A bal sípcsontomon annyiszor koppant-csapódott a lánckorbács, hogy olyan, mintha lecsúszott volna a térdem, akkora pukli van rajta. Tegnap nőtt rá ez a bájos kis szilvaszínű gombóc, amikor egy órán át gyakoroltam.
"Kell ez neked?" - kérdezte a napokban jópár ismerősöm, miután lehülyéztek, látva a sebet az orrnyergemen.
Persze, hogy nem élvezem, ha megütöm magam, legszívesebben lábszárvédőben gyakorolnék, annyira tud fájni egy-egy koppanás.
De pontosan tudom, hogy hasonlót játszottam végig a bottal is régesrég, nagyon sokat küszködtem vele, és teljesen elképzelhetetlennek tartottam, hogy valaha is menni fog nekem a botforgatás.
Vagy épp ott a hegyfutás... először 2-3 percenként megálltam, ki akart szakadni a tüdőm a helyéről, amikor megpróbáltam felkocogni a Gellérthegyre. Amit elvileg kötőjellel írunk, de úgy nagyon nem tetszik, lincseljetek meg bátran.
A lényeg:
Tudom, hogy ha nem adom fel, menni fog előbb-utóbb. Most megszenvedek vele, de akkor majd hihetetlen jó érzés lesz, hogy ösztönösen, rutinból fog menni.
Akarom azt az érzést, hogy pörgetem a láncot, és élvezem a formagyakorlatot, biztosan kezelem a fegyvert, könnyedén jön minden mozdulat. Olyan természetesen, mint most a hegyfutás, vagy a botforgatás.
Szóval igen. Kell ez nekem.
A videót még az EB-n vettem fel, a tradícionális lánckorbács formagyakorlat nem ilyen, itt nagyon elvitte wushu irányába a fiú (pózolás, stb), épp ezért beszéltem bele a felvételbe, nagyon illetlen dolog ez, bánom a bűneimet.
Viszont mindjárt kipróbálok egy szivatós dolgot, amit most találtam ki. Na, abban még nem vagyok biztos, hogy kell-e nekem :) Ha igen, akkor jól leírom utána.
Shaolin edzésmódszer, amennyire gyűlöltem régen, annyira szeretek most játszani vele. A kínai shaolinok elvetemülten tolják: náluk jóval meredekebb lépcsők vannak a csillióezer méter magas hegyeken, ráadásul a vértradícionális módszer szerint minden negyedik lépcsőfok után egy fekvőtámaszt is lenyom az ember.
(Ez a célom majd a tabáni lépcsőn...)
Tehát: egyenes hát, és nem sima négykézláb lemászós történet, hanem minden lépésnél vállig kell emelni a tenyeret, tigris kéztartásban. Sosincs lent egyszerre a két kéz, csak addig a tizedezredmásodpercig, amíg cseréled.
Meglepően gyorsan fejlődtem, fejlődök benne, amióta először lejöttem a tabáni 168 lépcsőfokon így. Elsőre is végignyomtam, de két megállással, és vér tudtam volna köpni a végére, folyt rólam a víz, remegett a kezem.
Most már természetes, hogy megállás nélkül, tök jó tempóban lejövök, és igazából nem fáradok el tőle.
Amiért jó: nem csak a hátat, vállat edzi, hanem az egész törzset, a has pár méter után már feszül, ég, de én még a vádlimat is szoktam érezni közben. Na meg az akaraterőt izmosítja, ez a legjobb benne. Engem teljesen kikapcsol, tényleg átmegyek tigrisbe, nem érdekel semmi és senki - egy durva nap után nagyon jól tud jönni.
K. kérdezgette, mennyi idő alatt érek le, tegnap végre lemértem: 3 perc és 2 másodperc volt.
168 lépcsőfok, plusz a szakaszok közti részek (ott is ugyanígy jövünk, nem állunk fel, ofkorz) - ez pontosan fogalmam sincs, hány méter.
Nagyon sokkal én nem akarok lejjebb faragni ebből az időből, csak úgy, ha meg tudom mellette tartani a szabályosságát is, különben már nem tigrissétáról beszélünk.
Na és igen, az lesz a nagyon badass, ha majd úgy tolom ezt le, hogy 4 lépcsőfokonként 2 fekvőtámasz.... Ezt szépen felépítem, úgy kezdem, hogy egyelőre minden köztes szakaszon nyomok majd egy fekvőt. Bocsánat, egy karhajlítást-nyújtást.
