Ha a hegy nem megy Mohammedhez, Évi megy thai box ringbe

Úgy volt, hogy ma, ami már tegnap, tehát vasárnap (vazz, de bonyolult) bunyózok.

Készültem rá, vártam - aztán egy nappal előtte kiderült, hogy mégse. 

Gyakorlatilag nincs jelenleg olyan magyar lány, aki full contactban akarna sandázni. Alapjáraton kevesen vannak lányok a sandában, de fullban senki. Én pedig lightban nem fogok vicceskedni, nem látom értelmét, nem tudnám kihasználni az erősségeimet.

Így hát elmentem egy muay thai rendezvényre ma, ott 11 (!!!) lány indult, nagyrészt az én súlycsoportom környékén. 

Szerintem nem kell sokat magyarázni: thai boxban fogok versenyezni. Marad (idén még) a formagyakorlat is, és persze én továbbra is kungfus maradok, de ha bunyózni akarok, azt sajnos a magyar kungfu versenyek keretein belül nem tudom megtenni. 

Így rutint szerezhetek arra az időre, amikor majd ismét rendezünk egy nagyobb nemzetközi versenyt, amire jól eljönnek az oroszok, törökök, akik öléggé keményen csapatják a full sandát. 

Jó buta lennék, ha nem használnám ki, hogy az ország egyik legjobb thai boxolója a pajtásom: nála jobbat nem találhatok, aki segít felkészülni egy ilyen versenyre. Ami jó: kondival, állóképességgel nincs gond, ebben ( a ma látottak alapján) felkészültebb vagyok, mint az átlag. Technikában kell sokat, sokatsokatsokat gyakorolnom még. Hm, várjunk, "technikában", ez így elég hülyén hangzik, de így éjjel 1 órakor nem jut eszembe jobb. A lényeg, hogy mivel kicsi vagyok, sokszor nehézséget okoz, hogy az ellenfél hosszú karjával, lábával simán elér távolról is, míg nekem esélyem sincs megütni/megrúgni. A kicsiknek mindig sokkal ügyesebbnek, technikásabbnak (és bátrabbnak :)) kell lenniük.  Eddig nem sok konkrét megoldást kaptam erre, most A-val (aki ugye a kedvenc thaiom) az utóbbi időben elkezdtünk kifejezetten ilyen szituációkat gyakorolni.

Szóval új kihívás, kicsit új íz, kíváncsian várom, hogy megtanuljam pengeélesen használni a könyököm, és a térdem. 

 ***

Így legalább az egyesületi edzéseken ismét a kungfuval foglalkozhatok, ami kell, hiszen ősszel szintvizsga, és jobb esetben tanári vizsga is lesz. 

***

Ja, és jól megnyertem az Erzsébet-kilátós lépcsőzős versenyt. Nem egy komoly táv, a légzésem fel sem gyorsult, a nehézséget a szakadó eső okozta, iszonyúan csúszott a pálya, nem mertem igazán meghúzni a sprintet. Hogy néznék már ki kifordult térddel, homlokomba gyűrődött orral? Na ugye.

Mérleg vs tükör - mennyit érnek a leadott vagy felszedett kilók?

Mert ezren, ezerféleképpen elmondták már, én is: a tükörnek kell hinni ( és a saját érzéseidnek), nem a mérlegnek.

Ritkán szoktam mérni magam, eléggé padlót fogtam hát, amikor csütörtökön rájöttem, hogy 2 kilóval nehezebb vagyok a megszokott súlyomnál. (55 helyett 57)

Láttam magamon, persze, hogy a télen feljött rám ez-az, ez természetes. Szerencsére nagyrészt izom, a combom, vállam, karom, hátam lett látványosan izmosabb. Persze jött zsír is: derék és has környékére, hát hova máshova, majd biztos mellre, mi?

Szintén sportoló pajtásom mondta, hogy ne aggódjak, tényleg izomban fejlődtem leginkább, csak még "vizes".

Szöget ütött a fejembe a kifejezés, kíváncsi lettem. Ráálltam a mérlegre, megjegyeztem pontosan a számot.

Brutális, izzasztó edzést csapattam magamnak: mint régen már.

