Mélyről

Persze,  el vagyok maradva a hasazós tippekkel, de mivel nem?

Remélem, azért aki akart, az addig is edzett hasra, amíg csendben voltam. Ha nem, akkor ehehehejnye.

Az a jó - by the way - hogy bármit csinálsz, mindenképp edzed a hasadat is, Ha futsz, ha súlyt emelgetsz, ha táncolsz. A stabilizáló izmok folyamatosan dolgoznak, pláne, ha figyelsz a helyes tartásra. 

De hogy csepegtessem a tippeket:

Menjetek negatívba lefelé. 

Ha már megvan az alap felülés, hasprés (nem a mozdulat, az persze, hogy megvan, hanem a helyes kivitelezés, a hát, derék helyes tartása közben, hogy ne nyikkanjon szét a hátad - > ha a földön fekszel, szorítsd le a derekad, ne lehessen átnyúlni alatta.), bátran lehet kísérletezni a negatív helyzetből való felülésekkel.

A legvagányabb: http://mozgolodok.blogspot.hu/2013/05/why-not.html

Lányok ugyanezt megcsinálhatják zsák nélkül is:

Természetesen nem zsákon vagy fickón, faágon vagy korláton lógva kell próbálkozni, egy fitballon fokozatosan el lehet kezdeni ráérezni a gyakorlatra. Fenék, csípő a labdán, láb a földön (esetleg beakasztva valahova, ha úgy biztosabbnak érzi az ember), és szépen lassan hátra lehet dőlni, a fejed szinte koppanhat a földön hátul. ( Mondjuk inkább ne koppanjon, de ha szereted, ha koppan, hát istenem, kinek a pap, kinek a szilvásgombóc. ) Onnan végezd a felülést, ne lendületből, hanem erőből.

Vagy ha van  egy pajtásod, aki segít, akkor asztalra/zsámolyra/padra helyezkedve nagyon frankón lehet hasazni: A. ember lefekszik úgy, hogy a feneke még a padon legyen, a dereka már a levegőben, B. ember pedig ráül a lábára (térd alatt pár centivel). 

Kapcsolatépítőleg bele lehet pacsizni B. ember magasra tartott tenyerébe, a hasizmok meg fogják köszönni.

Paint, mert szeretitek. 

Aki meg már nagyon érzi magában a Jedit, az kipróbálhatja a klasszikus shaolin mókát is:

..de aki tényleg ezt szeretné rendszeresen gyakorolni, annak javaslom a gravitációs csizma beszerzését. Nem próbáltam még, pedig finomnak tűnik, régóta szemezek vele. 

Kontrollal, odafigyelve, nem lendületből, ésszel és óvatosan.

Hajrá! 

Villámtipp

Fel lehet futni a Kőműves-lépcsőn csak úgy natúrba' is, persze, de ha már egyszer a statikus-dinamikus kombó az örök kedvenc nálam, hát akkor...

Tegyük meg azt a 168 lépcsőfokot, 14 szakaszt úgy, hogy elindulunk kettesével szedve a lépcsőfokokat, pörgetve, mint az állat, de csak 2 szakaszon keresztül. A második szakasznál 1 perc mabo (teljesen vízszintes combbal, ezt mondanom sem kell, 1 percnél ne vicceskedjünk már), aztán rögtön sprint tovább, újabb 2 szakasz erejéig, majd ismét 1 perc mabo... És így tovább, a lépcső tetejéig.

Toporgás, pihenés nincs, vagy futsz, vagy mabozol.

Eléggé megérzi az ember.

About

Szóval a versenyről....

Már pár napja is akartam írni, de akkor még gondoltam, inkább az előttem álló feladatra koncentrálok... A lényeg: az utolsó versenyeim ezek formagyakorlat kategóriában.

Az utóbbi 2-3 évben ez sokszor megfogalmazódott bennem, egyre erősebben: sandában (küzdelemben) akarok versenyezni inkább. 

Tudjátok, nagyon nehéz az, amikor egy versenyszámot nem csak tisztán a teljesítmény alapján bírálnak, hanem közrejátszik erősen a szubjektivitás is. 

Formagyakorlatban (ahogy más hasonló versenyszámokban, pl. tánc, stb) ez nagyon észrevehető. Amíg egy futó esetében nincs kérdés, aki a leggyorsabb, az nyer, ahogy a több gólt rúgó focicsapat, stb, addig itt mindig jelen van "más" is.  Az ember megtesz mindent a felkészüléskor, s aztán a páston is - de sosem csak rajta múlik az eredmény. 

A küzdelemben versenyzés tiszta egyszerűségét szeretném megélni, épp ezért ragaszkodom a full kontakthoz is. Aki ki van ütve, az ki van ütve, ott nincs vita.