***
Tegnap vagy 2 órán keresztül láncoztam egyfolytában, kellett, hogy feloldjam a parát, ami a múltkori sérülés miatt volt bennem. Ugyanis a hétvégén még féltem forgatni a láncot, az arcom elé tettem a kezem a kritikusabb mozdulatoknál, és nem ment az se, amit eddig sikerült megtanulnom - azért nyomot hagy egy védtelen és gyenge leány lelkében, ha felszakítja az arcát egy lánckorbács :) Most már minden oké.
Emlékszem, álltam a konyhában, és érzékeny lelkű tiniként épp az alakom miatt hisztiztem: miért nem olyan szép, lapos, izmos a hasam, mint amilyennek szeretném? Nem volt nagy felesleg rajtam sosem, talán ha 3 kilóval voltam több, mint most, de feszes tónusosság se volt rajtam sehol.
Anyám türelmét vesztve közölte: "Tök mindegy, mit csinálsz, fogd már fel, hogy nem lesz kockás hasad, ha megfeszülsz, akkor se. Ez genetika. Nézd meg nagyanyád, meg a dédit... mindenkinek nagy a hasa, feneke, mintha terhes lenne, akkor is, ha épp sovány. Ilyen az alkatunk."
Nos....
A következő képet elsősorban neki küldeném.
Sok éve volt az a jelenet a konyhában, mégis tisztán emlékszem:
Dühös lettem.
Mi az, hogy nekem nem lehet kockás hasam?
Ha jól emlékszem, mérgemben talán még 20 felülést is megcsináltam. Az ágyon, mert ott kényelmes, majd mentem a tükör elé feszíteni. Az úszógumim kacsintott vissza rám. A fenekem pedig... hm, olyan... "asszonyos" volt. Tudod, amikor biztatóan azt mondják: nem baj, legalább majd könnyen fogsz szülni.
Ekkor nagyon elkeseredtem, elhittem, amit anyám mondott, hogy tényleg nincs mit tenni, vékony végtagokat és kerekedő pókhasat örököltem, ezt kell elfogadnom.
Aztán.... elkezdtem shaolin kungfuzni.
Az állóképességem és az erőnlétem egy 3 éves kislányéval volt egyenlő, előtte nem is sportoltam semmit, az első edzéseken percek alatt kifulladtam, egy, azaz egy darab fekvőtámaszt voltam képes megcsinálni, a lábaim olyan gyengék voltak, hogy az alapállások megtartásakor összecsuklottam. Gyenge voltam, szédülős, sérülékeny. Magamban ezerszer feladtam - aztán ha fogcsikorgatva is, de mindig folytattam.
Azonban már az első edzésen beleszerettem a kungfuba, így hát elkezdtem edzésen kívül is egyre többet gyakorolni, futni, erősíteni.
A mozgás pedig egyfajta katalizátorként működik: ahogy egyre többet mozogsz, egyre több energiád lesz, dőlnek le a határok, korlátok, egyre több mindenre leszel képes, ebből erőt merítesz és még többet akarsz, újabb kihívásokat.
Így hát edzettem, és egyszer csak azt vettem észre, hogy átformálódott a testem: eltűntek az úszógumik, előkerültek az izmok.
Időbe telt - évekbe -, de olyan lett az alakom, amilyennek tiniként akartam. Amilyen nem lehetne, hiszen a genetikánk nem ilyen...
Le kell tojni a genetikát és az egyéb kifogásokat, és el kell menni edzeni.
Lehet, sőt, szinte biztos, hogy eleinte nehéz lesz. De ha akarsz valamit, dolgozz meg érte. A tested a tiéd, te élsz benne, nem foghatod senki és semmi másra, hogy milyen állapotban van. Nem kell mindenkinek kockahas vagy fagyiskanál kerekségű fenék, vagy hogy rekordidő alatt le tudjon futni egy szigetkört. Nem attól leszel boldog, mert feszes a feneked, és nem azért fog megtalálni az igaz szerelem, mert izmos a combod, sőt, jobb ember sem leszel ezektől.
De ha nem vagy elégedett valamivel, ne panaszkodj és ne a körülményeket, vagy a külső tényezőket okold - tegyél ellene, és ha jobbat szeretnél, tegyél érte. Mert ha képes vagy szembeszállni a hátrányokkal, gyengeségeiddel, külső körülményekkel, és képes vagy megküzdeni azért, amit szeretnél, legyőzve magadat - attól leszel több. Magabiztosabb, erősebb - és ezáltal vonzóbb.