Felvettem hozzá két nadrágot, termo övet, pulcsit, aztán nem kíméltem magam.

Egy órás edzés volt, a fülemből is folyt a verejték.

A végén ismét ráálltam a mérlegre: egy óra alatt 1 kilóval kevesebb lettem. Mindjárt szebben látszottak a hasizmaim is.

Természetesen víz távozott a szervezetemből - jó sok. Tehát nem egy kiló zsírt égettem el egy óra alatt, félreértés ne essék.

Mi a tanulság?

Megint csak az, hogy nem a mérleg által mutatott szám a fontos. Másrészt pedig az, hogy kis súlytöbbletnél érdemes azt is átgondolni, "miből" lehet az az 1-2-3-4 kiló plusz. 

Nekem például abból, hogy kevesebb olyan edzésem volt az utóbbi hónapokban, ahol igazán izzadásig lettem volna hajtva - akiket edzek, még más tempóban dolgoznak, én pedig a saját gyakorlásaimon inkább a technikára helyeztem a hangsúlyt mostanság. Valamint hogy kevésbé tudtam odafigyelni az étkezéseimre: így sajnos visszakerült a kenyér, tésztafélék, amik engem eléggé vizesítenek. 

Ezt mindenki meg tudja figyelni magán: mire hogy reagálsz, melyik az az étel, amitől másnap "mintha kövérebb lennél". Szubjektív érzésed szerint is, valamint a tükör is ezt mutatja - pedig tegnap még milyen feszes, szálkás volt az izmod, most meg miért nem látszik? Egy nap alatt nem hízol ennyit, egyszerűen felvizesedsz. Hozzá még esetleg egy kis puffadás valamelyik ételtől, és kész az "úristen, hát akkora vagyok, mint egy bálna"- effektus.

És még mi a tanulság?
Ne ijedj meg, ha edzel, mint az állat, és "mégis" feljebb kúszik a mérleg nyelve. Természetes: épülnek az izmaid.

A képen NEM én vagyok. Nincs kék binikialsóm, tudniillik.

Mi még a tanulság?

Semmiképp sem az, hogy ha én csütörtökön még egy órán át edzek, akkor még egy kiló lement volna, vagy hogy ha 3 kilót akarsz leadni, akkor 3 órán át izzadj ilyen intenzíven. 

Ugyanis ha 3 óra alatt leadsz 3 kilót izzadással, akkor nem szép és fitt leszel, hanem sápadt és erőtlen, a mentőautóban, miközben infúzión csurgatják majd beléd a hiányzó folyadékot és sót.

Tehát: ilyen esetekben, amikor vízhajtásra van szükség, a kulcs az étkezés és az intenzív, izzadással járó mozgás. Ésszel, okosan. 

Ne egy óra alatt akarj extrém sokat izzadni (én sem fogom ezt ismételni), hanem rendszeresen, hosszútávon minden edzésen izzadj le úgy rendesen, emberesen, akkor nem lesz gond a szálkás izomzattal. 

Lehet persze speckó teákat inni, a csalán pl. kifejezetten vízhajtó hatású, de most őszintén, eső után köpönyeg, ha mellette eszed tovább a puffasztó-vizesítő kajákat. 

***

Ja, és akkor a mozgolódás, amit dupla ruhában toltam:

10x ismételve, megállás nélkül:

Másfél perc lengyelbox, jól megpörgetve a zsákon (volt, hogy kombinációkat ütöttem lengyel helyett) - 40 guggolás (ezt is variáltam néha kitörésekkel, rúgásokkal) - 20 köríves rúgás a zsákra - 15 shaolin bicska

Miből lesz a fighter panda?

Mint ahogy az az igazi barát/barátnő/haver, aki szól, ha botrányosan rosszul áll neked egy ruha, útszélire sikerült a sminked, és tényleg meghíztál...

Az az igazi edzőpajtás, aki jól fejbevág a pontkesztyűvel, ha nem teszed fel a kezed, hogy védd a fejed. Mert inkább ő vágjon fejbe edzésen, mint meccsen üssenek le, törjék el az orrod.