Egy hihetetlenül tehetséges, gyakorlatilag rég tanári szinten lévő kungfussal beszélgettünk erről a versenyen: mindketten tudjuk, hogyan kellene bemutatnunk a formagyakorlatokat ahhoz, hogy tuti aranyat szerezzünk. Csak épp nekünk nem az a kungfunk... 

Mi nem olyannak akarjuk látni, megélni, mi nem úgy akarjuk bemutatni vagy továbbadni. Nekünk fontos, hogy HARCművészetet mutassunk be, ne csak művészetet. Elsősorban ne kecses legyen, hanem olyan, hogy aki nézi, azt érezze: ezzel az emberrel nem kötekednék. 

Én ezt nagyon ritkán érzem, ha versenyen látok formagyakorlatokat, pedig anno a mesterem is ha bemutatott egy formát, én hátraléptem kettőt, el a közeléből, nehogy az útjába kerüljek. 

Világos, hogy el kell fogadni, ha a versenypáston más irányba megy el a kungfu formagyakorlat bírálata. Vitatkozni vele nem érdemes, nem kell - lehet dönteni, hogy az ember alkalmazkodik ehhez, vagy ragaszkodik a saját kungfujához, és inkább más kategóriában versenyez,

Nekem az utóbbi lesz. 

Nem panaszkodom, sok jó eredményt értem el formagyakorlatban, 17 aranyérem (plusz pár kupa) hever a polcomon, kis bajnokságoktól kezdve a nemzetközi versenyeken át a világkupákig. 

De rengeteg csalódás is ért, az Európa-bajnokság hatalmas, kiábrándító pofon volt, a dobogós helyezés ellenére. Lenyűgöző, elsodró erejű, harcos szellemiséget és funkcionalitást mutató bemutatókat vártam, és helyette csillogó lakkruhában bemutatott, repkedő-spárgázó-szaltózó talajgyakorlatokat láttam. Sosem tudnám utánuk csinálni, és minden elismerésem az övék, de nekem a kungfu mást jelent.

Az egyik Sifu mondta erről, amikor beszélgettünk szombaton: el fog tűnni a tradicionális wushu formagyakorlat Európából. 

Ő tenni akar ez ellen, tervezi, hogy felveszi a kapcsolatot az Ewuf elnökével. Meglátjuk, mi lesz belőle.

Ezt az évet még végigtolom formagyakorlattal is a magyar bajnoki döntőig, illetve ha sikerül kijutni, akkor a kínai vb-ig, mert ha már valamit elkezdek, azt szeretem befejezni, de aztán végképp áttérek a küzdelmi pástra.

De konkrétan a szombati versenyről:

Ahogy írtam:
3 kategória: 1 arany, 1 ezüst, 1 bronz

Elég rizikós volt, mert pénteken lesérült a lábam, este gyakorlatilag nem tudtam rálépni, reggel sántítottam, úgy mentem a versenyre. Bekentem, fásliztam, felvettem a pókerarcot, hogy ne látszódjon, hogy minden lépés fáj. 

A csel az volt, hogy folyamatosan mászkáltam, mert ha leültem negyedórára, akkor utána megint csak sántítva tudtam közlekedni. 

A Luohan Quanem kifejezetten sokat javult a legutóbbi verseny óta, akkor még csak kóstolgattam ezt a formát, figyeltem arra, ne hagyjak ki mozdulatot, most már sokkal összeszokottabb párost alkottunk. Még mindig nem az igazi, még sokkal többet lehet belőle kihozni, pláne ha ép lábbal csinálom meg, akkor nem ilyen viccesen kacskák a rúgásaim se.

A felvétel akadozik, ami azért mókás, mert így olyan, mintha teleportálnék néha.

Tudjátok mit? Teleportáltam is. 

A szablya formából kb. kihoztam, amit lehet, sajnos már rég túl kellett volna lépni ezen a rövid formagyakorlaton, mert komolyabb, hosszabb formával versenyzőkkel szemben sokszor nincs esély.

Májusban már nem a Dan Daoval indulok.

Bot: jajj, ez már a nap vége volt,  és igencsak fájt a lábam. Megcsináltam, volt már jobb is, rosszabb is, a stabilitással voltak most problémák, ami betudható a lábsérülésnek, illetve nem hangolódtam annyira rá, nem jött a "flow". 

A másik megemlítendő élmény a versenyről:

Amikor látod, hogy megy ki a pástra az, aki már 10 évvel ezelőtt is úgy csinálta a Luohant, hogy te mindig azóta is mindig azt mondtad: uhh, én is így akarom...

Aztán most megcsinálja, te nézed és rájössz: Ó, nem, már nem. Már ennél sokkal jobbat akarok. 

Azért a bottal még mindig ő az etalon. Félelmetesen jó.

Hkf OB 1. forduló

3 kategóriában indultam.
Pusztakéz: bronz
Szablya: ezüst
Bot: arany

Pedig annyi mindent akartam volna még.