10 év edzés után mit gondolok a genetikáról?
Olyan az alakom, amilyennek én szeretném éppen.
Mint egy szobor, amit én formálok, alakítok. Azzal, ahogy élek: ahogy étkezem, mozgok, alszom, minden egyes döntésemmel.
Most éppen kockás a hasam, de két hónappal ezelőtt, amikor Európa Bajnokságra készültem, és csak a versenyformáimat gyakoroltam, a futások hiánya miatt nem volt ilyen, ellenben a karom és a vállam lett sokkal izmosabb. Nyáron, a gyümölcsszezonban és 40 fokban teljesen leszálkásodom.
A lényeg: a kontroll nálam van, minden változást én idézek elő a testemen, legyen az pozitív vagy negatív.
A genetika létező dolog, igen.
Van, amit meghatároz, én például sosem leszek 175 centi magas, keskeny csípőjű, halovány bőrű, szőke modellalkat. De hogy ezen a 165 centin milyen arányban van az izom és a zsír, az már csak rajtam múlik.
És igen, van, aki bármit ehet, és nem hízik, van, aki gyenge csontú, ügyetlen, van, akinek évek munkája elérni azt, ami másnak könnyen megy - de ki mondta, hogy az élet igazságos?
Fogadd el a "sorsod", a genetikád, a háttered - mint egy alapot, amiről indulsz. Te onnan startolsz, és hogy meddig jutsz, az rajtad múlik.
Most már csakazértis betöröm ezt a fegyvert. Anno, amikor elkezdtem botozni, nem volt bőr a kezemen, foltos volt a lábszáram.... Aztán aranyérmeket nyertem vele.
A lánckorbáccsal szintekkel durvább fájdalmakat és sérüléseket lehet átélni, de ezzel a mai akciójával, hogy felhasította az orromat, hát ezzel most elérte, hogy végképp felvegyem a kesztyűt.
Viccesnek és nagyon könnyűnek tűnik, aztán valahogy közben
kiderül, hogy legfeljebb vicces, de nem könnyű. Az utolsó ismétlésnél már
igazán nyekergős.
Nnna.
A lényeg: ezt
mindenképp megállás nélkül kell csinálni a 3x3 gyakorlatot, különben mit sem ér az egész. Nincs közte "jajjcsakegykicsit, mindjártfolytatom" pihenő.
Tehát:
Guggolás, 20 kicsi szökdelés – sarok fent, lábujjhegyen
szökdelsz, és nem csak rúgózol, hanem tényleg el is rugaszkodsz a talajtól. A
huszadik szökkenésből mabuba ugrasz fel.
20 másodperc mabu – szép mélyen, vízszintes combbal, majd
Tehát a 15 felugrás
után rögtön, azonnal, de izibe nyomod újra a kört. Ettől lesz kegyetlen, az
alacsony ismétlésszámok ellenére.
Ha nem megy, lehet módosítani pl. 20-10-10-re, de a
folyamatosság akkor is legyen meg.
A videó a 2. kör felénél megszakad, ugyanis megtelt a
gépem memóriája... De a lényeg látható. Én 3 kört tudok megcsinálni megállás
nélkül, aztán a lábaim remegve bojkottálják a dolgot. Érthetetlen. Botrány.
Kíváncsi voltam, hogy csak nekem halálos-e ez így, szóval
teszteltem pár vállalkozó kedvű emberen, akik azért már elég jól bírják a
terhelést. Nos... nem tudták lenyomni a 3 kört. A gyakorlatsor jól vizsgázott,
amilyen egyszerű, olyan szívatós, neve nincs, én csak Kis Köcsög Hármasként
gondolok rá.
Én spec nagyon szeretem az ilyen kombókat, ahol a statikus
és a dinamikus terhelést váltogatom. A mabo gyakorlása mindig jól jön, az ugrórúgásokat
pedig sokat szeretném fejleszteni, arra pedig kifjezetten jók kezdetnek ezek a
mély alapállásból való felugrások.
És mellesleg formálja a vádlit, combot, feneket, ha valakit
ez is érdekel....
Ja, és nem szabad elfelejteni a nyújtást sem edzés után.
Na most tessék erősen drukkolni nekem, megyek a sportedzői szóbelire.
Tanultam, amennyit tudtam, de ha pl. kihúzom, hogy mi különbözteti meg a kft.-t a bt-től, akkor elegánsan, stílusosan elvérzek.
Ha nem, akkor délután felteszek egy veszettjó gyakorlatsort, én imádom, a kísérleti nyulak szerint gyilkos.
