Edzőtáboros napot csaptam ma, ennek örömére kiizzadtam legalább 10 liter folyadékot.
Ebben a dögmelegben csak az nem szálkásodik le, aki nem akar. A kutya nem kívánja a nehéz kajákat, jöhet a saláta, grillezett hús, gyümölcsök, sok víz. Tudom ám, megy a hiszti már a gyümölcsök körül is, a fogyózok riadtan menekülnek előle, de én azt mondom, ha rendesen edzel, ilyenekkel nem kell foglalkoznod. Oké, én sem este 9-kor állok neki banánt enni, de ha már desszert és édesség, akkor inkább gyümölcs, mint bármilyen diétás, édesítőszeres cucc.
(A legjobb késő esti édesség még mindig a sima tejsavófehérje, fele tejjel, fele vízzel, nálam épp vaníliás scitec whey professional.)
Szóval délelőtt is edzettem A-val, aki ugye a thai box ösvényén terelget. Nem ment rosszul, de kiemelkedően jól se, mindig sok az új infó. Főleg pontkesztyűztünk, utána még gyakoroltam a köríves testrúgásokat zsákon.
Levezetésképp áttértem a kungfura, az egyik alap formagyakorlattal (tong bei quan) prüntyögtem.
Az őszi tanári vizsgára ki kellene választanom többek közt egy pusztakezes formagyakorlatot, amit bemutatok, értelmezek, ill. tanítok belőle pár részletet - lehet, hogy ez nálam a Tong Bei Quan lesz.
Szeretem, nem túl hosszú, és meg lehet vele mutatni a képességeket.
Itt épp két cukkancs kölyök pörgeti, kicsit másképp, mint mi.
Emlékszem, a legelső versenyemen ezzel indultam. Elképesztően ciki visszanézni a videót róla, fogalmam sem volt, hogy kell versenypáston formagyakorlatozni, így egyszerűbb próbáltam minél gyorsabban megcsinálni a formát, gondoltam, az menő lesz. Hát, mint egy felpörgött mókus, max 20 másodperc alatt letudtam az egészet. Viszont szuperboldog voltam, mert bronzérmes lettem 6 induló közül, első versenyen ez jó eredmény.
Ja, és ami még megmaradt: annyira izgultam, hogy amikor a pástra hívtak, gyakorlatilag hullámozni láttam a talajt, a bírókat, a kezem remegett, a hangom - amikor bemondtam a formagyakorlat nevét - elcsuklott.
Akkor tudtam, hogy muszáj folytatnom a versenyzést, mert le akarom győzni ezt a lámpalázat, izgulást.
Hm.
Igazából azóta is izgulok versenyen, persze már jóval kevésbé, és élvezem a versenyzést. Most már inkább a jóféle izgalom, adrenalin jellemző.
Azt hiszem, hogy ha ez elmúlna, akkor már nem is lenne értelme kiállnom a pástra...
Na de visszatérve a mai napra: edzés után haza, ebéd, egy óra alvás.
(mondom, edzőtábor feeling)
Aztán már szedtem is a cuccom, és mentem Óbudára, csoportos thai box edzésre.
Kevesen voltunk, sparringoltunk - jól ment, de a hőmérséklet extrém terhelést jelent ilyenkor.
Örömhír, pezsgő és egyebek: végre térdeltem is bunyó közben. Eddig akármennyit gyakoroltuk edzés, pontkesztyűzés közben, sparringnál sosem jutott eszembe, hogy használni kéne a térdem. (note: sandában nincs se térd, se könyök, így a thaiban ez nekem teljesen új)
Egyszerű az ok: azért annál már arrébb járok, hogy meggondolatlanul kapálózzak a levegőbe, ha bunyóról van szó, ergo nem csinálok olyat, amit nem érzek. A térdtechnikákat, pláne a rögzítés nélkülieket pedig nem éreztem eddig: hol, mikor, hogyan lehet őket használni, hogy az tuti betaláljon.
Ma először volt, hogy kihasználva a ring sajátosságait, a sarokba szorítva az edzőtársam, ösztönösen lendült a térdem.
Öröm, boldogság.
Amúgy meg: nyáron, melegben is lehet és kell is edzeni. Amíg nem szokik hozzá az ember, addig érdemes a hajnali, és a késő esti órákat kihasználni, de igazából a déli 80 fok kivételével - OKOSAN, ÉSSZEL - simán lehet edzeni kint is, bent is, napközben is. Ahogy én és akik hozzám járnak edzésre, télen, a legnagyobb hóban is kint lépcsőztünk.
Kínában a shaolinok mindig ilyen szélsőséges időjárási viszonyok közt edzenek, ahogy Thaiföldön a harcosok is, a brutális páratartalmú, dögmeleg levegőn a kinti edzőtermekben.
Nem kell a nyüszögés.
Ember vagy, és az, hogy uralhatod a természetes és a környezetet (amire szerencsére, teljes mértékben sosem leszünk képesek) ne csak azt jelentse, hogy szennyezni és rombolni tudod.
Urald: légy képes bármilyen időjárásban, bármikor mozdulni, harcolni, teljesíteni.
.jpg)
