Fény és árnyék

"Milyen szerencsés vagy, hogy a kungfutól ilyen szép, izmos lett az alakod!"

Ésatöbbi.
És általában nem értik, miért csak mosolygok erre, vagy miért vonom meg a vállamat.

Igen, ha valaki komolyabban kungfuzik (ergo nem csak heti 2-3 alkalommal elmozgolódik, hobbi szinten), akkor az meglátszik az alakján is.

Azonban ez csak egy kis része az egésznek, és a kungfunak éppoly természetes velejárója lehet néha ez is:

Tegnapi kép, ma már akkorára van dagadva a kezem, hogy nem hasonlít egy emberi végtagra.

Ez is a shaolin kungfu, sőt: ez sokkal inkább az.

Én egy tradicionális stílusban tanító mesternél kezdtem el anno edzeni: a botütések, fegyelmező, "tanító célzatú" combrúgások az edzés természetes velejárói voltak. Emlékszem, nagyszájú tiniként, amikor összezavarodtam egy formagyakorlatban, és poénkodva jeleztem a mesteremnek, hogy jajj, nem tudom, melyik a jobb és a bal kezem... Nos, felvett egy vastag, tüskés botot a földről (erdőben edzettünk épp), és rávágott a bal karomra, jobb karomra, majd a bal lábamra, jobb lábamra. 2 hétig kékesfekete foltok borítottak.

Ha nem bírtam a mabot, vagy ha elrontottam az alkarerősítést, combon rúgott. Ennek helye volt, természetes volt, máig ezt gondolom. 

A shaolin kungfu vér, verejték és fájdalom - és a fájdalom jó tanár. 

Tulajdonképpen ennyi a titka annak, amit olyan sokan kérdeztetek, hogy hát hogy a francba csinálom meg azokat a dolgokat - a súlymellényes tigrisséta full hosszon, vagy a 91 kg cipelése, stb. 

Persze, hogy izzik, ég, fáj az izom már a felénél - de kit érdekel a fájdalom? Egyszerűen a jelzése annak, hogy edzel épp.

Lépcsőn, konditeremben, futópályán, bárhol.

Reborn

Tehát délelőtt 11-kor edzést tartottam a jófej teniszező lánynak: első találkozásunk volt, bemutattam neki a Somló-közi lépcső adta lehetőségeket. 

Aztán délután 3-tól ismét edzést tartottam ugyanott, a félmaratonos jófejnek, mai kedvessége: "Évi, előled a náci kiképzőtisztek is sírva menekülnének."  

Aztán annyira felpörögtem ettől a két mozgolódástól, hogy azt mondtam, most aztán ha fene fenét eszik is, én márpedig edzek végre egy jót. Mostanság szinte semmi időm nem volt rendesen edzeni, ahogy én szeretek, csak ilyen bohóckodások, mint az 1680 guggolás, stb.

Így hát itthon: 

1 perc lengyelboksz a zsákon

20-20 köríves rúgás zsákra

20 bicska

2 perc mabo

...megállás nélkül, 5x ismételve ezt a kört.

Utána a Luohan Quant, a pusztakezes versenyformagyakorlatomat  szedtem szét, és az első pár részletet gyakoroltam, 10 x ismételve a "darabkákat". A tízesek közt pihenésképpen mindig nyomtam 10 fekvőtámaszt, 30 hasprést, 30 törzsemelést.

Nyújtás, séta a kutyával, fehérjeturmix, boldogság.

Fuckinsuperhero is back.

35 kg plusz

Nos.
Kristóf azóta nehezebb lett 5 kilóval, én meg az utóbbi hetekben az egyetem miatt szinte semmit nem tudtam edzeni - így hát jócskán lelassulva, nem olyan lendületesen, mint szeptemberben, de... csak felvittem ma is azon a 168 lépcsőfokon.


Dokumentálva, most már retteghetnek a leendő unokáim, mert 70 évesen ezt fogom nekik mutogatni, mondván: "Nyegle kis mihasznák, a ti korotokban én bezzeg nálam 35 kilóval nehezebb fickót vittem fel a hátamon a Kőműves-lépcsőn, takaroggyatok edzeni, vagy nincs almáspite meg dugi zsebpénz!"

Kiképzés zombi apokalipszis ellen

Tipp:

• Menj fel a Gellérthegyre. Ezt elvileg kötőjellel kell írni amúgy.
• Válassz ki egy megfelelő méretű kört - de inkább gyere velem, és megmutatom - , aminek van sík aszfalt szakasza, kevés lépcső, hosszabb, de enyhe emelkedős szakasza, füves és süppedős kavicsos része is.
  (Az eltérő talaj egészen másképp edzi a lábad, figyeld meg)
• Ezt a kört maximum 3 perc alatt lefutod, majd nyomsz például 1 perc mabot, 20 guggolást, 10 fekvőtámaszt, aztán futod a következő kört, megérkezve belőle lenyomsz 1 perc planket, lábanként 20 bolgár guggolást, fél perc mabot, és már futsz is...  

A lehetőségek száma végtelen, amiket a félmaratonra készülő "lányommal" csináltunk még többek közt: széktartás, mabo szélességben guggolás, tripla vádli szivatás, fekvőtámasz variációk.

Pihenő nincs: az erősítő gyakorlatokat a futás közben pihened ki, a futást pedig az erősítés közben. 

Erősítés közben helyreteszed a légzésedet, futás alatt pedig lerázod a bedurrant izmaidat.

Kezdőként 5 kör elég ahhoz, hogy másnap jól érezd magad, ha kicsit edzettebb vagy, 10 kört azért érdemes megcsinálni, na.

"A tegnapról csak annyit,hogy ha ma zombik lepnék el a várost,akkor engem szánalomból életben hagynának.Reggel 5perc volt leülni,majd 5perc volt felállni a klóról." 

- írta a lány másnap. 

Ebben is lehet bízni, de még tutibb, ha olyan gyorsan tudsz futni (akár mabozás és guggolás után is), hogy ne érjenek utol a zombik. Jobb esetben egy szexi Brad is támogat, de azért inkább bízzunk a saját erőnkben.

1680 guggolás

...szóval tegnap annyira fáradt voltam, hogy nem lettem volna képes a felfutásokra a lépcsőn. Nagyon keveset aludtam, sok stressz, hajtás, dilemmák - pont ilyenkor szoktam kitalálni valami challenge-et.

Így hát most azt találtam ki, hogy a tabáni Kőműves-lépcső minden lépcsőfokán guggolok 10-et. 

Szeptemberben már megvolt ugyanez egy bevállalós csapattal, de akkor 5 guggolással lépcsőfokonként, azóta terveztem ezt a tízes verziót. Ugyanis az meglepően könnyen ment, nem okozott nehézséget.

Azonban...

168 lépcsőfok x 10 = 1680 guggolás.

Kiderült, hogy nagyon nem mindegy, hogy 5 vagy 10. Ó, nagyon nem. 

Az 2 másodperc, amíg az egyik lépcsőfokról a másikra lépsz, az a pihenő, és rengeteget számít, hogy ha ezt a 2 másodpercnyi pihenőt dupla annyi guggolás után kapod meg.

A tabáni lépcsősor 14 szakaszból áll, egy szakasz 12 lépcsőfok, tehát szakaszonként 120 guggolás, majd kis fellélegzés, amíg a lábat lerázva sétálok a következő szakaszhoz. 