Update: jól ment a vizsga, meggyőző voltam, lehengerlő és minden egyéb. Viszont a gyakorlatsort csak holnap teszem fel.
Ma futottam egy kör a Margitszigeten, kissé félve indultam neki, mert fáradt voltam, fájt a lábam is - sőt, még mindig fáj -, ennek ellenére 24 perc alatt sikerült lefutnom. Ennek azért örülök, mert annyira nem pörgettem a futást, inkább figyeltem arra, hogy a légzésem rendben legyen, na meg a lábamat sem akartam terhelni nagyon. Ergo ha arra mentem volna, hogy jó időt fussak, akkor talán 22 perc alatt is meglett volna?
Majd egyszer kiderül, úgyis csak 3-4 havonta veszem rá magam ilyen futásra, én teljesen elvagyok a 10 perces intenzív hegyfutásokkal.
Ja, és Garrett adta a tempót, van 5-6 száma, ami olyan lendületbe hoz, hogy képtelenség megállni.
Nem voltak naiv elképzeléseim arról, hogy milyen könnyű lehet ez, hiszen a kungfu edzéseken a "shaolin fekvőtámasz" hasonló elvre épül, de persze muszáj volt megpróbálnom.
Elsőre nevetéstől vinnyogva estem össze kb. fél perc után, aztán összekaptam magam. Jelentem, 2:40 a maximum eddig, tehát még van hátra 40 másodperc, hogy elmondhassam magamról: olyan kemény vagyok, mint egy tengerészgyalogos. Ez nem holnap lesz, gyanítom.
Érdemes játszani vele, jó móka, persze figyelni kell a helyes testtartásra, és a szabályos végrehajtásra: sokan (kigyúrt macsók pláne) fekvőtámasz címszó alatt csak a felsőtestüket mozgatják. Nát gúd, az egész test, mint egy deszka, együtt emelkedik, süllyed. Micsoda fogalmazókészség, egy szavatok nem lehet.
Azt kellene még gyorsan eldöntenem, hogy indulok-e a következő versenyen, vagy a vizsgaidőszakra való tekintettel kihagyom. "Rutinból lenyomod a formákat", mondja az edzőm, ámde én nem szeretek felkészületlenül versenyre menni, azt szeretem, ha előtte egy hónappal elkezdek rá gyakorolni. Ha nem nagy verseny, akkor is. Maximalizmus, igen, de ha kiállok a pástra egy formagyakorlattal - akármilyen pást - ott magamat, a kungfumat és az egyesületemet képviselem. Hanyag, összedobott munkát pedig nem szeretek végezni semmilyen téren, suliban, melóban sem.
Egyszerű: felemeled a lábad, majd kinyújtod, minimum csípőmagasságban, egyenesen, megfeszítve.
És tartod.
És tartod.
És tartod, tartod, tartod....
Unatkozni nem fogsz, mert pár másodperc után elkezd égni az izom, de sokkal jobban, mintha guggolgatnál, megy lefelé a láb, te meg nem hagyod, szépen visszaemeled csípőmagasságig, ott tartod, fogcsikorgatva, szentségelve, ekkora már rájössz, hogy ez nem is csak a lábizmokat edzi, csípő környékén is lángol, a gravitáció kajánul mosolyogva jelzi a létezését, és látod, nem kellenek ide nagy súlyok, gépek: egy egyszerű lábkitartás is gyilkos tud lenni.
Aztán ugyanez, oldalra.
Másfél kilós lábsúllyal végezve már hivatalos kínzó-és vallatási módszer, de anélkül is közelít hozzá.
A blog mától nyilvános. Szeretném, ha elkerülnének a "kukkolók" és mindazok, akik miatt meghívásos lett - de nem vagyok naiv, tudom, hogy meg kell birkóznom velük. Így jóval cenzúrázottabb bejegyzések lesznek, nem teregetem ki a lelkemet, hiszen arra nekem kell vigyáznom, tudjátok, könnyen törik. Üdv mindenkinek, bátran szóljatok hozzá a dolgokhoz, adjatok tanácsot, vagy kérdezzetek.