Horizont

Azért az feelinges, amikor az ember este naplementében tart edzést (majd utána sötétben edz ő maga, mert hát szombaton verseny), majd másnap hajnalban a napfelkelte fényében ismét edzést tart.

Az este:

Félmaratonka 2 perc pihenője

Csodaszép. Amúgy ez a padka is kínzóeszköz, guggolásból kell rá felugrálni (szintén guggolásba, ofkorz) , plankelni rajta, tolódzkodni...

A reggel:

Nincs mit hozzáfűzni, felérsz a Citadellára, ólomlábak, égő tüdő, izzadtság, de ott a Nap, csak a tiéd

Amúgy meg a versenyformáimat tolom egyfolytában. A pusztakezes (Luohan Quan,lásd itt) nagyon nehéz, nagyon kimerítő, nem véletlen, hogy 5. szintű formagyakorlat. Esélyes, hogy nem ez a legideálisabb számomra a versenyzéshez, nem mindenképp felel meg az adottságaimnak, de van egy olyan makacs hülyeségem, hogy addig nem "engedek el" egy formagyakorlatot, amíg nem nyerek vele versenyt.

A Da Hong Quan sem egy nőnek való forma, veszettül hosszú, és rengeteg erőt igényel, ráadásul nem is jó versenyforma, mert nem túl látványos, unalmas, sok ismétlődéssel. Konkrétan kijelentették, hogy ezzel nem lehet versenyt nyerni... Így hát muszáj volt megpróbálnom :) Elsőre ezüstöt szereztem vele, másodjára világkupán csináltam, aranyérmet kaptam.

Többet nem is indultam vele :)

Csak a miheztartás végett

Péntek

Teremben gyakorolhattam ma kicsit, kb egy órát formagyakorlatoztam. Szablya, pusztakéz, főleg az utóbbi, még mindig 2 részre szedve a formát. Holnap már egyben gyakorlom mindhárom versenyformámat.

Iszonyúan nagy volt a kihívás, hogy kicsit zsákoljak, gyakoroljam a köríves rúgásokat, de kemény voltam, és észben tartottam, hogy nekem most a versenyig nem ez a dolgom, csak a formagyakorlatokkal kell foglalkoznom így az utolsó héten már.

Utána a félmaratonosomnak kellett edzést tartani a Somló-közben, spontán kitaláltam, hogy a teremtől (Boráros tér) futok a Gellérthegyre, fene akar villamosozni. Át a hídon, fel a hegyre. Az első km még nehézkes volt, a formagyakorlattól beálltak a combizmaim, aztán a futástól oldódtak. 

Félmaratonkával lépcsőztünk egy lazát, aztán eljött az ideje, hogy ő is lenyomja, amin mindenki túlesik, aki velem edz: talicskában fel kell mennie a Somló-közi emelkedő aljától egészen a lépcsőig. Ha meg kell állnia közben, az sem baj, de akkor addig guggolásokat kell csinálnia, amíg nem folytatja. Nincs kifogás,  mindegy, mennyi idő alatt, de fel kell jutnia végig.

Megcsinálta, természetesen.

Hisztizve, "én ezt nem tudom", stb. - de megcsinálta, én meg szuperbüszke vagyok rá.

Utána a Móriczról visszafutottam a terembe, és ez a futás, ez a kis 2 km volt az, ahol végre egy kicsit megint éreztem valamit az elhagyott lendületemből. Alapos nyújtás a tatamin, míg körülöttem az izzadt bunyósok klincseltek.

1. tipp: zab + natúr joghurt + kevés fehérje (nekem banános) + 1 kis kanál méz + 1 banán pépesítve -> összekever, hűtőbe tesz, reggelire tökéletességességes. 

 2. tipp: szökőévente egyszer nézek workout videót a youtube-on, de ezt szeretem, jóféle. A 2. szint a legjobb, ott 40 ismétlés van, és csak 15 mp szünet. 

Itt az első szinten a pihenőket nyugodtan fel lehet használni arra, hogy közben mindig hasrafordulj és megcsinálj 20 törzsemelést. Amúgy is edzed a hátadat is, ha hasazol, ugye ezt mondanom sem kell. Ugye?!

Hol van?

Nem tudok gyorsulni, erre jöttem rá ma. 

Vagyis már pár napja rájöttem, de ma jól ki is mondtam.  Se a formagyakorlatokban, se a hegyfutásban, se a lépcsőzésben nem vagyok abban a formában, amiben voltam. Magamhoz képest belassultam. A hétvégi várfutáson még így is a legtöbbször messze magunk mögött hagytuk a "mezőnyt" a kedvenc thai pajtásommal, de a szubjektív érzés nem ugyanaz. 

Nem esik jól a futás, a lépcsőzés.

Nincs meg az a dinamizmus, robbanékonyság, nincs meg a lendület.

Jó kérdés, hogy miért.