Az elején, első 400 guggolás után biztos voltam benne, hogy nem fogom végigcsinálni, annyira ólomnak éreztem a combjaimat.  Majdnem 1700 guggolás? Esélytelen.

De kíváncsi voltam, meddig bírom, hát folytattam.

Nem a fizikai tényezők  miatt volt nehéz: persze, fáradt a lábam. Az előttem tornyosuló lépcsősor látványa volt brutális: azt éreztem, nem haladok. Mivel végig fontos volt, hogy szabályos guggolásokat csináljak (min. vízszintes combig leereszkedés, térdek nem esnek be, teljes kiegyenesedés), egyszerűen nagyon lassan fogyott a 168 lépcsőfok. Másképp viszont nem lett volna értelme, amikor valaki csak rogyasztgatja a térdét, az nem guggolás. 

Amikor már csak 4 szakasz volt hátra, hangosan felnevettem, hiába voltam tökegyedül a lépcsőn. Ott volt a tudat, hogy már látom a végét, már nincs sok hátra, mindjárt fent vagyok - és mellette az a tudat, hogy de ez a "már csak 4 szakasz" még 480 guggolást jelent.
Összesen egy órán keresztül tartott.

Sikerült.

Nem vagyok vallásos, nincs istenem - én az emberben hiszek, az ember akaratában és hitében. Abban, hogy az akaraterejével és hitével hegyeket képes megmozgatni, világokat kifordítani, sorsokat megváltoztatni. Coelho, a rettegett  írta az Alkimistában: ha valamit igazán akarsz, az egész univerzum összefog, hogy elérd a célod. 

Én úgy gondolom, ez nem azt jelenti, hogy valamely külső erőtől várhatsz segítséget, hanem ha erős az akaratod, és eltökélten mész előre a célodért, nem téveszted szem elől azt, történjék bármi - akkor egy ilyen akaratnak nem tud ellenállni semmi és senki. Nem törhetnek meg, nem bizonytalaníthatnak el.

Nekem ezek a spontán kihívások sosem azért fontosak, hogy lássam, mennyire erősek az izmaim, vagy mennyire gyors vagyok egy emelkedőn. Edzés szempontjából ezek nem fontosak, sőt: nem hasznosak.

Én ilyenkor mindig az akaraterőmet tesztelem: kitűzök egy célt, és véghezviszem. Figyelve közben magamra, a gondolataimra, érzéseimre. Mikor jön az a hullám, amikor feladnám, mikor szorítom össze a fogam pitbull módjára, hogy most már úgyis végigcsinálom. És az érzés a végén? Fáradtság, remegő izmok, de mintha a világot tartanám a kezeimben. 

Rengeteg erőt nyerek ezekből aztán, hetekre elegendőt. Jöhet a munka, a vizsgaidőszak, jöhetnek a mindennapi küzdelmek, jöhetnek a nehézségek, jöhet újra az az érzés, hogy dolgozom-dolgozom-dolgozom, de olyan messze a cél, az álmom, mintha sosem érhetném el.

Jöhet, mert visszagondolok például erre a lépcsőzésre, amikor azt gondoltam az 1680 közepette, hogy sosem érek a lépcsősor tetejére. És mégis sikerült. 

Egy évvel ezelőtt: Kihívások

( Egy éve írtam ezt még a régi blogomba. Hihetetlen belegondolni, mennyi minden változott azóta. Lépésről lépésre,  olykor nekiiramodva, olykor lassabban, de haladva, felfelé. )

Budaörs, Kőhegy, napfelkelte.

Ez az a hely, ahol eddig csak napközben voltam,például kirándulni, vagy a híres Passiót megnézni. Eszembe jutott pár napja, milyen lenne oda felfutni a Gellérthegy helyett, ott nézni a felkelő Napot.

Kihívások, ez a cím, és hajnalban még tényleg azt hittem, arról írok majd, milyen hősies érzés is legyőzni magunkat, némi szenvedés vagy gyötrelmes erőfeszítés után milyen hősnek is érzi magát az ember.

Aztán másképp alakult: egyetlen perce sem volt szenvedés. 

Az átlag szombat reggelem (némiképp beleszámítva a péntek estét, vagy annak utóhatásait is), nézhet így ki: felébredek 10 körül, és délig a semmivel megy az idő. Konkrétan nem vesztettem hát semmit, amikor felkeltem 4:40-kor, ittam egy tejeskávét, okosan felöltöztem, zsebrevágtam egy banánt, és elsétáltam a tőlem kb. 5 percre lévő Móricz Zs. körtéri buszmegállóig. Az utcákon szinte még senki nem járt, éjszakai sötétség volt. A busz negyedóra alatt elvitt Budaörsig, azalatt elnyammogtam a banánt.

A buszmegállótól rövid, de jócskán meredek úton futottam fel a Kőhegyre: házak közt megbújó kis szűk lépcsőkön lehet megközelíteni a hegyre vezető hosszabb lépcsősort.  Nem egy megterhelő terep, tényleg csak meredek, de például a lépcsős része már meg se kottyan annak, aki egyszer is lenyomta a Kőműves lépcsőt.

Ezeket a képeket már visszafelé fényképeztem, odafelé még sötét volt.

Ahogy futottam fel a lépcsőn, egyszerűen muszáj volt többször is megállnom, annyira szép volt a kilátás. Le is mentem utána a lépcső aljára, hogy felfussak "rendesen" is. Fent pedig... komolyan, látni kell. 

A fényképezőgépem kicsi is, gagyi is, a halálán is van, éjszakai felvételekkel nehezen birkózik meg, de a hangulat talán átjön:

Korán értem fel, még volt majdnem fél órám a napfelkeltéig. 

Nyújtottam, lazítottam , aztán megcsináltam vagy tízszer a Xinyi Quan formagyakorlatot. A "szív és az értelem ökle".

Senki nem volt a hegyen, békés, nyugodt volt minden. Nem is értettem: a budaörsiek miért nem itt kezdik a napot? 

Felhős volt az ég, küzdött a fény a sötéttel, de nem zavart, hogy talán elő sem fog bukkanni a Nap. Semmi nem zavart, itt nem volt cél, nem volt olyan lehetőség, hogy "hiába jöttem volna fel". Nem érdekelt, hogy korán van, hogy aludhattam volna még, hogy nem sikerült a formagyakorlatban a rúgás. Minden úgy volt jó, ahogy volt. Ott lenni. Teljes lényemmel.
Gyönyörű volt.

Sokat szöszmötöltem fent, nem siettem sehova, kényelmesen sétáltam lefelé is, mégis fél 8 körül már itthon is voltam. Nyújtottam, amíg megtelt a kád forró vízzel, bele sót, az jót tesz az izomláznak. Még 9 óra sem volt, amikor már a reggelin is túl voltam.

Kezdődhetett a nap, vagy akár még vissza is lehet feküdni kicsit aludni, rákészülve az esti bulira. 

A lényeg: még 9 óra sem volt, és én túl voltam egy olyan élményem, amitől most, órákkal később is vigyorgok. A reggel nemcsak nyikorgós-recsegős nyújtózásokkal, kávéval, morcos kedvvel indulhat.