***
Amikor az embernek egy kemény egyetemi (nappali) mesterképzésen kívül a sportedzői vizsgákra is készülnie kell, na meg persze dolgozni is, akkor nem sokat formagyakorlatozik. Abban jó elmerülni, rászánni 2 órát, csiszolgatni, nem gondolni közben arra, hogy jézusom, mennyi mindent kell még csinálnom. Így most itthon, két ügyködés közben erősítek, zsákolok, nyújtok, vagy épp az egyensúlyomat próbálom fejleszteni, mert az még mindig elég siralmas. Vagy fogom a kutyát, és elmegyünk futni a Dunaparton - őt úgyis meg kell sétáltatni, így gyorsabb. Lobog a füle és a nyelve, boldog, gyönyörű vizsla, nekem lobog a hajam, a szembejövő srácok figyelnek, mosolyognak, köszönnek, simán lehetne ismerkedni, ha nem futnánk olyan lendületesen, de hát mi nem állunk meg ilyen apróságok miatt.
Tegnap lépcsőztem kicsit, aztán húzódzkodtam. Készült kép is, amin teljesen elcsodálkoztam: nekem ilyen hátam van? Ok, a fitnesskedőknek ez gondolom még piskóta, de nekem már az a kategória, aminél "nagyobbat" már nem mindenképp akarok. Erősebb lehet. Mindenesetre a hétköznapokban, feszítés nélkül nem ilyen, nem kell aggódni.
Ez félúton van. Felhúzom magam teljesen, ott elnézelődök kicsit, majd leengedem, szintén teljesen.
Amiért csodálkoztam: én nem szoktam hátra "gyúrni". Húzódzkodni is talán csak havonta 2 alkalommal, ha eszembe jut. Akkor csinálok hátizomerősítő gyakorlatokat (mondjuk eléggé el nem ítélhető módon, akkor is keveset), amikor hasazok, mert az alap, hogy igyekszem nem egyoldalúan terhelni az izmokat.
Szóval a konklúzió: egyszerűen a kungfutól lett izmos a hátam, főleg a botforgatástól, a fegyveres edzésektől. Emellett az összes formagyakorlat is hatással van rá, illetve a kungfu edzések teljes mozgásanyaga. Amit én még hozzátehettem: a tigrisséták, és a "plank" gyakorlatok, tehát minden olyan helyzet, ahol a törzs izmait megfeszítve, a testet teljesen egy vonalban kell megtartani. Ezeket imádom, sokat játszottam fitballon is (sokat borultam is arcra, semmi gond...), egy egyszerű testhelyzet, és fél perc után nyüszögni van kedve az embernek.
A húzódzkodásról meg...
A gyenge pont, mindig is nehezen ment. Most már fel tudom magam húzni 10x szabályosan, ennyi a maximum, de a kezdeti állapotokhoz képest ez már hihetetlen, döbbenetes fejlődés. Továbbra is csak ebben a fogásban megy, ahogy magam felé néz a tenyerem, szűk a tartás, és főleg bicepszből húzom fel. A klasszikus húzódzkodás, ahol ilyen széles a tartás, a tenyér pedig kifelé néz... Nos, ennél elvérzek teljesen. Egyet sem tudok megcsinálni, az univerzum összes energiáját összegyűjtve se. Ha valaki fogja a lábam, ergo valamennyi terhet levesz, akkor igen, de még úgy is nehéz.
Így hát nincs mit tenni, ezt kell gyakorolni, egyszer csak összejön. Tegnap kaptam egy húzódzkodórudat, ajtóba szerelhetőt, így már kifogásom sem lehet... Ja, de: valakinek fel kell szerelnie.
Amúgy nem, nem szeretek húzódzkodni.Viszont ez tényleg egy olyan dolog, amit szerintem mindenkinek tudnia kell, egyszerűen fontos, hogy a saját testsúlyodat fel tudd húzni, ha kapaszkodsz valahol.
Mondtam, hogy lesz kép az alakuló hasamról, jól el is felejtettem, hogy mondtam, de mondjuk sokat nem vesztett az emberiség. A lenti kép másfél héttel ezelőtti, igazából ritkán van türelmem hozzá, hogy fotózgassam magam, a kép páratlan minőségén ez látszik is. Rábízom majd olyanra, aki ért is hozzá.
Tehát nos, amióta ez készült, kicsit még fejlődött a dolog. De nem is külső a brutál érzés, hanem hogy veszettül kemény, feszes az egész törzsem, körbe, elöl-hátul. Mivel ha hasazok, utána alap, hogy a hátizmokkal is játszok kicsit (a legjobb, ha egyszerre a kettőt, éljen a plank, amúgy meg a fegyencedzős hidas gyakorlatokat csinálom főleg), most kezdem megérteni, mit takar az "izomfűző" kifejezés.