Vajon mert mostanság több kezdővel is edzek, hetente többször, és hozzászoktam, hogy velük relatíve  lassan futok? 

Nincs, aki a "nyulam" lenne, akit utol akarok érni. Anno Kristóf, Laci (Laciból kettő is, mindkettő veszett gyors), később Endre tempója mindig kihívást jelentett. 

De mostanság arra sincs nagyon időm, hogy egyedül, a saját tempómban fussak. Kellene pedig, hetente 2x erre időt akarok szakítani, hogy újra széthajtsam magam a lépcsőn, hegyen, dombon. Ha máskor nem, hát hajnalban, napfelkeltével összekötve.

Vagy mert a futócipőmnek gyakorlatilag már nem támasztja a lábam, mert egy év alatt gallyra vágtam? 

Nagyon kellene vennem egy terepfutócipőt, bizony. A Nike Lunarglide kényelmes, jó cipő volt, de érthető módon nem bírta a lépcsőt, erdőt, hegyet.  Szerettem, mert nagyon könnyű, légies, de tekintve, hogy én a létező összes terepen használom a cipőt, a következő beruházás egy tereptopánka lesz, hiába nem tetszik, hogy olyan merevek.

De nem csak a futásban, lépcsőzésben nincs meg a lendület. A kungfuban is érzem, hogy hiányzik az a spirit, ami engem mindig mozgásban tartott, vitt fel a hegyre gyakorolni a hóviharban is. 

Mikor tűnt el?

Amikor októberben egy héten belül kétszer ismét megrándult a bokám (ami már 3x törött, egyszer részlegesen szakadt)?

Amikor kiderült, hogy minden megfeszített munkám ellenére nem sikerült a szintvizsga? A suli, munka mellett napi 2x edzettem akkor, hiszen olvastátok: 

http://mozgolodok.blogspot.hu/2013/10/ami-az-enyem.html

Valami eltörött akkor. 

Vagy amikor év elején kiderült, hogy idén alighanem tanári vizsga sem lesz?

Vagy az utóbbi hetekben az edzéseken összeszedett sérülések? A kezem másfél hónap alatt gyógyult meg, a hasfalam úgy szét lett ütve, hogy aludni alig tudtam, a sípcsontomhoz, ha a takaró hozzáért, sírni tudtam volna.

De hiszen anno, tizenévesen is rengetegszer volt kék-zöld foltos mindenem: az első mesterem még bottal tanított minket a fegyelemre.
De arra mindig  figyelt, hogy ne sérüljünk igazából.

Nem tudom, hol, miért hagytam el a lendületem, motivációm, energiám.

Megyek előre most is, félreértés ne essék, ma is túl vagyok egy edzés megtartásán, Félmaratonka gyönyörűen plankel, ezt meg kell említenem. Amire még büszkébb vagyok: szabályosabban fekvőtámaszozik már, mint sok kungfus. Futottam a kutyával, nyújtottam, és most megyek kungfu edzésre. Jövő hétvégén pedig versenyt nyerek, mint tudjuk.

Csak az a tűz, az nem lobog most, épp csak pislákol. 

"Én a dinamit élő gyújtózsinórja vagyok, aki a robbanásra vár..." - ez  jellemző rám általában, ha a kungfuról van szó. Most nem. 

És hiányzik. 

Meg kell találnom újra.

Vagy elbúcsúzni a versenyzői, kungfu tanári álmoktól, és más irányba fordulni.

Na, húzás kifelé

Mondtam, hogy érdemes felfutni a Gellérthegyre (vagy bármilyen hegyre) napfelkeltét nézni.

Az év első napfelkelte futása ma volt nekem (és Dorkónak, aki kíméletes edzést kért, és tulajdonképpen azt is kapott, laza emelkedők  kis terepfutás, egy-két lépcső, megszakítva maboval, kitörésekkel, tolódzkodással, mindezt a felkelő Nap fényében ).

Holnap, holnapután is szép tiszta lesz az ég reggel. Ez nem célzás. Ja, de.

Hasazás: 

Hanyatt vágod magad a padlón, belekapaszkodsz a fejed fölötti bordásfalba, szekrényszélbe, asztal lábába, stb. Totálisan nyújtott lábbal lábemelést végzel úgy, hogy a végén a csípőt is emeled, tolod, a lábfejed megérinti a bordásfalat (szekrényt, bármit) a fejed fölött. Természetesen a hát, derék helyzetére végig figyelni kell, homorítani tilos, kivéve, ha hátfájásra vágysz.

Ha tényleg nyújtott lábbal, nem lendületből csinálja az ember, nagyon hamar nyüszíteni kezd a hasizom. 

3x30.

Például.

Csinálhattam volna fotót is, de mennyivel jobb már ez a paint rajz, amit most dobtam össze 40 másodperc alatt. 

- Jó napot, 6 kockát kérek. - 8 lett, maradhat?