Ugyanez igaz minden sportra: olyannal eddzél, aki szól, ha csámpásan futsz, rosszul guggolsz, derékgyilkos módon emeled a súlyt. Rosszul eshet a kritika, hisz te talán épp erősnek, gyorsnak, menőnek érzed magad, de legyél hálás érte, hiszen a sérüléstől óv meg ezzel.

Szóval a kedvenc thai bokszolómmal edzettünk tegnap délelőtt, kaptam is akkora pofont a pontkesztyűvel, hogy órákig csengett a fülem tőle. 

Viszont sparringoltunk is 5x3 percet, nagy kihívás vele bunyózni, egészen más reflexei vannak, mint azoknak, akikkel eddig edzettem. Számára olyan természetes egy-egy támadás elől az elmozgás, mint számomra az, hogy álmomból felébresztve is megcsinálom a shaolin formagyakorlatokat. Nagyon hasznos volt, még sok görcsöt, blokkot kell kiszedni belőlem, gyakorlatilag a 4. menetre kezdtem belejönni, lazább lenni, kipróbálni összetettebb kombinációkat, be is ment pár ütés, rúgás.

Mi ezzel a gond?

 Egy sanda meccs csak 3 menetes lehet - tehát mire belejövök, már késő. Erre kell most edzeni, hogy már az első menetben minimum úgy merjek bunyózni, mint most a negyedikben.

És mi az, ami viszont veszett jó ebben? Az, hogy 4-5 menet bunyó után még mindig nem fogytam ki a levegőből, nem fáradtam el, teljesen helyén volt a légzésem is - mindez a lépcsőzést, hegyfutásokat, intervallum edzéseket dicséri.

És amikor egy pro thai bunyós, aki ismeri a versenyzőket, azt mondja, hogy már jelenleg is az erős középmezőnyben lennék a thai box mezőnyben, de ha folytatjuk az edzést, egy hónap múlva bárkit leverek - na, az azért olyan igazán jó érzés. Pláne, mert tudom, hogy komolyan gondolja.

Mert amellett, hogy merni kell őszintének lenni, rámutatni a hibákra, megfogalmazni a kritikát - amellett dicsérni is tudni kell, sőt:  ahhoz kell bátornak igazán lenni. Így építed a másikat. Olyan véleményét, aki csak kritizálni tud - tehát csak a saját kompetencia érzését akarja erősíteni önmagában - meg sem hallgatom, nem érdekel. 

Régesrégen, egy messzi-messzi kis versenyen.

21 kilométer

A szőke, nem kifejezetten magas, inkább erősen alacsony lány az lépcsős edzésen szólított le először, aztán talán üzenetet írt, hogy hát készítsem fel félmaratonra.

Alapjáraton én nem vagyok futó, pláne nem hosszútávfutó, saját edzéseimre, és a hozzám járók kínzásaira is mindig a rövid, intervallum jellegű, robbanékonyságot és dinamizmust fejlesztő gyakorlatok, távok jellemzők, így először tovább akartam őt irányítani egy másik edzőhöz.  Azonban ő ragaszkodott hozzá, hogy egyéni, általam vezetett edzéseket szeretne.

Az első találkozásnál leültünk, átbeszéltük a célokat, terveket, sportmúltat, étkezési szokásokat, ki hogy főzi a lecsót…   Elmondtam, hogy mire számíthat: veszett kemény edzésekre és szigorra.  Lógás, hiszti, divat nincs, határfeszegetés van, egy-egy edzés után koszos lesz a ruhája, tenyere is. 

Addig edzünk együtt, amíg azt látom, hogy belead mindent – ahogy én is.

„Lightos”, könnyű edzést én nem tartok, ellenben nem is fogok tőle olyat kérni, amire ne lenne képes. 

Az első edzés jó nagy felismeréseket hozott mindkettőnk számára:  Félmaratonka az első pár perc után levegőért kapkodva, ájulás közeli állapotban kérte, hogy álljunk meg. Ekkor még csak annyi történt, hogy lazán fel akartunk futni a somló-közi emelkedőn és lépcsőn…

Kondiban, állóképességben nagy hiányosságok voltak, nem tudott gyorsulni – uh, elképesztően lassú tempóban kocogott - , ráadásul rossz technikával, gyakorlatilag sarkon futott.  sajnos az előző edzője fél év alatt nem mutatta meg neki, hogy kell bemelegíteni edzés előtt, és hogy kell lenyújtani utána.