Ha már has, ez a gyakorlat.... Én alapból szeretem a lábemeléseket, a bicska meg basic feladat edzéseken, vizsgákon, az se okoz nagy gondot, ha bordásfalon/húzódzkodón lógva a fejem fölé kell emelni a lábam., bár ott a tempón még javítanék, szeretném, ha szép lassan is menne, teljesen kiiktatva a lendületet belőle. De ez a sárkány, ez egyelőre nagyhalál.
A lánckorbácsot pedig imádom, hosszú idő óta ez most egy igazán más, igazán új dolog a kungfumban, akkora kihívás, annyira másfajta mozgást és készségeket igényel.... Jelentem, fellángolt a szerelem. Értem én, nem vagy egy egyszerű eset, de az enyém leszel.
Ha addig kék-zöld foltokkal és sebbekkel leszek tele, akkor is.
Na meg edzek, játszok, nap mint nap. Hogy miért nem írok mégse?
Well...
"A vágy nem intellektuális tényező, ez köztudott. Sőt, kifejezetten alkalmas arra, hogy bárkinek eszét vegye."
Fable
A pszichológiai tanulmányok elég jók arra, hogy az ember kőkegyetlenül őszinte legyen magával, és tisztában legyen minden felbukkanó kis gondolattal, érzéssel, az agyunk kis játékaival.
A 10 évnyi intenzív, mindennapos sport meg elég jó arra, hogy kialakuljon egy magas szintű testtudatosság , az ember figyeli, észleli a teste jelzéseit, tudatában van minden kis porcikájának.
A vágyról meg tudjuk, hogy mindkét frontot támadja.
Na, amíg én épp az eszetvesztő érzés ellen küzdök minden erőmmel, addig nincs bejegyzés.
Tartsatok ki, és mondjuk alkossatok addig tepsiben sült zöldséget, nagyon finom: mindenféle zöldség (cukkini, padlizsán, lilahagyma, répa, kaliforniai paprika, bármi) darabokra vágva, olivaolaj-só-sokzöldfűszer (oregánó, kakukkfű, stb), tepsibe bele, finomra süt, megesz. Csirkével király, camembert sajttal is eléggé ott van.
Elfelejtettem mondani: tervben van egy naaaagy gyalogtúra. Több ismerős is megtette a Caminot, jókat hallottam róla.
Mehetnékem van. Persze most rengeteg a tennivalóm, de fel-fellángol a késztetés.
El innen, el.
Több sportoló ismerősömmel is beszélgettünk arról, hogy a
legtöbb, fenékre szánt gyakorlatot leginkább a lábunkban érzünk meg. Én már nem is emlékeztem arra, mikor volt
konkrétan a fenekemben izomláz – maximum a combom vált általában izzó
vastömbbé. Ez persze nem baj, hiszen ami a lábat erősíti, az erősíti a hátsót
is, de meg akartam találni azokat a gyakorlatokat, amik tényleg elsősorban a
feneket dolgoztatják meg.
Keresgéltem, próbálgattam, teszteltem, szűrtem – azt az
érzést kerestem, amikor elkezdek egy gyakorlatot, és már az elején, vagy pár
mozdulat után ég és feszül a fenekem, és legalább 90%-ban csak azt az izmot
érzem.
A lenti 5 gyakorlat maradt fent egyelőre a rostán. Én ha erősítek, mindig köredzést csinálok,
tehát egymás után következnek a gyakorlatok, pihenés nélkül.
Egy kör nálam így nézett ki, ettől lett olyan izomláz a
hátsómban, amilyet már rég nem éreztem:
1 perc mabu – 30 felugrás
30 lábnyújtás oldalra (lábanként)
30 lábelemés térdelőtámaszban ( lábanként, a felfelé+oldalra
emelés együtt számít 1-nek)
30 csípőemelés
20 „gyorsúszás”
Ez így egy kör, és háromszor ismételtem ezt az egészet.
Jelzem, másnap betont lehetett volna törni a fenekemen.
Ez csak egy példa, természetesen lehet jóval kevesebb
ismétlésszámmal is kezdeni, vagy épp többel, ha nagyon jól megy.
Na és akkor íme a gyakorlatok:
1. Mabu –
felugrásokkal megfűszerezve
Szabályos shaolin lóállásba helyezkedünk: két váll széles
alapállás, a comb vízszintes, a lábfejek előre néznek, a comb és a lábszár
derékszöget zár be, nem dől előre a térd a hát egyenes. És ami most nagyon
fontos: a csípő „bebillentve” magunk alá, a fenék nincs kidugva.