Amikor tegnap este elhatároztam, hogy hát én holnap reggel (azaz 4 óra alvás után) bizony elmegyek a Kőhegyre napfelkeltét futni, még azt hittem, csak "utólag" lesz jó, visszagondolni rá: milyen kemény is voltam. De erről szó sem volt: minden percét élveztem. 

Kellenek az ilyen kihívások, az ilyen "right here, right now" jellegűek. Ezek teljesen mások, mint amikor elhatározod, hogy 6 kocka lesz a hasadon, vagy hogy egy hónapon belül megdöntöd valaki szigetkör-rekordját. Azok hosszabb munkára építő kihívások. Ezek  amolyan "itt és most", eszembe jutott, vagy mondta valaki, és miért ne? Megcsinálom. Nem majd a jövő héten, nem gyúrok rá előtte, nem majd akkor, ha majd jobb formában leszek. Most. 

Ezek a kisebb-nagyobb kihívások hihetetlen erőt tudnak adni aztán a munkában, magánéletben is. Jellemet formálnak: magabiztosabb, erősebb lesz tőlük az ember. Nem halogat, nem latolgat folyton, nem riad vissza. 

Eleinte valóban járhatnak "kínszenvedéssel", és olyankor csak a végén állsz büszkén: megcsináltam. Ha kiköptem a tüdőmet, akkor is. 

De aztán egyre természetesebbek lesznek, és egyre inkább igényli őket az ember. Már nem "nagy dolog" felkelni reggel azért, hogy egy másik városban felfusson egy hegyre, és megnézze a gyönyörű kilátást hajnalban. Miért lenne furcsa dolog? Miért lenne furcsább, vagy természetellenesebb, mint az, hogy délig lustálkodj, aztán facebookon lájkolgasd a szép tájak képeit? 

Vagy ha ez valóban különleges.... Nos, akkor különleges leszel tőle Te is. 

Kristóf ügyesen ráérez, hogy lehet ilyen, szinte a pillanatból megfoganó kihívásokkal adni valamit az embereknek. 

Emlékszem, mit éreztem, amikor álltunk a lépcsőknél, és azt mondta: most ugorj fel 5 lépcsőfokot. A bokámat nagyon féltem, sokszor törött, már nem nagyon mertem gyorsabban lépni se, nemhogy ugrani 5 lépcsőfokot. Leizzadtam, remegtem. 

Elkezdtem motyogni, hogy majd máskor, majd ha...

"Gyerünk, ugorj."

Ugrottam. És sikerült.

Aztán csak álltam, és csak én tudtam, mekkora dolog is volt ez. 

Később egy ingatag állványra kellett felmászni, és alapállást gyakorolni rajta, vagy épp a brutálisan megterhelő edzőtábor közepén kaptuk a lehetőséget: fel lehet menni hajnalban a hegyre, napfelkeltét nézni. Nos, én teljes nyugalommal sétálok éjjel a 8. kerületben, de a sötét erdőtől szinte pánikolok. Talán annyit kamuztam Kristófnak, hogy "félek a vaddisznóktól", azonban valójában a sötét erdőben én a nyehőcéktől kezdve a vuclikon át mindentől félek.

A koránkelést meg az éjszakai baglyok teljes öntudatával, mindig is elutasítottam. 

Hogy mi lett ebből? Nyugodt, hihetetlen hangulatú hajnali tempós séták a hegyre, gyönyörű napfelkeltékkel. Utána az első városi Sunrise Running.

Azóta pedig egyedül, bármilyen utasítás nélkül kelek fel, és húzok futócipőt azért, hogy felfussak egy hegyre, és köszönjek a Napnak.

Vagy épp tigrissétával jöjjek lefelé a lépcsőn, mert ott és akkor beugrik a gondolat: vajon milyen lenne? Képes vagyok rá? És rögtön jön a válasz: próbáljuk ki! 

Egy idő után nem kell hozzá senki, te magad dobsz fel magadnak újabb és újabb kihívásokat, elfogadod őket - és játszol, tapasztalsz, érzed, ahogy nő, egyre nő a teljesítőképességet, egyre kevesebb a visszatartó félelem a kudarctól,egyre tágulnak a határok. 

...vannak egyáltalán határok?

Utak

Verejték utca.

Gyönyörű elnevezése annak a finoman (khm..) emelkedő utcának, ami a Gellérthegyre visz fel, és ami része annak az útvonalnak, amit a félmaratonra készülő lánynak találtam ki.

Heti 4 edzése lesz, ebből most az első szakaszban 2 sima síkfutás, 1 kifejezetten rászabott lépcsőzés és egy hegyfutással kombinált emelkedős edzés.

Mindig nagy megtiszteltetés, ha valaki megbízik benned annyira, hogy segítheted valóra váltani egy tervét/álmát. 

A cél, hogy ez a lány ne csak "épphogy", kínszenvedősen lefussa a félmaratont, hanem magabiztosan, élvezve a távot, mosolyogva érjen be a célba. Addig pedig - by the way - erősödni, izmosodni és ügyesedni is fog, megtanul küzdeni. Nem egyszerű dolog télen felkészülni, kint edzeni a hóban, szélben, latyakban, de biztos vagyok benne, hogy a végén büszke lesz magára. Én pedig triplaannyira büszke leszek rá.

A Halál Labdájának 2 Perce

Nincs valakinek egy fölösleges, vagy megunt medicinlabdája?

Komolyan kérdezem.

Ilyen már nagyon rég nem fordult elő, de most az egyik thai erőnléti edzésen olyan gyakorlattal találkoztam, ami kifogott rajtam. Konkrétan nem tudtam végigcsinálni a 2 percet belőle, meg kellett állnom pár másodpercekre. Hihetetlen. 

Tökéletes gyakorlat, én mondom. Egyszerre fejleszti a gyorsaságot, dinamizmust, erőállóképességet, technikát, és mellette kőkeményen dolgozik minden egyes izom. 

Halál.

Szóval kell egy medicinlabda.

Ha megdobtok egyel, akkor visszadoblak kővel  dobom nektek a gyakorlatot.

Miért nincs nekem (még) szponzorom?

Vasárnapok

Van valami varázs ezekben a vasárnap reggeli válogatott edzésekben. 

Felkelni hajnali 6-kor, átbuszozni a városon, hideg van, messze van. Kinek van kedve ehhez? Nehéz a reggel. 

8:30-kor kezdünk, a kínai mester edzésén nincs hülyéskedés, mindenki a legjobb formáját próbálja hozni, akár másnapos, akár álmos, akár izomláza van. Nekem most csak az utóbbi kettő állt fent.

Van benne valami, ahogy kis átmozgatás után kimegyünk a parkba futni, shaolin ruhában, még csak pár álmatlan ember sétáltatja a kutyáját kint, deres a fű, mi két sorban, egyszerre lépve futunk. Csapat vagyunk, még ha hétköznap nem is együtt edzünk, hanem ki-ki a maga egyesületében.

Elkezdünk kungfuzni, toljuk ki a határainkat, 200 rúgás, miközben a kezek végig kint feszes oldalsó középtartásban, kézfejek visszaveszítve. Ég a vállam, lassulnak a rúgások. De ha arra jön a mester, mindenki összeszedi magát, és újra villámként csattan a köríves rúgás. Mert bár nem szól, nem fegyelmez, mégis, előtte csak a maximumot akarja az ember kihozni magából. A lénye hozza ezt ki belőlünk.