Tehát teljesen az alapoktól kezdtünk mindent: bemelegítés megtanulása, a helyes légzés fontossága, fokozatos terhelés, először sok pihenővel.

Heti 4x edzett, ebből 2 tisztán futóedzés volt, 2 pedig intervallum edzés velem , különböző helyszíneken:  a Gellérthegy lépcsőin, emelkedőin, kedves kis terepein, a Margitszigeten, a tabáni Kőműves-lépcsőnél…

A legfontosabb nála az volt, hogy megtanuljon bízni magában, megtanuljon küzdeni.

Ahogy ő mondta egyik edzésen:”utálom, hogy kitartásra neveltél. eddig olyan jól elvoltam a kanapén, most meg szabadidőmben fogom magam, és kimegyek edzeni”

Valóban, eleinte nagy csatákat vívtunk: számára új, hardcore feladatok voltak, eddig ismeretlen érzésekkel: veszettül égő izmokkal, kiszakadni akaró tüdővel.

Elhordott engem mindennek, olykor pityergett, de inkább szitkozódott, káromkodott,  talán még toporzékolt is: „Nem érted, hogy nem?! Én ezt nem tudom, nem csinálom, nem bírom!”

Általában annyit válaszoltam: oké, értem én, csak nem érdekel.

Erre ismét elküldött a francba.

Szóval fogcsikorgatós volt, mindkettőnknek.

És szép lassan, fokozatosan, de megállás nélkül – haladtunk előre, felfelé.  Egyre kevesebb hiszti, egyre több elképesztő teljesítmény.

Félmaratonka felbékázott azon a meredek lépcsősoron, ami egy profi thai boxolót is megizzasztott.  Hasizomgyakorlatokat végzett, fejjel lefelé lógva egy korláton.

Talicskában felment a somló-közi emelkedőn.

Lenyomott 5 perc mabot, egy erősítő gyakorlatokkal megfűszerezett szigetkör után.

Végigcsinált egy lépcsős edzést úgy, hogy egy 4 kilós medicinlabdát kellett a feje felett tartania.

Felkelt hajnali 4-kor, hogy felfusson velem a Citadellához.

Edzett a legundorítóbb téli időben is, hóban csúszkálva.

Valójában messze több volt ez, mint egy félmaratonra való felkészülés.

Félmaratonka egyfajta mentális, lelki kirándulásra indult,  a saját akaraterejét, kitartását, a küzdeni akarását akarta felmérni,  önmaga új oldalát megismerni. mindennek maga a félmaraton már csak megkoronázása.

A „nem tudom, nem akarom, én erre nem vagyok képes” – ből: „Megcsinálom!”  lett.

Az már csak hab a tortán, hogy az edzések hatására időközben veszettül jó alakja is lett, kezdenek előjönni azok a bizonyos kockák is már a hasán.

Mivel nagyon az alapoktól indultunk, ezen a versenyen még nem az idő számít – egyszerűen csak az, hogy teljesítse a távot.  A teste képes rá, és ha visszagondol az elmúlt hónapok edzéseire – és remélem, visszagondol majd rá – akkor tudnia kell: az akarata, a szíve is megvan hozzá.

Mert akármennyire is igyekszik titkolni, tagadni, valójában egy igazi harcos, aki hiába toporzékol, azért mindig megcsinálja azt, amit kitűz maga elé.  

Nagyon büszke vagyok Rá már most is, holnap pedig még büszkébb leszek, amikor rajthoz áll.

Drukkoljatok neki, egyrészt, mert a Bátor Tábor gyerekeiért fut, másrészt pedig önmagáért, és mert megérdemli.

 

Közérdekű

Megszületett a Mozgolódok facebook oldala.
Bánjatok vele finoman, különben hopp, eltűnik.

https://www.facebook.com/mozgolodok

Közben pedig már most kezdjetek szorítani Félmaratonkának, aki vasárnap futja élete első félmaraton(ká)ját. Erről még bővebben írok nemsokára, de addig is mindenki szorít, mint az állat. Mostantól. Vasárnapig. Köszi.