Bár csak egy kis mozdulat, s tán egy centi a különbség,
nagyon sokat számít: enélkül én például csak a combomban érzek feszülést.
Mihelyt behúzom magam alá a csípőmet, azonnal kővé keményedik a fenekem.
Ezt a helyzetet tartsd meg 1 percen keresztül, majd ha
letelt az idő, anélkül, hogy felállnál és pihennél, azonnal jöhetnek a
felugrások: ebből a széles, mély állásból ugorj fel, a lábujjadról ellökve
magad, minél magasabbra. Ahogy felugrottál, feszítsd meg a lábaid és a feneked
a levegőben – egyszerűen csak szorítsd össze a hátsód. Az érkezés a kiinduló
helyzetbe történik.
Tehát 1 perc mabu, aztán rögtön felugrások, minimum 10. Ha a statikus tartást
kihagyod, és csak az ugrásokat csinálod, az is hatásos, de akkor 30-nál
kevesebbet nem illik....
2. Lábnyújtás oldalra –
az Ultimate Ass Weapon
Gyilkos. Kegyetlen. Nagyon jó.
Támaszkodj meg valamiben, emeld a lábad minél magasabbra
(min. a csípőddel egy vonalba) úgy, hogy a felemelt combod egy vonalban legyen a
testeddel, ne lógjon előre és ne told ki a feneked. Nyugodtan fogd meg a
cipődet, és húzd hátra a lábad. Akkor jó, ha már ebben a pozícióban érzed, hogy
durván megfeszül a farizmod. Ha megvan, egyszerűen nyújtsd ki a lábad, anélkül,
hogy lejjebb engednéd – ha jól csinálod, a feneked már a harmadik kirúgásnál
jajgatni fog. Nem kell sietni, szép lassú rúgások lehetnek. Élvezd.
Vérmérséklettől függően lehet közben sziszegni, nyögni, szitkozódni.
Ehhez a gyakorlathoz kell némi hajlékonyság, a csípő
lazasága, mert nagyon fontos a jó kiinduló helyzet, különben semmit nem ér az
egész, nevetve megcsinálsz belőle 50 ismétlést, és maximum a combodat érzed meg
egy kicsit. De ha sikerül megtalálni a helyes testhelyzetet, érezni fogod, hogy
kegyetlen gyakorlat ez, és másnap ülni alig fogsz tudni.
3. A nagy klasszikus –
lábemelés térdelőtámaszban
Ezt a gyakorlatot férfitől még nem nagyon láttam, és
megértem: a pisilőkutya-pozíció nem túl macsós. Ellenben veszettül hatásos.
Helyezkedj el térdelőtámaszban, egyik lábadat emeld fel
minimum csípőmagasságba, hajlított térddel (a comb és a lábszár derékszöget
zárnak be), majd engedd vissza – de ne tedd le a térded, hanem emeld fel
oldalra, ez számít egynek. Itt is arra kell törekedni, hogy minél magasabbra
told-emeld a lábad, amennyire csak a csípőd engedi, különben nem dolgoznak a
farizmok.
4. Csípőemelés
Szintén klasszikusnak mondható, de én például a
sima, földön fekvős változatát nem éreztem meg fenéktájon, a combom feszült
tőle kicsit.
Ez a verzió viszont jól vizsgázott.
Amire figyelni kell: a padon (esetemben ágyon) tényleg csak
a vállad legyen, a lábad derékszögben
legyen behajlítva, a combod és a törzsed egyenes vonalat alkosson. Ebben a
pozícióban feszítsd meg a feneked – ha így tartod pár másodpercig, már érzed
is, hogy ég az izom. Ekkor ereszd le a csípőd szinte teljesen, majd innen emeld
vissza, a végén ismét ráfeszítve a farizomra, kicsit „kilökve” felfelé a
csípőt. Ez az utolsó kis mozzanat nagyon fontos, ettől lesz hatásos a
gyakorlat. Ez például a srácoknak talán
ösztönösebben jön, és ezzel azt hiszem, elmondtam, milyennek is kell lennie
ennek a mozdulatnak. Ha nem, akkor nézz meg 1-2 Jacko videót.
Súly nélkül is nagyon jó, súllyal is lehet bolondítani, de
nem muszáj ekkora rettenetekkel dolgozni, mint a lenti videón. Én bepakoltam a
lábsúlyaimat egy zsákba, azt tettem a csípőmre, a kezem maradt tarkón. Így kb.