Hiszem és vallom, hogy önmgunk tükörben való fotózása egyike  korunk leggázabb jelenségeinek.

Ciki, szánalmas, életlen, homályos képek. Ne már.

Fényképezőgép, önkioldó - tádááám.

Na most viszont a gépem meghalt, és a telefonon kitámasztása akadályokba ütközött. Megoldható akadályokba, csak én siettem.

Így hát most tükrös selfie látható alant, ne is beszéljünk róla, évekig fogok álmomból felriadni, mert erre vetemedtem.

Tél, sütik, pulcsi, sok tanulás, ésatöbbi: simán feljött rám 2 kg plusz. Csípőtájékra, ahogy illik.

Ettől nem esek kétségbe, teljesen természetes, hogy télen hízik valamennyit az ember, ebből látszik, hogy bár minden erőnkkel igyekszünk elszakadni a természettől, azért még a részei vagyunk.

Most viszont jön a jó idő, napsütés, ami energiát ad. Az energiát meg fordíthatjuk akár haskockásításba is.

Én innen startolok most:

 Gyakorlatilag hónapok óta alig hasaztam rendesen, csak a kungfu edzésen csináltunk felüléseket. Igazán szép izmok viszont úgy fejlődnek, ha sokféleképpen terheled őket. Millióegy gyakorlat van, csillióezer kombináció - túl kell lépni a felülés, hasprés bevésődésen.

Minden nap más gyakorlatot, vagy épp a gyakorlatok más kombóját fogom leírni, aztán aki akar, velem tart, aki nem, az meg addig lottózzon, nyerjen, vigyen el engem Kínába a versenyre ősszel.

Fontos: nem mondom azt, hogy minden nap hasazni kell, heti max 4 alkalom teljesen jó. Azt meg már mondanom sem kell, hogy az erősítéstől bár kockás lesz a has, de ha nem társul mellé megfelelő étrend, akkor a kockákat nem fogja látni senki, mert eltakarja a zsír. 

Attól még persze a hasizom erősebb lesz, tehát ha "csak" ez a cél, akkor nem kell figyelni a kajára mellette. 

Tudatos hiróságok

Idő

Na, abból kéne egy kicsit több, és akkor talán írnék minden nap.

Nyaff. 

Voltam tegnap várkört futni. 

"Csak" 7 km, de 20 teljesen különböző lépcsőn át vezet utunk folyamatosan cikázva a vár alja és teteje közt." 

Tehát gyakorlatilag elkezdünk futni, és az összes utunkba akadó lépcsőt beadjuk, sokszor úgy, hogy lekocogunk az aljára, és onnan vissza. Amiért szívatós: tényleg mindegyik lépcső más, meredekek, és a legtöbbnél nincsenek köztes szakaszok, ahol lendületet lehetne venni, ergo főleg izommeló zajlik. A lépcsők közti kocogás viszont mindig oldja kicsit a bedurrant combokat. 

Szóval jóféle, tessék kipróbálni.

Ma pedig a terv szerint teremben gyakoroltam volna a versenyformákat, de aztán időhiány miatt erre nem volt lehetőség, helyette A.-val futottunk egyet, át a Rákóczi hídon, majd a Petőfin vissza. Fantasztikus dolgokat lehet ilyenkor belélegezni, bizony mondom nektek.

Lendületes, jóféle futás lett volna, ha közben nem érzem azt, hogy a gyomrom bizonytalankodik. Hányingerrel küzdve nem annyira felszabadult érzés a futás.

Utána fogtam a szablyám, botom, és felzúztam a Gellérthegyre. Fáradtak voltak a lábaim, csak 3x csináltam meg a formákat, de egymás után, pihenő nélkül. Szóval 3x3,  aki egyszer is csinált már shaolin formagyakorlatot, az tudja, hogy tökéletes kardio és erőnléti edzés: nagyon mély állásokból dinamikus mozgások, ugrások.

A Luohan Quan tízszeri ismétlése például felér egy teljes lábedzéssel, ezt a véleményemet bármikor, bárkivel szemben megvédem.

Lesétáltam aztán a Kőműves-lépcsőhöz, mert megkívántam egy tigrises-guggolós-fekvős játékot, kellemes kihívás lett volna, de teljesen meghiúsult a dolog, veszett nagy tömeg volt kint. 

Le se írom, miből állt volna a challenge, majd valamelyik nap kimegyek, lenyomom - vagy nem  -, és akkor beszámolok róla. 

Büszke vagyok magamra, amiért nem álltam be edzeni. Régebben ilyenkor simán nekiálltam volna lépcsőzni, ha már egyszer ott vagyok. Csilliószor fordult elő, hogy bár nem terveztem, mégis végignyomtam egy lépcsőzést, már csak a társaság miatt is. Most azonban  megfontolt, okos superhero voltam: tudtam, hogy egyáltalán nem kell nekem most a 9 felfutás, utána az erősítés. Megvan, hogy hogyan készülök a 22-i versenyre, és ahhoz tartom magam, nem pazarolom az energiáimat feelinges, de jelenleg "felesleges" random mozgolódásokra. 