Formagyakorlatozunk, a kezdőbbek csoportokban, mi páran az egyéni formáinkat. Sas, déli sárkány, én a Xinyi-t.

Sétál köztünk, magyaráz, mutat egy-két mozdulatot. Apró, elemi mozdulatokat, mégis ilyenkor mindenki megáll, még a terem másik végében is, és figyel.  A testtudatosság teljesen más szintje ez, amit a kínai shaolinok csinálnak....

"Show me your Xinyi Quan"- néz rám. Ilyenkor csak kisebb részt néz meg a formagyakorlatból, abból már leszűri a lényeget, nálunk már úgysem a mozdulatokat kell javítani, azok megvannak jól.

"Your feeling is good, it's very good. But you have more power, put this power into the form."

Visszabuszozás, bambulás ki az ablakon, csirkemelles kornspitzet majszolva, ólomlábakkal levinni a kutyát sétálni, labdadobálás. 

Fehérjeturmix.

Átgondolva, hogy este lépcsős edzést tartok, felnyüszít a combizmom.

És most alszom egy kicsit.

Down with the sickness

Délután írtam az edzőmnek, hogy zűröm van, az esti edzésen sandázni szeretnék, ki kell ütnöm magamból.

Másfél óra ment el így:

3 perc zsákolás (csak egyenes ütések)
3 perc fekvőtámasz
3 perc guggolás
3 perc zsákolás (test - és horogütések)
3 perc hasazás
3 perc guggolás
3 perc zsákolás (egyenes, horog, fej-test kombinálva)
3 perc hasazás
3 perc guggolás
..
...
..
.
1 perc egyenes ütés folyamatosan a zsákon
20 mp szünet
Újabb 1 perc
20 mp szünet
és újabb 1 perc

3 perc hasazás
3 perc guggolás

A tüdőm kiszakadni készült, a karjaim pedig leszakadni.

Végre elfáradtam.
A zsák megkapta a dühömet, tehetetlenségemet, mindazt az örvénylő agressziót, amit akkor éreztem, ha arra gondoltam, ami Orsival történt.

Éjszakára már csak a szomorúság maradt.
Ha nem lennének szomszédaim, valószínűleg Xinyi Quan-nel oldanám.  Így csak tanulok tovább, olvasom a szakirodalmakat.
Elmúlik.  

Versenyeredmények

Végülis csak 3 évvel ezelőtt kérte az edzőm, hogy írjam össze a versenyeredményeimet. Most újra előkerült a kérdés, így rávettem magam, azzal vigasztalódva, hogy ezt csak egyszer kell megcsinálni, aztán mostantól kezdve csak vezetgetem majd az excel fájlt. 

Íme, a kihagyásokkal, bokatörésekkel tűzdelt lista.  2012 volt a legsikeresebb évem, ha az I. helyezések számát nézzük, bár az idei évben érmet szereztem az EB-n és az Imaf világkupán. 

Amikor elkezdtem a versenyzést, a  célom egyszerűen az volt, hogy legyőzzem magam, ki merjek állni a pástra, magabiztos legyek ott is - ugyanis bár színjátszó szakkörösként, később pedig animátorként rengeteg színpadi munkám volt,  ha kungfuról van szó, izgulok, ha meg kell mutatnom a tudásom. Mindig kevésnek érzem, ahhoz képest, amit szeretnék... És ez talán mindig így is lesz, de ez jól is van így.

Bár évek teltek el, továbbra sem változott a célom, nem az érmek motiválnak. 

Az érzés, amit megtapasztalok, megélek.

2013

IMAF World Cup

Traditional long weapon   I. hely
Traditional short weapon  I. hely
Traditional barehand         II. hely

HKF Magyar Bajnokság Döntő 

Egyéni rövidfegyveres formagyakorlat  II. hely
Egyéni hosszúfegyveres formagyakorlat  II. hely
Egyéni puszakezes formagyakorlat         II. hely

HKF Magyar Bajnokság II. forduló 

Egyéni rövidfegyveres formagyakorlat  II. hely
Egyéni hosszúfegyveres formagyakorlat  I.  hely
Egyéni puszakezes formagyakorlat     II. hely

EWUF Európa- bajnokság

Traditional Daoshu III. hely

HKF Magyar Bajnokság I. forduló 

Egyéni rövidfegyveres formagyakorlat  III. hely
Egyéni hosszúfegyveres formagyakorlat  II.  hely

2012. 

IX. Chan Wu Bajnokság 

Rövidfegyveres formagyakorlat I. hely

III. International Chan Wu Championship 

Other Shaolin Forms     I. hely
Shaolin Gunshu             I. hely
Shaolin Daoshu             II. hely


HKF Magyar Bajnokság II. forduló 

Egyéni rövidfegyveres formagyakorlat     II. hely
Egyéni hosszúfegyveres formagyakorlat    I. hely

HKF Magyar Bajnokság Döntő

Egyéni rövidfegyveres formagyakorlat      I. hely
Egyéni hosszúfegyveres formagyakorlat    I. hely

2011. 

IV. Kikelet Kupa

Északi pusztakezes formagyakorlat          I. hely
Északi rövidfegyveres formagyakorlat      II. hely
Északi hosszúfegyveres formagyakorlat    II. hely

HKF Magyar Bajnokság I. forduló 

Egyéni rövidfegyveres formagyakorlat            II. hely
Egyéni hosszúfegyveres formagyakorlat          III.  hely
Egyéni puszakezes formagyakorlat                 II. hely

2010.

Stílusok Nemzeti Bajnoksága

Északi pusztakezes formagyakorlat   I. hely
Északi hosszúfegyver                       II. hely
Light contact -60kg                         III. hely

II. Wushu Open Hungary

Északi hosszúfegyveres formagyakorlat          I. hely
Északi rövidfegyveres formagyakorlat            II. hely
Északi pusztakezes formagyakorlat                II. hely

Magyar WTKA Bajnokság 

Északi pusztakezes formagyakorlat  I. hely
Tradícionális hosszúfegyver              II. hely

2009. 

Wushu Open Hungary

Pusztakezes formagyakorlat  II. hely

Magyar Tradícionális Kung-fu Mikulás Kupa

Hosszúfegyveres formagyakorlat  II. hely
Pusztakezes formagyakorlat   (férfi)      III. hely

2008.

VI. Chan Wu Bajnokság

Felnőtt pusztakezes formagyakorlat  III. hely

"Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el."

Egy 23 éves lányt ütött el egy "ember", akinek már korábban elvették a jogosítványát. 

A lány az 5. évét végezte a pszichológia képzésen, mellette kutyakiképző volt, rengeteget dolgozott, hogy finanszírozni tudja az álmait. Kutyás terapeuta akart lenni. 

Lendület, jókedv, rengeteg energia, kitartás, célok tervek, álmok, segíteni akarás. 

Nagyon  örülök, hogy ismerhettelek, Orsi. 

Nem felejtelek el. 

Forteforte

Éhesen estem haza, főzni most nincs türelmem (na jó, be kéne vásárolni előtte), a fortétól elvileg 20 perc alatt itt a pizza.

Drukkoljatok, hogy tényleg 20 perc legyen, mert kitaláltam, hogy addig megállás nélkül hasazok.

Futársrác, most ne tökölj, különben Rubik-kocka lesz a hasam....

(A felirat gyári, és kamu, épp ezt fogom bizonyítani most, na, kezdjük.)