6 kilóval nehezítettem a gyakorlatot, de ennyit is megéreztem másnap, amikor
nyüszítve tudtam csak leguggolni.
5. "Gyorsúszás"
Feküdj hasra egy padon vagy ágyon, a csípőd az ágy szélén
legyen, vagy félig le is lóghat róla, ezzel nehezítheted a gyakorlatot. A
farizmokat megfeszítve emeld fel a nyújtott, egyenes lábaidat, míg egy vonalban
nem lesznek a testeddel. Innen emeld magasabbra az egyik, majd a másik lábad –
mintha a gyorsúszást gyakorolnád. Fontos, hogy a lábakat ne hajlítsd be, végig
feszesek, nyújtottak. Kis aranyosnak tűnő gyakorlat, aztán pár mozdulat után
kiderül, hogy valójában kegyetlen
tortúra.
Érdemes ezt tenni a kör végére, akkor biztosan megfeszül már
az elején a feneked az előző gyakorlatoktól. Kezd 20-al, aztán emelhető az
ismétlés...
.Természetesen mindezt alapos átmozgatás, bemelegítés, kis
nyújtás után szabad csak elkezdeni. Érdemes olyan bemelegítést választani, ami
már alapból a lábat és a feneket dolgoztatja – például a lépcsőzés.
Ha ezt az edzést tényleg szinte teljes egészében a
betonkemény fenék elérésére szenteled, akkor a lépcsőn az egyesével való
felfutásokat ajánlom, főleg lábsúllyal.
Míg amikor kettesével vagy hármasával szedjük a lépcsőfokokat, én
leginkább a lábamat (és a tüdőmet) érzem, ha egyesével futunk, konkrétan a
farizom kezd el égni. Állj meg például a tabáni 168 lépcsőfok alján, vegyél fel
lábsúlyokat (kezdetnek elég a fél kilós is), sóhajts egy keserveset, aztán indulj neki,
egyesével szedve a lépcsőfokokat, emelve a lábat,amilyen gyorsan csak tudod,
nem bámészkodsz közben, nem gondolsz arra, hogy milyen nehéz is ez, arra majd
ráérünk a végén, most pörgeted, mintha egy egész zombicsorda futna utánad.
Pár felfutás után pedig jöhetnek a fenti gyakorlatok.
Ezt tényleg érdemes lehet nagy zsákon játszani, mert nekem ez a kicsi nagyon belengett, amikor felkapaszkodtam rá, és egészen érdekes dolog úgy hasazni, hogy közben ide-oda hintázok. Az ágyat biztonsági okokból toltam oda, ugyanis az első próbálkozásra nem túl elegánsan jöttem le a zsákról. Nem kell aggódni, kemény a fenekem, nem fájt a becsapódás.
"Extrém sportok, kungfu, művészet.... nagyon szárnyalsz! Hát én ehhez képest elég unalmasan élek. De innen lentről figyelnélek és támogatnálak."
Nem jó.
Olyan kell, aki utolér.
Olyan kell, aki velem repül.
Aki akár le is hagy. Másban pedig én hagyom le őt: motiváljuk egymást.
Aki nem elvesz, hanem ad, tudunk egymásból táplálkozni, de sosem szívjuk el a másik energiáját, mert magunknak is van.
Nem rajongói és csodálói vagyunk egymásnak, hanem elismerői, nem a másik életét és ötleteit tesszük magunkévá, hanem hozzuk a saját terveinket, céljainkat, álmainkat, s a közös életünk így végtelenül gazdag lesz, mert két egész egyesül.
A férfi legyen Férfi: határozott, magabiztos, erős, hogy a nő is Nő lehessen mellette. A legbelevalóbb, legkeményebb vadmacskának is szüksége van arra, hogy néha visszahúzhassa a körmeit, és doromboló kismacska lehessen. De ehhez az kell, hogy biztonságban érezze magát Őmellette, aki elég erős annyira, hogy kezelni tudja a szeszélyes, büszke vadmacskát. Fizikai erő nélkül.
Különben a macska csak kipróbálja, lehet-e vele játszani: mint egy fonalgombolyaggal, majd unatkozva látja, hogy nincs kihívás, és otthagyja. De a legkeményebb Férfi is lehet olykor gyenge, vagy vigasztalásra szoruló: van bátorsága ahhoz is, hogy ezt kimutassa. És akkor a vadmacska lesz az, aki megvédi őt, erőt ad neki, hozzásimul: nem hagyja el a legnehezebb időkben sem.