Ja, azt mondtam már, hogy ősszel szeretnék menni Kínába, a tradicionális kung fu Vb-re? 

Talán ha sokszor leírom, összejön. Pozitív gondolkodás, meg bevonzás, meg egyebek. 

Holnap pedig hajnali 5:50-kor már edzést tartok.
Azért ez a hősiesség tetőfoka.

Lépcsős-emelkedős, funkcionális erőnléti edzés - vélemények

"Brutál jó!!! Imádom!!! És zárójelben megjegyezném, hogy még egy edzésen sem akartam elájulni (lila szájjal)..."

"Nagyon visszahúzódó vagyok, félek emberek közé menni, pedig ez így 18 évesen már elég zavaró. Nem vagyok pánikbeteg, de teljesen leblokkolok néha, ha idegenekkel kell találkoznom... A csoportos lépcsőzésre is elmentem kétszer, de mikor odaértem, és láttam a csoportot, visszafordultam, nem mertem odamenni... Pedig akartam edzeni. Évi sokat segített a közvetlenségével és természetességével, kedvességével. Nem érdekelte, ha panaszkodtam vagy ha azt mondtam, nem vagyok képes például felugrani 3 lépcsőfokot. Általában közel álltam a síráshoz, de hihetetlen módon mindig sikerült megcsinálnom, amit kért. Egy-egy ilyen edzésről amikor hazamentem, bár remegett a lábam a fáradtságtól, de nagyon erősnek és magabiztosnak éreztem magam

Több mindent meg merek már tenni, ami másoknak apróság, de nekem fontos. Például tervezem, hogy elmegyek egyszer egy kung-fu edzésre oda, ahol Évi is edz. Nem mondom, hogy világbajnok harcművész leszek, de már az is győzelem, ha be merek lépni egy ilyen terembe."

"Szerintem nincs olyan ismerősöm,aki ne tudná,hogy készülök a tavaszi félmaratonra. Egy hónapja edzem Éva Patakival. Ennek következményeként ma a Somló-közi emelkedőn 6x felfutottam. Pontosítok. Felsuhantam. Ott,ahol eddig még csak nem is kocogtam,hanem inkább felsétáltam. Elképesztő. És még van 3 hónap előttünk. :)))"

"Az van, hogy Évi edzése elmondhatatlanul, nagyon-nagyon-nagyon mocskos, szemét, undorító, embertelen kínzás és hihetetlen mentális és fizikális harc és küzdelem és háború volt nekem, de a végén, amikor leküzdöttem, ennyire még sosem éreztem magam királynak közben volt, hogy sírtam, bevallom, meg akartam halni, de konkrétan akartam, hogy ne szenvedjek, és kb. minden lépés után ott volt a fejemben, hogy "mi a franc, nem vagyok normális, ez a csaj sem normális, leülök a p.csába...", hisztizni erőm sem volt, és volt, hogy pár másodpercre megálltam, de aztán folytattam, és igaz, hogy lemaradva Évitől meg a két sráctól, de azért végigtoltam, és ez eszméletlen érzés volt Évi meg egy hihetetlen jó edző, és vezető, és barát, és a legvégén jött velem, és biztatott, és segített, és esélyes, hogy az utolsó kört már nem tudtam volna végigcsinálni nélküle... és igen, megint átértékeltem a küzdelem, edzés, és önuralom fogalmát, és nagyon rég éreztem ezt, szóval, az egész úgy, ahogy volt, szuper volt."

"Oké, már nem fáj a combizmom... mert már nem is érzem a lábaimat."

"Bátran állíthatjuk, hogy Évi megtalálta azokat a gyakorlatokat, ami mellett senki sem fog unatkozni. A gyakorlatok kivitelezéséhez nem elég csak a lábat, hasizmokat és a kezeket használni, hanem a vázizomzat minden része aktívan szenved az edzések folyamán. 

Az edzés rendkívül jól fejleszti az állóképességet és a maga módján szórakoztató. Évi jókedve és elszántsága gyorsan átragad a részvevőkre. Az irányítás alatt mindenki fegyelmezett maradt amellett, hogy megmarad a jókedv is. Érezhető, hogy mindenki megtesz mindent, hogy erőn felül tudjon teljesíteni, amiben Évi biztatása nagyon nagy segítséget tud nyújtani a holtpontokon is.

Bárkinek bátran ajánlom az edzést, aki szeretné magát megmérettetni és kitolni a határait." 

"Meglepődtem, hogy Évi milyen kicsi és kedves arcú, mosolygós lány, Közben meg mindenkitől azt hallottam, kegyelmet nem ismerő terminátor. Aztán amikor ugyanilyen kedves mosollyal mondta, hogy na akkor gyerünk, menjünk fel hátrafelé békaugrálással a dombon... De jön velem, együtt csináljuk a legnehezebb feladatokat, és nem hagyja, hogy feladjam."