Fekvőtámasz vs. Nők

Fitnesz terem.

A csoportos edzések óratípusai közt 90%-os eséllyel megtalálható a "Has-comb-fenék"  elnevezésű, vagy elegánsan csak "Kritikus területek" cimkét kapott edzés.

Helyben vagyunk: a nők legnagyobb része ugyanis valóban csak ezekre a testrészekre végez gyakorlatokat, illetve ezeket szeretné formálni, vékonyítani, vastagítani, szálkásítani, kockásítani, kerekíteni.

Hiszen jajj, nem akarunk nagy vállakat, bicepszet, kajakos hátat.

Mi ezzel a gond?

Ugyanazt a hibát követik el, mint a férfiak, akik lelkesen gyúrnak felsőtestre, viszont elhagyják a láb edzését.  

Hiába impozáns a mellkas, kar, váll, ha egy fagyitölcsérre hasonlít az összkép. Arányosság a kulcsszó - tehát a test összehangolt, szép kidolgozása, egyik izomcsoport javára sem kedvezve olyan mértékben, hogy egy másiknak a rovására menjen.

Erőt, egészséget, dinamizmust, lendületet sugárzó, tehát egy igazán vonzó alakot csak így lehet elérni.

Így hát, lányok: edzetek felsőtestre is, és ez ne merüljön ki a hasazásban. Kezdjétek el formálni a karotokat, vállatokat, mellkasotokat és hátatokat.  

A fekvőtámasz

Talán a legismertebb alapgyakorlat, amit bárhol lehet végezni saját testsúllyal a felsőtest erősítésére, a fekvőtámasz.  A nők általában nem szeretik, mert

• nehéz
• megfájdul valamijük (mert nem helyes technikával próbálják)
•  félnek, hogy "eltűnik a mellük"

Jó hír: nem fog eltűnni a melled, ha jól csinálod, sőt.

Viszont igenis kell, hogy foglalkozz a mellizmaiddal is. Miért?

Ha kicsi a melled, azért, ha nagy, azért.

Kisebb keblek esetén egész egyszerű: a mellet tartó izmok erősödnek, nőnek, így szépen megemelik a keblet, a kulcscsonttól kezdve lesz egy szép domborulata a mellkasnak.

Nagy melled van? Ugyanezért: egyrészt egészségügyi szempontból: azokat a melleket meg kell tartania valaminek akkor is, ha lekerül a melltartó, másrészt hiába szép nagyok, ha csak lógnak.  Mennyivel szebb egy művészi rajz is, ha van kerete, nem?

Ahogy írtam már:  arányosság. Ha elkezdesz erősítő edzéseket végezni, akkor nem teheted meg, hogy csak fenékre és hasra végzel gyakorlatokat, mert rettentően  viccesen fogsz kinézni, ha mondjuk eléred a célod - feszes kis kockák a hasadon, tökéletes gömb fenék - de a karod vékony, a hátad gyenge, a vállad csontos. 

Tehát: ha már egyszer izmosodni akarsz, akkor nem hagyhatsz ki egyetlen izomcsoportot sem.

Hogyan csináld? 

A kiinduló helyzet, a kéz tartása alapvetően meghatározza, hogy melyik izomcsoportok dolgoznak.  A klasszikus, széles fekvőtámasz elsősorban a mellizmokat erősíti.

Nőknek a szűk, vállszéles támasz ajánlott, én is ezt gyakorlom. Ez esetben a váll és a tricepsz dolgozik a leghangsúlyosabban,  persze részt vesznek a munkában a mellizmok és a hát, derék izmai is, de - amennyiben jól csinálod - megdolgoztatja a hasizmokat, sőt a combokat is.

A kiindulóhelyzet

A fekvőtámasztartás tulajdonképpen  egy plank-pozíció: a test egy egyenes vonalat alkot, megfeszíted tetőtől talpig, s egy deszkának képzeled magad.  Egyenes, nem pucsít, nem esik  be a csípő, feszíted a törzsed.  A legjobb statikus hasizomgyakorlatok egyike.  

Vállszélességű támasz: a  tenyerek pontosan a vállak alatt, a karok merőlegesek a talajra, az ujjak előre néznek.  A fej nem lóg, de nem is kell kiemelni, egyszerűen a test folytatása legyen. Has, fenék, láb tudatosan feszítve, a lábak összezárva - kezdetben csinálhatod kisebb terpeszben, de a cél, hogy zárt lábbal végezd el a gyakorlatot. A lapockák ne essenek be, de ki se emeld őket.

Innen szűken indulnak el a könyökök hátrafelé. Ismétlem: nem kifelé, hanem hátra, szorosan a test mellett, a felkarod hozzáér a törzsedhez, bordáidhoz.  A felkar a hátaddal egy vonalba kerül,  és derékszöget zár be az alkarral.  Mivel plank helyzetben vagy, azaz azt játszod, hogy deszkává változtál, a test továbbra is egy vonalban van, egyszerre mozdult, nem maradt fent az alsótest. Örömmel nyugtázod, milyen undorítóan nehéz is ezt így megtartani, majd visszatolod magad a kiinduló helyzetbe, ugyanazzal a szép, egyenes vonalú mozgással, ahogy leereszkedtél.

A leggyakoribb hibák

90%-ban a kiinduló helyzet helyes felvétele és megtartása okoz gondot.  Most megkíméllek titeket attól, hogy megint dicsőítsem a planket, de higgyétek el, érdemes gyakorolni, amilyen egyszerűnek tűnik, olyan nehéz "deszkát játszani", de veszettül hatásosan erősíti a has, a törzs izmait.

Ha nem tudod feszesen, egy vonalban tartani a törzsed, abból lesz a hát-és derékfájás fekvőtámasz közben, után.

1. A csípő beesése, homorítás

Sok lány szinte leteszi a csípőjét két fekvőtámasz közt, mert csak a karjára koncentrál. Hiba, egyrészt veszettül terheli a gerincet, ne lepődj meg, ha megfájdul a derekad, másrészt pedig ezzel elveszed a lehetőségét annak, hogy a karjaid, vállaid mellett a has-és hátizmod is erősödjön. 

Ismétlem:  a hasad is épp izmosodna, ha hagynád.

2.   Domborítás, a csípő kitolása

 Ennek az ellentéte, amikor kitolod a csípődet, háromszöget formálva ezzel, pucsítva az ég felé.  10-ből 8-an hajlamosak rá, így "nyújtva" két fekvőtámasz közt, valójában azonban ezzel is egyszerűen megszüntetve a has, törzs, fenék, combok munkáját. Tartsd az a planket.

3.  Csak a felsőtest mozgatása , illetve túl mélyre való leeresztés

 Na, ez az, amikor csak a felsőtestedet mozgatod fel-le, azaz tulajdonképpen fele munkát végzel.   Amúgy ez spec inkább férfiakra jellemző:  elfeledkeznek a testükről deréktól lefelé, és gyorsan, erősen, nagy magabiztossággal nyomják a fekvőket.   De minek...?

Újra mondom: az egész test egyszerre mozdul, mint egy megfeszített húr, egy deszka: nem marad le az alsótest., nem törik meg a test egyenes vonala.