Meg van, hogy az ember éjjel fél 1-kor kitalálja, hogy elmegy futni inkább.

Miből lesz a kockás hasú kungfu panda?

Császárszalonnából. 

Hozzá paradicsom, uborka, tejföl, zöldséggombóc.

Bátran lehet sokkot kapni. 

Tegnap este amúgy a klasszikus felülés - törzsemelés kombót csináltam: 40 felülés, aztán hasra vágtam magam, 20 törzsemelés. Mindezt összesen 4x, megállás nélkül. Nem volt túl megterhelő, se túl kreatív, de van, hogy jólesik az embernek, ha gépieskedhet kicsit.

Napok

Például csütörtökön reggel jól felkeltem edzést tartani, onnan spuriztam a TF-re.

Kedvenc teniszezőlányom kért fel, hogy tartsak előadást/bemutatót a shaolin kungfuról, én meg jól elhívtam Kristófot is, mert ketten mégiscsak ütősebb mókát tudunk összetenni. 

Eleinte Matyit akartam vinni, aztán az elérhetőség alapján döntöttem. 

Teniszezőlányék korrekt összefoglalót tartottak Kínáról, a kínai kultúráról, majd mi beszéltünk cseppet a kungfuról, a kungfu tanulásáról, fegyverekről, stílusokról, mindezt rögtönzött, laza bemutatóval egybekötve - majd pár feladat erejéig a hallgatók is kipróbálhatták a shaolin kedvességeket, pl. shaolin fekvőtámasz, combérintő, egyensúly-gyakorlat, egy ji ben gong...

Jó volt, szerették, szerettük.

Onnan száguldottam a BHRG Alapítványhoz, ahol a gyakorlatomat végzem: egészen este 7-ig csoportos és egyéni foglalkozások, a legkisebb gyerkőc 1 év körül volt, a nagyobbak 5-6 évesek. 

Onnan haza, az egyesületi edzésre már nem értem volna oda (vagyis késéssel igen, de még nem ettem szinte semmit aznap), így hát ettem pár falatot, majd fogtam a kutyát, és felmentünk a Gellérthegyre: ő rohangálni, én gyakorolni. Így egyben letudtam a kutyasétáltatást is.

Az alap formagyakorlatokat vettem át, molyolgatósan, nem meghúzva.

Hazaérve vacsi, még kicsi tanulás lett volna, de ha jól emlékszem, leesett a fejem. 

Másnap hajnalban keltem, 5:40-kor már edzést tartottam Dorkónak. Hősök vagyunk, de ismét szeretném jelezni, mennyire jófej a természet, ilyen gyönyörű látvánnyal kárpótol a koránkelésért:

Utána 7-től Annával edzettem volna, de ő meg eszméletlenül elaludt, miután negyedóra várakozás után felhívtam, hogy ugyan merre jár, gyakorlatilag ezer méter mély álmából ébresztve motyogott a telefonba. Tehát fogtam magam, és futottam, lépcsőztem még kicsit, majd hazakocogtam.

Zuhany, reggeli, irány az egyetem, 8:30-tól tömbösített óra egészen 14:00-ig, majd némi reménytelen cipővásárlási szándék után haza,  kis bambulás kifelé a fejemből, aztán irány a thai box terem.

Szóval így néznek ki a napjaim mostanában, plusz társas kapcsolatok,ezért is posztolok kevesebbet, pedig lenne miről, bizony ám.

***

De ha meg jót akartok edzés után, akkor keverjetek össze túrót, tejfölt, és sok reszelt sajtot, majd ezt kanalazzátok befelé, gyönyörtől könnyes szemekkel.

Tulajdonképpen olyan, mint a tejfölös-sajtos tészta, csak tészta nélkül, és túróval. Világos, nem?

Egyétek. 

(Ha nagyon megy a parázás a tejfölben lévő zsírtól, hát ne este egyétek, de inkább ne parázzatok.)