"Véleményem szerint kevés ilyen lelkiismeretes és készséges edző van mint Évi. Ez ma ritka Magyarországon. (Sajnos). Maguk az edzések egy kicsit mások amiket én úgymond megszoktam, mert én a küzdősportok világában vagyok jártas és az Évi-féle edzéseken nincs küzdelemnek még csak híre sem. Saját magával küzd az ember! Talán pont ez adja meg azt a kis pluszt. Természetben mindig jobban esik a mozgás mint egy zárt helyiségben vagy teremben. Évinek remek ötletei vannak, mind helyszínek szempontjából, a gyakorlatok széles skálájáról már nem is beszélve. Szinte minden nap tud valami újat mutatni vagy mondani amit előtte még nem sokan csináltak. Részemről a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a lépcsőzés és a domb futás igen is nagy kihívás. Remek kondíciót ad, hatalmas állóképességet növel és mind ezt tiszta, friss levegőn. Tehát szív és érrendszerre páratlanul jó hatást gyakorol. Fizikálisan és mentálisan is megerősödik az ember, egyfajta jellemformáló hatást eredményezve. Én mint már említettem küzdősportoló vagyok. Nálunk nagyon nehéz kifejleszteni és csiszolni a gyors és robbanékonyságot igénylő mozdulatsorokat, hiszen rengeteg energiát felemészt. Évi edzésein pont ezeket tudom fejleszteni, erre ő külön odafigyel. Mintha mindenki személyiségének és vehemenciájának megfelelő kihívásokat és edzéseket kapna tőle. Az edzés végi nyújtásokra is odafigyel ami hihetetlenül fontos, hiszen az izomzatot nem csak keményíteni és terhelni kell hanem le is kell nyújtani, lazítani azt. Ezt sokan elfelejtik. Végszónak mindig mond egy-egy étkezési tanácsot és gyakorlatot "házi feladatot" amit otthon meg lehet könnyedén csinálni egyedül is."

"Hazáig repültem az adrenalin lökettől amit adott ez az edzés! Imádtam!!!"

"Na de a mai edzés...hát a mai edzés...FENOMENÁLIS volt!

Kevés olyan edzést tudok előhívni a hosszútávú memóriámból, ami ennyire meghozta azt az életérzést, amit én egy sporttól várnék. 

Jóleső meghalás kategória volt, igazán feltöltődtem és már alig várom a következő alkalmat. Ezennel beléptem a flow típusú edzések bűvkörébe. 

Lehet hó, lehet fagy, szakadhat az eső és átfagyhatunk, de mi akkor is csak megyünk előre!"

"Ja, hogy miért edzek veled? :) Nem vagyok egy sportbolond típus, nem akarok versenyeket nyerni. Egyszerűen csak olyan lábakat akarok, mint a tiéd. Eddig mindenkitől azt hallottam, hogy ez csak súlyzós edzéssel érhető el, Amikor mondtad, hogy sosem edzel konditeremben, súlyokkal, akkor határoztam el, hogy ha akarod, ha nem, én veled fogok edzeni és kész. Egész jól bírom már, az első edzés után egy hétig izomlábam volt, most már csak 3 napig nem tudok sziszegés nélkül leülni. "

Attention, please

Jövő hétfőn, azaz 10-én lesz a leghamarabb tiszta, felhőtlen az ég. Utána megint szutymutty.

Csak szólok.

Napfelkeltefutás, tudod.

Amikor a legnehezebb

Nyáron, napsütéstől feltöltődve, sokkal több szabadidővel valahogy mindig egyszerűbb edzeni.

De ahogy a mondás tartja, az a szent, aki a kuplerájban is erkölcsös tud maradni, nem csak a kolostorban. Kutyát nem hatja meg, hogy elmész edzeni akkor, amikor jó az idő, kipihent vagy, a napéj maja univerzum vattafákk csillagállás is kedvező. 

Amikor szutyok idő van, fáradt vagy, hosszú napok állnak mögötted, és a legszívesebben egy film mellett kómáznál az ágyban - na akkor dől el, mennyire vagy superhero.

Vagy Jedi.

Szombaton kihasználtam a napsütést, és szablyáztam fél órát, mielőtt tartottam egymást után 2 lépcsős edzést a Gellérthegy oldalán lévő, eldugott, de szépséges és különleges helyen. Kicsi, de jó meredek, máladozó, foghíjas lépcsősor, gyönyörű kilátással.

Mivel tényleg nem hosszú, ezért folyamatosan lehet pörgetni a futásokat rajta, és mivel nincsenek köztes szakaszok, pont beég tőle az ember combja, pláne, amikor felbékázik rajta. Tigrisre pedig a legjobb. 