A másik hiba a képen:  a túl mélyre ereszkedés.  Itt már nyoma sincs a derékszögnek a könyöknél.  A kezdők általában vagy túl magasan maradnak, tehát csak pár centit hajlítanak a karjukon, amiből még vissza tudják tolni magukat, vagy pont túl mélyre mennek -  ugye a legnehezebb az, ha megtartod magad derékszögben.  Mint a mabonál a "csalások": ha magasan állsz, könnyű, ha vízszintes alatt van a combod, szinte guggolsz, megint csak könnyű. De megtartani vízszintesen? Fogcsikorgatós.

Azt hinnéd, kemény vagy, mert mélyre mész le, de közben gyakorlatilag az alkarodra fekve támaszkodsz.

Szánj időt a fekvőtámaszozásra, próbálgasd tükör előtt, gyakorold a helyes testtartást. Keveset csinálj inkább eleinte, de azt szabályosan - sokkal többet ér.

Érezd meg, milyen, amikor végre megdolgoztatod a felsőtested izmait.  Nem fogod megbánni... Pár hónap múlva, amikor a tükörbe nézel,  megérted, mire gondolok.

Squat challenge - 5. és 6. nap

5. nap

Klasszikus, vállszéles guggolásból 2x70

6. nap

Két váll széles állásból (gyakorlatilag maboból álltam fel, és oda helyezkedtem vissza) 75x, aztán magas lábujjhegyen csináltam a második sorozatot.

Közte fenékgyakorlatok tesztelése. Hajajajjj.  Durva, durva formák lesznek itt, ha ezeket megosztom veletek.

****

Ja, és ha már ott voltam, megnéztem pár VS show-t még  a youtube-on. 

Ricky Martin 2005-ben énekelt az angyalszárnyas lányoknak, és itt szeretném bevallani, hogy ő volt kamaszkorom legnagyobb sztárszerelme, ki volt plakátolva a szobám a posztereivel.

Az élet legkegyetlenebb csapásainak egyike, hogy meleg. 

Viszont: fiúk, menjetek táncolni! Vagy: merjetek táncolni. 

A lány szemébe nézve, meghódítva őt. 

Gyakorlatilag nem nagyon van ennél szexibb dolog, engem legalábbis simán meg lehet szédíteni ezzel.

Sok kicsi

Koraszülöttosztályon voltam ma megfigyelésen: hihetetlen, hogy vannak ennyire pici emberkék. 

Tenyérnyi kisbabák kempeltek nagy vagányan az inkubátorokban. Olvadtam, és amikor egy apuka a kezébe vette a félborsószemnyi kislányát, olyan óvatosan nyúlva hozzá, mint egy szappanbuborékhoz, na ott tört össze az érzéketlen megfigyelő imidzs, bekönnyesedett a szemem. 

Nem érhettem hozzájuk, azért ez kihívás volt a javából.

Ehhez képest a mai adag guggolás gyerekjáték volt. 

Squat challenge 3. nap:

2x60  az első sorozatnál minden guggolás után láblendítés hátra (lábsúllyal), a második sorozat sima vállszéles guggolás volt.

***

A két kihívás közt meg edzést tartottam egy nagyon jófej párnak, kaptak edzéstervet saját testsúlyos, funkcionális erősítésre és egy teljes testre kiterjedő nyújtást.
Nagyon tetszett, ahogy együtt csinálták a gyakorlatokat, remélem, fogják tudni majd húzni, motiválni egymást, akkor rengeteget fejlődhetnek.

Lerázva a fáradtságot

Ma reggel 8-tól este 8-ig ültem és figyeltem: először az egyetemen, aztán a kórházban. 

12 óra üldögélés és jegyzetelés - ez már nagyon a határaimat feszegette.

Este 9-re hazaérve a teljes agyhalál állapotában voltam. Ilyenkor van az, amikor az ember már nem akar semmit, csak nézni ki a fejéből. És a legtöbben tényleg beleesnek ebbe a csapdába, nem gondolva arra, hogy egész nap csak ültek...  És bezuhannak a tévé elé, zombulni tovább. Mert ha agyilag fáradt vagy, akkor fizikailag sem pörögsz.

Én viszont ebbe a körbe nem akarok belekerülni, ergo fogtam a kutyát, és felfutottunk a Citadellához. Elindulni nem volt könnyű, konkrétan semmi kedvem nem volt hozzá, de félúton már elmondhatatlanul jó érzés volt, laza, könnyű tempóban futottam csak, és mire felértem, kitisztult a fejem, eloszlott a köd, a  mosottrongy-érzés, teljesen felfrissültem. 

Egyértelmű, hogy ilyen fáradtan nem kezdtem volna el pl. kungfuzni, fegyverrel gyakorolni, vagy bármi olyasmit edzeni, ahol koncentrálni kell. A hegyfutás viszont tökéletes ilyenkor.

Squat challenge 2. nap:

Felérve a hegyre megcsináltam a mai adagot. Mára guggolásból felugrást találtam ki, mondván, később, amikor már 100 ismétlést kell végezni, ezt nem fogom tudni megcsinálni. 

Nos, már az 55-nél sem volt semmi vicces, átkoztam magam rendesen.

Szóval: 2x55 guggolásból felugrás, a két sorozat közt 10 perc telt el, kellett ennyi, teljesen beállt a lábam.

Squat challenge

Egyszer már nekifutottam, de a versenyszezon miatt abba kellett hagynom.

Most tavaszig már nincs verseny, vizsga: eljött az ideje a challengeknek. 

Az egyszeri, spontán kihívásokat szeretem, de most kivételt teszek, és beadom ezt a 30 napos guggolós játékot.

A cél: a 30. napon 250 guggolás, természetesen egyszerre, megállás nélkül. 

Ez így nem jelentene kihívást, szóval minden nap kétszer ismétlem a napi adagot, ergo a 30. napon 2x250 guggolást fogok lenyomni, max. 10 perc szünettel a két sorozat között.

Jó lesz, már látom.

Mivel nagyon nem látom értelmét annak, hogy minden nap ugyanazt a gyakorlatot ismételgessem, így variálni fogom: zárt lábas, vállszéles, két váll széles guggolás, játszok a tempóval, bejöhet kis súly is a képbe. A lényeg a szabályosság, mert ha valaki nem jó technikával guggol ennyit, annak a térdei hamar kiszállnak a buliból.

Ami még fontos, hogy bár a guggolás a lábszár izmait is edzi, de mellette rá kell menni a vádligyakorlatokra is,mert különben vicces lesz az összkép. 

Lesz előtte-utána kép is, és mivel ez erősen fenékformáló gyakorlat, arról kellene képet alkotni, és fogok is,de nem teszem fel ide, muhaha. Itt a lábam formálódását nézzük majd meg.

Nna, szóval kezdőkép, még nyárról, de lusta vagyok újat készíteni: 

Akkor hát... kezdjük.

***

Mai adag: 2x50 lett volna, de elnéztem, szóval 2x55 lett belőle, két váll szélesen. 

Hát így

Ezüstöt szereztem mindhárom kategóriában. 

A pusztakezesnél eléggé fájt a lábam, kedvem támadt volna leülni a pást közepén, és fel se kelni. Az edzőm szerint viszont javult a forma, kezd üteme lenni.

A szablya jó volt, a visszajelzések alapján is, hajszálon múlt az arany, de a jianes formákkal  nem nagyon versenyezhet a dan dao. 

