a táskámban a literes méret

Esélyes, hogy az első napokban 3 és félpercenként fogok mosdóba járni.

Ha közelebb van: élesebben látni, hogy elérhetetlen

Szablyázni akartam menni a Gellérthegyre, aztán nem mentem, mert öléggé esik az eső, nekem meg a cipőm már teljesen megfáradt, lyukas. (Hogyan vágjunk haza egy év alatt 36 ezer forintos sportcipőt? - rovat is lesz majd, ígérem)

Annyira nem zavarna, hogy beázik, de most meg vagyok fázva kissé, és halálosan unom már az orrfújást, úgyhogy inkább maradtam a száraz lakásban.

Itt viszont nem lehet szablyázni (mondtam már, hogy szeretnék egy saját edzőtermet?). Helyette a boxzsákomon játszottam.

5x3 percet toltam, lazán, nem meghúzva, egyrészt mert amúgy is meg kell tanulnom lazábban dolgozni, másrészt meg mert én ilyen empatikus és fejlett szociális érzékel rendelkező lány vagyok, aki tekintettel van a szomszédaira, és nem zajong nagyon.

Első 3 menetben csak kéz volt, aztán molyolgattam a köríves rúgásokkal is.

Ez utóbbiról regényeket írhatnék, de nem teszem, elég annyi, hogy veszettül fogcsikorgatós, amikor az ember úgy dönt, hogy lerázza az eddigi bunyókon, eddigi ellenfelekkel "elég jónak" bizonyult technikát, és szinte újra tanulja, mert lehet sokkal jobb is...  Másrészt meg mert csak az lehet a cél, hogy olyan helyen, olyan szintű emberekkel is küzdjek majd, ahova ez már nem elég jó :)

Tehát elhatározzuk, hogy úgy fogunk rúgni, mint Buakaw, az istenkirály, aki most már Banchamek, de attól még nekem Pramuk marad, meg mindenkinek, aki tizenévesen a Eurosporton nézte a K-1 meccseket.

A menetek közt a pihenő mindig 20 fekvő, 30 felülés volt.

Utána még belefért 3x20 oldalsó rúgás, 3x30 hátsó láblendítés (mindkettő lábsúllyal), meg hátizom gyakorlatok is, amiknek biztosan van valami fancy nevük, legközelebbre megkeresem, becsszó, vagy ha nincs, elnevezem őket.

...aztán most így este 11-kor még csináltam 100 lábemelést is, az mindig jobban beégeti a hasizmaimat, mint a felülések.
Nem volt tervben, csak szomorú vagyok. Vagy levert. Vagy csalódott. Nem mindig erősítek, ha rossz kedvem van amúgy, de jó módszer.

Távolságok

Még nyár közepén volt: álltunk a tabáni lépcsőnél, már vége volt az edzésnek, még lazultunk, beszélgettünk kicsit. Rám nézett egy srác, megkérdezte, én hol is lakom. Mondtam, hogy a Gellérthegy másik oldalán, innen futva 30 perc, vagy busszal jövök néha...

- Te onnan idáig eljössz? Csak ezért a lépcsőzésért? Hát, de szánalmas.. "

***

Amikor ezt írom, épp Ceglédre tartok, thai bokszoló ismerősöm edzésére.  Volt épp szabadidőm, hát miért ne. Alapjáraton balgaságnak tűnhet vonatra pattanni, és 1 órát utazni ( villamossal együtt másfél)  egy edzésért, ezen mosolyogtam, amíg izzadtam a dögmeleg fülkében. Aztán eszembe jutott, eddig mennyit utaztam 1-1 edzés miatt.

Azzal kezdődött, amikor Esztergom túlvégéből kellett Dobogókőre feljutni, mert ott volt a shaolin edzés. Volt, hogy a busz ( ami csak óránként járt) a jeges, szerpentines úton nem ment tovább, csak egy kis faluig félúton a hegyen, ott úgyis leszállt mindenki.

Álltam a sötétben, tökidegen helyen,körülöttem az erdő.  Volt, hogy egy helyi megsajnált, és továbbvitt autóval - ennyit a "ne szállj be idegenek kocsijába, pláne este"- szabályról), volt, hogy nem tudtam mit tenni, gyalogoltam a kivilágítatlan autóút szélén a cseszett sötét erdőben, meglehetősen parázva. Féltem, hogy elütnek, megesz egy vaddisznó, jönnek a szörnyek, nyehőcék. "Shaolin vagyok" - mondogattam magamban, hogy bátor legyek.