Macskafélék az utcán

Gyakorlatilag egy éve csesztettek már azzal páran,miért nem hordok cicanadrágot (aszongya leggings), mert hát hiszen de hát de jó lábam van.

Beszereztem már tavaly is kettőt, de aztán szétvágtam őket, mert kellettek jelmezhez....

Na de most.

A télen feljött 2 kg plusszal így nézek ki macskafélenadrágban. A felesleges zsírpárnák leadása folyamatban van, a súly megtartásán viszont gondolkodom. 56 kg felett ugyanis nagyobb esélyem lenne, hogy találok ellenfelet full contact sandában. 

Meg arra is jó, hogy pl. itt dokumentáljam a fejlődést egy-két izomcsoport terén. Mer' hogy bikinis-popsis képet nem fogok feltenni soha, az tuti. 

A macseknaci jó dolog, megmutatja, ha szép a lábad. Meg azt is, ha nem.

Viszont.

Lányok, légyszi: így, ahogy most pl. a képen látjátok, max otthon hordjátok a cirnyóknadrágot, a kedvesetek/család/kutya stb. előtt. Az utcán legyen felette hosszabb ing, tunika, felső, ami eltakarja a feneket. Akármilyen überjó is a feneked, és akármennyire is azt érzed, hogy meg kell mutatnod, mert Alejandro ettől fogja eldobni az agyát, és végre megszólítani, elhívni fagyizni.

Alejandro tényleg eldobja majd az agyát, ha meglátja a szép lábadat, de azért igenis kelljen  tepernie, hogy ennél többet is lásson. Többet, mint az utca népe. 

Érdemelje ki. 

Amúgy meg edzetek lábra, fenékre, például hogy jól nézzetek ki cicanadrágban Alejandro előtt, vagy mondjuk azért, amiért én: hogy erősek, dinamikusak legyen a mozdulataim, alapállásaim, robbanékonyak a rúgásaim, és hogy olyan kemény legyen a combom, hogy ha bunyó közben valaki megrúgja, az neki fájjon, ne nekem...

Amikor a fegyver megleckéztet

Mai tanulság: ha teljesen szétesett vagy az egész napos fejfájástól, ne gyakorolj új szablya formagyakorlatot.

Hm, milyen előnyös kép. Valójában szebb vagyok ám, ne aggódjatok.

A fegyver tiszteletet, odafigyelést követel, nem tűri, hogy dekoncentráltan, hanyagul forgasd: finoman jelez először (kicsúszik a kezedből, kicsit súrolja a ruhádat), aztán... igen hatásosan szól, hogy kapj már észhez.

Persze fegyvere válogatja, a bot türelmesebb, a lánckorbács viszont egy másodpercnyi figyelmetlenséget is megbosszul. 

A fájdalom pedig a legjobb tanár.

Így hát ma, miután úgy fejbe vágtam magam a szablyával, hogy kedvem lett volna hányni, inkább vettem egy mély lélegzetet, megforgattam még egyszer (mert fájdalommal, eséssel járó hiba után MINDIG meg kell ismételni az adott dolgot, különben félni fogsz tőle), majd bölcsen eltettem a fegyvert, és lesétáltam a hegyről, útba ejtve egy gyógyszertárat, hogy véget vessek a reggeli ébredés óta tartó fejfájásomnak. 

Néha csak ennyi

A mai napomban mindössze annyi volt a kungfu, hogy amikor hazaestem este 9-kor (7-ig az egyetemen voltam), nem pizzát rendeltem, bármennyire is kívántam volna a jóóóó nagy adag szénhidrát-zsír-mindenség bombát, és az azt követő bekómázást, hanem egy doboz cottage cheese-t bontottam fel, belevagdostam rengeteg koktélparadicsomot, és azt vacsoráztam.

Tea, emailek írása, tanulás, szakirodalommal molyolgatás.

Ma ennyit tudtam tenni azért, hogy az általam választott shaolin úton haladjak tovább. Paradox, de ha hazaérve azt teszem, amire vágytam volna (azaz elmegyek kicsit futni, edzek, eszek, pihenek), most sokkal kevésbé érezném azt, hogy kungfus vagyok.