A bot viszont.... Hát ilyen még nem történt, és ez mutatja a legjobban, mennyire nem készültem fel mentálisan, mennyire szétestem az utóbbi időben fejben: félrefogtam, majdnem kicsúszott a kezemből a bot az egyik mozdulatnál. Folytattam tovább, de egy ilyen hibával egyértelmű, hogy nem lehettem első. A Sifu utána konkrétan leteremtett, hogy ha ez nincs, akkor fölényesen nyerem a kategóriát. 

Egyszer volt csak olyan, hogy nem fogtam meg jól a botom, és majdnem elejtettem - de az a tavalyi nemzetközi versenyen volt, amikor a forma elején hosszában kettétörött a botom, és nem tudtam, hogy fogjam meg. De akkor is folytattam, megállás nélkül, és nyertem. Erre, nincs mit tenni, veszettül büszke vagyok. 

De most semmi, azaz semmi fizikai oka nem volt. Egyszerűen... én nem voltam ott igazán.

Mindenesetre így, hogy abszolút nem készültem a versenyre, ráadásul sérült volt a bokám, ez egy jó eredmény, nincs miért szégyenkeznem. 

Ahogy K. mondta ma: "Egy droid lennél, ha mindig nyernél."

***

Óvodában voltam ma is gyakorlaton.

5 éves kisfiú a lánynak: "Tudom, hogy szerelmes vagy belém!"

Kislány: "Na és?! Mi közöd van hozzá?"

És ebben minden benne van, ez a kislány mindent tud már  most, amit a szerelemről, büszkeségről és női önérzetről kell.

Hasonló helyzetben vagyok én is, nem véletlen az instabilitás és koncentrációhiány, bár szerelmes nem vagyok, de ha belegondolok, hogy az elmúlt másfél évben egyetlen Egy volt, aki megmozgatta a fantáziámat, akkor eléggé slamasztikásnak tűnik a helyzet. De ahogy a kislány is tudja: a férfinak ehhez semmi köze, ez a mi zűrünk, ugyanis ő nem érdemel meg minket. 

Na, így hát jól jön most a kis chill: tavaszig nem lesz több verseny. Lesz idő szanaszét edzenem magam, ahogy csak akarom.

"

L'art pour l'art nyomom a döntőt

Well, holnap magyar bajnokság döntő. 

3 kategóriában vagyok meghívott.

Én meg nemcsak nem gyakoroltam a versenyformáimat, hanem 2 hete nem is edzettem már igazából, mert lesérültem bokailag, többszörösen is, miért ne. Szabályos alapállásba még ma sem tudtam lemenni, nem tudom beforgatni azt a lábfejem.

Versenyre általában győzni megyek, hát most nem. 

Érdekes lesz, azt mondom, izgalmas kalandvetítés.

Coming soon...

Lehet rettegni, mert ha végre lesz pár órám leülni a gép elé pötyögni, akkor ezek várhatóak:

• fitballos brutál hasizomtrió, a kedvencem, amit megszavaztatok
• fekvőtámasz nőknek - miért, hogyan, és hogyan ne
• alternatív hasizomgyakorlatok - avagy a felülésen túl is van élet 
• betonfenék vol2. - Muhaha. Meghaltok. 

Illúziók bukása

Van a Luohan Quanban egy mozdulat (test mellett szorosan szúrás, majd védés), amit mindig menő, filmeffekteket idéző hang kísér, amikor erősen, dinamikusan gyakorlom.

Egészen eddig azt gondoltam, a ruhám, a villámsebességű kezem...

Ma jöttem rá: a két mellem csapódik egymásnak, az adja ezt a hangot.


Azóta is ezen röhögök, és csak remélni tudom, hogy versenyen nem fogok ennél a mozdulatnál nevetéstől vinnyogva összeesni a páston.


***

A másik meg: amikor már sajnos nem tudod tisztelni azokat, akiket papírforma szerint kellene.

Vannak, akiket igen, mert bizonyítanak - akaratlanul is - minden nap, hogy nem véletlen a nevük, pozíciójuk, titulusuk. S pont ők azok, akik mindezek ellenére szerények.  "Ők már megtehetik, hogy szerények legyenek." 

Pedig amúgy ezek lennének a felnőttek meséi, s azokban a hősök, a királyok és a lovagok.

És ez tényleg szomorú, mert kellenek nekünk, felnőtteknek is a mesék. Példaképek. Csak nekünk kell annak tartani őket, nem maguknak...

Másik ismerősömmel beszéltük: én még Winnetou-regényeken nőttem fel, ez meghatározza az ember-és férfiképemet. Ne sztárold magad, ha jó vagy, én úgyis el foglak ismerni, majd én csodállak, ne félj. És ne tartsd magad bölcsnek, mert onnantól kezdve én már nem tudlak annak tartani...
Azt hiszem, K. írta valahol: "nem szeretem előre becsomagolni a saját ajándékomat".
De az is lehet, hogy nem ő írta, abszolút nem rémlik, hol olvastam, de tetszik.

De ellenpéldának itt van Pepe, államfő, és méltó rá, hogy az legyen: http://www.erdekesvilag.hu/a-vilag-legszegenyebb-allamfoje-az-uruguayi-jose-mujica/

Vagy Szalai. Félelmetesen hidegen hagy a foci, de ezt a 26 perces videót végignéztem, és minden tiszteletem az övé, ember ez a fickó. 

Álomnők

Hát ezért nem láthattok nálam soha ilyen tipikus motivációs képeket se, ahol a kockás hasú, tömörizom lábú csaj felett ott a felirat, hogy dolgozz meg érte, meg no pain, no gain, egyebek. 

Ha a "fitness képeket" nézzük, a photoshopon kívül fontos tudni: azok a lányok ekkor épp versenyszezonban vannak, vízhajtással egybekötött brutális diétával teljesen leszáradnak, hogy tényleg csak az izom látszódjon a színpadon. Két versenyszezon közt pedig felmegy rájuk 10-15 kiló. Az összes fitness modell, akivel találkoztam, ilyen iszonyat súlyingadozásokat produkál.

Ne, ismétlem, ne ők legyen az elérendő cél.

Legyél inkább egyszerűen veszettül jó nő, izmos, sportos, egészséges, kis hibákkal, nem tökéletesen - de photoshop nélkül, és az év 365 napjában.

Ami az enyém

"Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat. "

Ma éreztem először, hogy sikerülni fog a szombati kungfu szintvizsga. Sétáltam hazafelé a Gellérthegyről, este 9 után, sötét volt már, gyönyörű a kilátás ilyenkor a városra. 

Fáradt voltam már, hiszen napközben is edzettünk. Csak épp akkor nem a számomra most fontos technikákat, formagyakorlatokat gyakoroltuk, így tudtam: még van dolgom. Természetes volt, hogy felbaktatok a sötét Gellérthegyre, és végigcsinálom a vizsgaanyagot. 

Nem ment minden hibátlanul, volt, hogy az egyensúlyomat vesztettem el, volt, hogy a kard megakadt. Mégis: éreztem a fejlődést, ami a tegnap esti gyakorláshoz képest történt. Talán egy hajszálnyival megint közelebb kerültem a karddal való összeolvadáshoz.Talán két milliméterrel feljebb tudtam rúgni ma. Talán semmi nem változott, csak én.