A Félmaratonosom és a Teniszlány is kitett magáért, a kedvenc thai bokszolómat is sikerült megdolgoztatnom kicsit. Mindenki kijjebb tolta ismét a saját határait, és gyakorlatilag ez az, amiért megéri edzést tartani.

A második edzés végére már finoman éreztem kicsit a lábaim, de ekkor jött a súlyzós edzés: egy barátnőmnek segítettünk költözni. 12 tonna cucc, nagyrészt könyvek. Parkolóhely sehol, tehát fejenként 2 tonnával a vállunkon, hátunkon, karunkon, fülünkön caplattunk utcákon át, majd lépcsőn fel. És újra. És újra.

Utána valami farsang, valami Instant, pár pohár bor, 4 óra, azaz négy óra alvás, majd hajnalban kelés, irány a vasárnap reggeli válogatott edzés a kínai mesterrel... ahol végül nem is tudtam rendesen edzeni. 

Onnan vidékre száguldás, sövényvágás, majd kiderült, hogy nem szeretem a kapros tökfőzeléket. 

(Amúgy van, aki szerint ez finom? Másik kérdés, hogy vajon csak kaporral rossz, vagy anélkül is? Oviban ettem szerintem utoljára tökfőzeléket, nem emlékszem, milyen az íze.)

Zsúfolt, levegőtlen vonattal haza, este 8 körül végre lerogyva az ágyra. 

És itt volt az, amikor dönteni kellett.

Mert bár elhatároztam délelőtt, hogy edzeni fogok még este, de fene hitte volna, hogy ennyire későn érek haza. Zsúfolt hétvége volt ez, és így vasárnap este már annyira csak arra volt késztetés, hogy beájuljak az ágyba, vagy csak bambuljak ki a fejemből, zenét hallgatva. Kegyetlenül zombi voltam.

Na de.

Átgondolva, hogy a következő napok, és hetek sem lesznek könnyebbek, ellenben az országos bajnokság első fordulója akkor is március 22-én lesz, ha addig minden egyes átkozott nap zsúfolt és fárasztó lesz. Akkor is, ha reggeltől estig be van osztva az időm, és akkor is, ha addig minden egyes nap esni fog az eső, vagy fájni fog a fejem az időjárástól.

Összeszedtem a cuccaim, és lementem edzeni. 

Nem vagánykodtam: félerővel csináltam mindent, nem ugráltam, mert tudtam, most sérülésveszélyes lenne. Lassabban, de pontosan, a részletekre figyelve gyakoroltam a versenyformáimat. Veszettül nehéz volt elkezdeni edzeni, a bemelegítő karkörzésnél hagytam volna a francba az egészet, de ahogy az lenni szokott: mihelyt elkezdtem kungfuzni, már sokkal jobban éreztem magam. 

Nem gyakoroltam órákig, nem is ez volt a lényeg. Úgy gondolom, minden gyakorlás ér valamit, mert fejben foglalkozol addig is az edzéssel, a mozgásformával, és így ébren tartod a "spiritet".  Ha csak 5 percet gyakorolsz, akkor is egészen más tudattal fekszel le aludni, mintha ellógtad volna teljesen az edzést. Az az 5 perc nem sokat ad hozzá az izmaid állapotához, vagy az ügyességedhez közvetlenül, de mégis sokat jelent - fejben. 

****

Ma  este is hasonló volt a helyzet, sötét volt, álmos voltam, egy pizza, a takaróm és valami limonádé film volt az, amire vágytam.

Szóval fogtam a kutyámat, nagyon laza tempban felfutottunk a Gellérthegyre, ott az egyik jóféle edzős pályámon (hosszú emelkedő, a végén lépcsőkkel, tüdőbeégetős, lábelnehezítős) felfutottam 5x, majd a pusztakezes formagyakorlatom első felét megcsináltam tízszer, utána ismét felfutottam az emelkedőslépcsősjajjalábam - pályán 2x, majd megcsináltam a formagyakorlat másik felét is 10x. Pontosabban 20x, mert még a fennmaradó részt is kétfelé szedtem.
A nyálkás idő miatt nagyon csúszott a talaj, óvatosan mozogtam, ezzel se nyertem volna versenyt, ha valaki látja a mozgásomat, de legalább nem végeztem egyszer sem spontán spárgába a földön. Ellenben elfáradtam, rendesen. 

A végére már nagyon ki akart csuklani a lábam alólam, futottunk még egyet búcsúzóul az emelkedőn, aztán lazán hazakocogtunk. A kutya boldog volt, én fáradt, itthon belefért még 3x 100 Russian Twist a négykilós medicinlabdával, köztük 3x30 törzsemeléssel. 

Ja, meg 1 tojás, tej, aprószemű zab összekeverve, kisütve palacsintának, közé banános fehérjével édesített túrókrém. Ahhh.