Aztán felvettek a szegedi egyetemre, így onnan utazgattam, amíg bírtam anyagilag.  Ekkoriban vasárnap kora reggel volt az edzés, szintén Dobogókőn. Szombaton vonatra pattantam, utaztam 250 km-t, Pesten vagy Esztergomban valahol megszálltam, aztán vasárnap reggel tovább Dobogókőre.

Részt vettem a kétórás edzésen, majd utaztam vissza Szegedre...

Szinte az egész hétvégém ráment arra a két órára, de sosem volt kérdés, hogy megéri-e.

A legnagyobb "utazás" viszont az volt, amikor már túlságosan hiányzott a kungfu, és otthagytam a várost, amit imádtam, a barátokat, mindent - és felköltöztem Budapestre. Itt se ismerős, se suli, se munka - de tudtam, hogy ahol kungfuzni tudok, ott otthon leszek.

Ekkor még mindig jártam az első mesteremhez edzeni, így ha nem tudott elvinni senki, akkor busszal elzúztam Pomázig, onnan másik busszal Dobogókőre, majd szintén az országút mentén az erdőben caplattam még a shaolin faluig, ahol a terem volt. Sötétben (nyehőcék, vaddisznők, stb.), továbbra is azzal bíztatva magam, hogy kőkemény shaolin vagyok. 

Az ultagagyi telefonommal világítottam az utat, vagyis világítottam volna, de amekkora fényereje volt annak a kétcentis kijelzőnek, inkább csak abban reménykedtem, hogy nem csap el az első arra száguldó autós a kanyarban. Vagy a második. 

Nyáron Kerepesen volt egyhetes edzőtábor, a kutyám miatt nem tudtam ottalvósan megoldani a dolgot, így hát bejárós voltam. 

Ez annyit takart, hogy hajnali 4-kor keltem, gyorsan megsétáltattam a kutymorgót, aztán már száguldottam is a buszhoz, metróhoz, HÉV-hez, hogy kiérjek 6-ra Kerepesre. A többiek akkor ébredeztek...  6:30-kor volt az első edzés, amit még 3 követett. Az esti edzés után összeszedtem magam, elvánszorogtam a HÉV-ig, metróig, buszig, majd fél 11 körül hazaértem, kutyát futtattam, ágyba zuhantam.

Mostanság már csak maximum másfél órát kell utaznom, például amikor vasárnap hajnalban reggel hajnalban reggel átvergődöm a városon a válogatott edzésért. Átlag húszan vagyunk ott, mind kómásak, páran az esti buli miatt gyűrötten, de senki nem adná oda semmiért a lehetőséget, hogy a kínai mesterrel edzhetünk.

Nem én vagyok az egyetlen, aki órákat képes utazni kungfu edzésért: aki beleszeret a shaolinba,  az mind átélt hasonlót.

Kristóf minden reggel másfél órát utazott, hogy Shi Xing Honggal edzhessen Kerepesen, de volt, aki fél éven át kelt ugyanezért hajnali 4-kor.

Az első mesterem Miskolcról járt fel Pestre akkor is, amikor el volt törve a lába, és csak ült a padon, gipszben, mankókkal, és nézte, hogy a többiek mit tanulnak épp.

A mozgásra fordított időt lehet szenvedéssel is tölteni, amikor kimész futni, pedig halálosan unod, vagy épp emelgeted a súlyokat, mert például fogyni akarsz, és azt hallottad, akkor ezt kell csinálni. Utálod minden percét, de majdcsak jön az eredmény...

Vagy megtalálod azt, amibe beleszeretsz.

Várod, hogy mikor mehetsz újra, nem zavar az eső, hideg, kánikula. 

Nem mondod le azért, mert rossz kedved van... hiszen  tudod, hogy ettől jobb lesz.

Nem azért írtam le a "nagy utazásaimat", mert úgy gondolom, dicséret vagy elismerés illet ezekért. Épp ellenkezőleg: mert a lépcsőnél a srác megjegyzése elgondolkodtatott, rádöbbentett, hogy mindig természetes volt számomra, hogy képes vagyok akármennyit utazni egy jó edzésért.

Ahogy a többi kungfusnak is.

Szigetkör, ahogy én szeretem

Ha már szigetkört futsz, aminél szerintem nem sok unalmasabb dolog van a világon, és épp a legjobb időd megdöntésére hajtasz, akkor érdemes megfűszerezni kicsit pár feladattal.

Például  ma így:

Lendületes, jóféle futás - alapból nem vagyok a toporgó kocogás híve -, pár percenként belesprintelve kicsit. Közben elvágódva, 10 fekvőtámasz, 10 tolódzkodás, futás tovább, majd megint 10 fekvő... összesen 3x. 