Sétáltam hazafelé, a karddal az egyik kezemben. Lenéztem a másikra: azt éreztem, abban is viszek valamit, nem üres kézzel jöttem el. Néztem, és sorra jöttek a képek, érzések, ahogy ezzel a kézzel forgattam a fegyvert, irányítottam azt, ütöttem, védtem, ahogy a rúgásom belecsapódott a tenyerembe. 

Viszem haza mindezt: az elvégzett munkát. 

Ha másom nincs is, ha egyedül vagyok, ha összecsapnak fejem felett a hullámok: ezt már senki nem veheti el tőlem.

Az idő, amit a rózsádra vesztegettél...

Megszámlálhatatlanul sok időt töltöttem már magányos gyakorlással, otthon, parkokban, a Gellérthegyen, hajnalban, éjszaka, sötétben, esőben, hóban. Olyan természetes számomra, mint a levegővétel. 

Rengeteget kapok ezektől a percektől, óráktól.

Sosem voltam született tehetség, ha a mozgásról van szó, sérülések, örökölt fizikai korlátok nehezítik a dolgom. Nem jellemző, hogy valami elsőre sikerüljön, nem vagyok ügyes, a klasszikus értelemben. 

De ami ajándék: a szívós makacsságom és kitartásom, hogy nem érdekel, akkor megcsinálom százszor, s talán századjára majd sikerül. Ha nem, akkor majd az ezredik talán már jobb lesz.

Ennyi az, ami az enyém: minden kungfuval töltött óra, perc, pillanat. Az a munka, amit belefektettem, a sötétben, fáradtan, esőben is. Megszámlálhatatlanul sok idő, sok küzdelem: megfoghatatlannak tűnik, mégis, erősebb és stabilabb, mint bármilyen szikla. Ezen vetem meg a lábam, s ennek támasztom a hátam, ha megszédülnék a félelemtől és a gyengeségtől, ha kicsinek érzem magam. 

S a magabiztosságom és nyugodtságom, ha van, ebből fakad, nem a kivételes képességeimbe vetett hitből, hiszen nincs ilyenem. De ezt az időt és munkát, ezt viszem magammal a versenyekre, ez juttat a dobogókra, amikor a pástra sétálva a bíró szemébe nézek, ezt adom át neki. 

Nem a verseny, a bemutató, az egymással való erőösszemérés, vagy külső szemek véleménye számít.

Ami igazából számít, az ezek a pillanatok, percek, órák, amikor ott vagyunk: én és a kungfum. 

Hajnalban, éjszaka, esőben, hóban. 

S én gyakorlom, javítom, csiszolom a kungfum, az pedig formál, épít engem. 

Értékesebbé így válunk - egymás által.

New challenge

Másfél éve, hogy elkezdtem másképp edzeni: hatékonyabban, intenzívebben, egészen más szinteken.

Változott az étkezésem is, semmiféle előre megírt szabványdiétát, irányzatot nem követek: megfigyeltem, mire hogy reagálok, és ennek megfelelő saját szabályaim, szokásaim vannak.

Az eredmények engem igazolnak: így belegondolva durva dolgokat értem el az utóbbi másfél évben.

A külső ilyen szempontból számomra mindig mellékes volt, engem a teljesítmény érdekel. Nem azt élvezem, hogy hogy mutat a testem a tükörben, hanem hogy mikre vagyok képes vele....

Viszont azért persze eljutott a tudatomig a rengeteg visszajelzés, ami mind annak szól, hogy az alakom eközben olyan lett, ami mások számára elérendő cél, vagy példa, olyan, amit kitesznek a falra/hűtőre, motivációként. A férfiak reakcióiról most nem szólok, igazából aki csak a jó testet veszi észre, és amiatt közeledik, az engem hidegen hagy.

Volt, hogy felmerült az ötlet, hogy miért ne próbálnám ki magam fitness modellként? A képeket nézegetve például a lábam már izmosabb, szálkásabb, mint sok versenyzőé. Jópáran biztattak, noszogattak.

Amiért elvetettem végül:

1. Az a diéta, amit a fitness modellek a versenyfelkészülés utolsó szakaszában csinálnak, már messze nem egészséges, számomra pedig ha sportról van szó, sosem mehet az egészség rovására. Visszavetné a kungfumat, az pedig fontosabb ennél.
2. Ezek a versenyvideók bennem nem csodálatot, és "úúú, ha én is ott állhatnék"-érzést váltanak ki, hanem fetrengve röhögést. Bocsi, tudom, mekkora meló van abban, amíg eljutnak idáig, de valahogy ez a színpadi akciót, a görcsölő mosolyt, ezt nem tudnám komolyan venni.

(Ha kevés ruha, és színpad, és verseny, akkor az nálam rúdtánc lesz. De erről majd máskor.)

Tehát a konkrét fitness modell felkészülést elvetettem, más.. khm... mentalitás kell hozzá.

Viszont a megszámlálhatatlan dicséret, bók, illetve annak a hatására, hogy látom, mennyire jól reagálnak az izmaim az edzésre, végül kíváncsi lettem. És most az mondom: oké, miért ne?

Eddig gyakorlatilag nem érdekelt, milyen szálkás, izmos lettem, mert nem cél volt, csak mellékes velejárója az edzésnek. 

De most lássuk... mit tudok kihozni magamból ilyen téren, ha akarom is? 

Ha elkezdek most tényleg tudatosan dolgozni azon, hogy a maximumot hozzam ki az alakomból.

Versenyezni nem fogok, vízmegvonásos idióta diétákat sem tartok majd (sőt, semmilyet, csak a saját rendszeremet tartom). Továbbra is a funkcionalitás az elsődleges szempont, olyan edzést nem csinálok, ami annak a kárára megy, mert még mindig sokkal, sokkal jobb érzés megnyerni egy Skyrun Citadellafutást vagy egy kungfu világkupát, mint a szálkás izmaimban gyönyörködni.

De beszéltem 1-2 fotóssal, akik gyakorlatilag a legprofibb képeket csinálják ebben a műfajban, szóval fotózások lesznek a végén. 

Így hát:

A szintvizsga és a magyar bajnoki döntő után elkezdek ezzel játszani, új dolgokat kipróbálni, régieket egy kicsit másképp...2 hónapot adok ennek, akkora időzítjük a fotózásokat. 

Tanácsokat ehhez nem kérek. Pontosabban ehhez sem :)  Igazából akitől szeretnék/érdemes, attól úgyis kérdezek, ettől nem kell félni. De pont azok, akik már elég jók - ők nem osztogatnak kéretlenül tanácsot, kritikát, mert a saját dolgukkal, saját edzésükkel foglalkoznak, de szívesen segítenek, ha valaki ezt kéri. A street workoutos srácok ennek a mintapéldái, szeretem őket ezért a hozzáállásukért.  Én sem szoktam senkinek sem megmondani, mit kellene másképp csinálnia lépcsőzés, edzés, kungfu közben, csak nagyon ritkán, ha ő maga kérdezi a véleményem. Kivétel: ha én tartom az edzést, akkor és _csakis akkor_ az én dolgom az, hogy teljesen az edzésen résztvevőkre figyeljek, és javítsam a hibáikat :)

Szóval watch out, kockás has és körzővel alkotott fenék várható. 

Dokumentálhatnám, de nem fogom, vagyis itt nem, ahhoz sajnos túl sok a "stalker".

A fotózások képeit is csak az fogja látni, aki megérdemli.