Utána a futást széktartással szakítva meg: 1 percig (hátat fának támasztva), majd 20 guggolás, vissza széktartásba fél percig, aztán még 10 guggolás, majd hajrá, futás tovább.

Ez is háromszor, mert az olyan kerek.

Aztán már majdnem körbeértünk, szóval gyorsan még megszakítottuk az eszeveszett rohanást háromszor 1 percig tartó páros lábbal padkára ugrással. 

Otthon meg belefért még a 100 hasprés, 60 lábemelés, amíg lefőtt a kávé. 

Extrém térdeseknek: extra melegítő lóbalzsam + térdszorító + izzadás. Komolyan, mintha a pokol tüze nyaldosná a térded. 

Önmagába térő ösvény

Anno volt olyan, hogy edzés elején a mesterem felszólított minket, hogy fogjunk meg a két kezünkbe egy-egy szikladarabot (terméskő? fene tudja), akkorát, amekkorát még tudunk tartani.

Aztán onnantól kezdve a kétórás edzés végéig nem tehettük le azt a két követ. 

Fogni kellett futáskor (fej fölött tartva), hegyre békázáskor,  az ütések gyakorlásakor, formagyakorlat közben. A végére a vállam, karom két izzó, égő fájdalomcsáp lett csak, a fél literes vízespalackot nem bírtam aztán a számig emelni.

Nosztalgikus hangulatomban ma elvittem a vadiúj 4 kilós medicinlabdámat a lépcsős magánedzésekre (2 óra egymás után a Somló-közben) és mindkét lányka megkapta a labdát edzés elején - és a végéig nem tehették le. Futás felfelé a lépcsőn, a labdát a fej fölött tartva, ésatöbbi. 

Szerették.

**

Én viszont némi agytekervénygörcs árán, de megtanultam - autodidakta módon - egy új szablya formagyakorlatot. Megvan ennek a feelingje, amikor idézed fel a mozdulatot, próbálod összerakni látottakat/hallottakat/emlékeket úgy, hogy annak értelme is legyen, az a mozdulat egy vágás, egy szúrás vagy egy védekezés legyen, ne csak hadonászás. 

Türelemjáték. A fegyver viszont meghálálja a rengeteg időt, amit az EB-re készülve gyakoroltam vele: együtt dolgozik velem, segít az új dolgok megtanulásában.

Kegyetlenül erős, sodrós formagyakorlat, a szablya a kedvenc fegyverem most és mindörökké, és ha az égiek is úgy akarják, ősszel talán Kínában is prezentálom ezt a formát egy versenypáston.

Drukkoljatok. Vagy lottózzatok, és a nyereményből küldjetek ki Kínába.

**

Hétfőn pedig Cegléden voltam thai box edzésen, erről mindjárt írok is bővebben, vagy nem, vagy de. Vagy inkább nem, de a lényeg, hogy tanultam egy annyira szép, stílusos, killer technikát, hogy nyüszíteni tudnék a gyönyörűségtől, ha rágondolok, hogy ezt be lehetne adni sparring vagy meccs közben is. 

Fantasztikus, mennyire nem akarta összerakni az agyam először, pedig nem bonyolult, egy "kamu" testrúgásból gyakorlatilag rárepülni a másikra, és leütni. Az ötödik próbálkozásra ráéreztem. Uhhhhhh. 

A teljes edzés jóféle volt, mondjuk én több belemelegítést igénylek, de tán csak megszoktam, hogy shaolin edzésen intenzív, jó 20 perces bemelegítések vannak - izzadásig. 

De nagyon jó volt párban dolgozni, az agyamat is használva, hogy észben tartsam a sorozatokat.  Szeretem az ilyet, ahol a bunyó edzés nem agyatlan, killer droidokat nevel, hanem gondolkodó, ésszel küzdő embereket.

**

Na meg kell egy térdszorító is, mert heti min. 6x kint mozgolódni, lépcsőzni, stb. a tél közepén, na az egy olyan dolog, amit a térdem élénk hisztivel reagál le. Fázik.  Az extra erős lóbalzsam ilyenkor nagyon jó, már ha az ember nem felejti el magával vinni. 

Laza mozgolódás a Tabánban: kis lépcső, dombfutással kombózva, kevés maboval vegyítve.

Utána a sötét Gellérthegyen, egy lámpa fénye alatt, gyönyörű kilátással a városra, még kis pontkesztyűzés. Nagyon feelinges volt, se terem, se bántó neonfény, se áporodott levegő.

Helyette sok réteg ruha, és jégen csúszkálás - de megérte. 

Edzetek kint a szabadban, bizony mondom nektek.