Ami az enyém

"Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat. "

Ma éreztem először, hogy sikerülni fog a szombati kungfu szintvizsga. Sétáltam hazafelé a Gellérthegyről, este 9 után, sötét volt már, gyönyörű a kilátás ilyenkor a városra. 

Fáradt voltam már, hiszen napközben is edzettünk. Csak épp akkor nem a számomra most fontos technikákat, formagyakorlatokat gyakoroltuk, így tudtam: még van dolgom. Természetes volt, hogy felbaktatok a sötét Gellérthegyre, és végigcsinálom a vizsgaanyagot. 

Nem ment minden hibátlanul, volt, hogy az egyensúlyomat vesztettem el, volt, hogy a kard megakadt. Mégis: éreztem a fejlődést, ami a tegnap esti gyakorláshoz képest történt. Talán egy hajszálnyival megint közelebb kerültem a karddal való összeolvadáshoz.Talán két milliméterrel feljebb tudtam rúgni ma. Talán semmi nem változott, csak én.

Sétáltam hazafelé, a karddal az egyik kezemben. Lenéztem a másikra: azt éreztem, abban is viszek valamit, nem üres kézzel jöttem el. Néztem, és sorra jöttek a képek, érzések, ahogy ezzel a kézzel forgattam a fegyvert, irányítottam azt, ütöttem, védtem, ahogy a rúgásom belecsapódott a tenyerembe. 

Viszem haza mindezt: az elvégzett munkát. 

Ha másom nincs is, ha egyedül vagyok, ha összecsapnak fejem felett a hullámok: ezt már senki nem veheti el tőlem.

Az idő, amit a rózsádra vesztegettél...

Megszámlálhatatlanul sok időt töltöttem már magányos gyakorlással, otthon, parkokban, a Gellérthegyen, hajnalban, éjszaka, sötétben, esőben, hóban. Olyan természetes számomra, mint a levegővétel. 

Rengeteget kapok ezektől a percektől, óráktól.

Sosem voltam született tehetség, ha a mozgásról van szó, sérülések, örökölt fizikai korlátok nehezítik a dolgom. Nem jellemző, hogy valami elsőre sikerüljön, nem vagyok ügyes, a klasszikus értelemben. 

De ami ajándék: a szívós makacsságom és kitartásom, hogy nem érdekel, akkor megcsinálom százszor, s talán századjára majd sikerül. Ha nem, akkor majd az ezredik talán már jobb lesz.

Ennyi az, ami az enyém: minden kungfuval töltött óra, perc, pillanat. Az a munka, amit belefektettem, a sötétben, fáradtan, esőben is. Megszámlálhatatlanul sok idő, sok küzdelem: megfoghatatlannak tűnik, mégis, erősebb és stabilabb, mint bármilyen szikla. Ezen vetem meg a lábam, s ennek támasztom a hátam, ha megszédülnék a félelemtől és a gyengeségtől, ha kicsinek érzem magam. 

S a magabiztosságom és nyugodtságom, ha van, ebből fakad, nem a kivételes képességeimbe vetett hitből, hiszen nincs ilyenem. De ezt az időt és munkát, ezt viszem magammal a versenyekre, ez juttat a dobogókra, amikor a pástra sétálva a bíró szemébe nézek, ezt adom át neki. 

Nem a verseny, a bemutató, az egymással való erőösszemérés, vagy külső szemek véleménye számít.

Ami igazából számít, az ezek a pillanatok, percek, órák, amikor ott vagyunk: én és a kungfum. 

Hajnalban, éjszaka, esőben, hóban. 

S én gyakorlom, javítom, csiszolom a kungfum, az pedig formál, épít engem. 

Értékesebbé így válunk - egymás által.

New challenge

Másfél éve, hogy elkezdtem másképp edzeni: hatékonyabban, intenzívebben, egészen más szinteken.

Változott az étkezésem is, semmiféle előre megírt szabványdiétát, irányzatot nem követek: megfigyeltem, mire hogy reagálok, és ennek megfelelő saját szabályaim, szokásaim vannak.

Az eredmények engem igazolnak: így belegondolva durva dolgokat értem el az utóbbi másfél évben.

A külső ilyen szempontból számomra mindig mellékes volt, engem a teljesítmény érdekel. Nem azt élvezem, hogy hogy mutat a testem a tükörben, hanem hogy mikre vagyok képes vele....

Viszont azért persze eljutott a tudatomig a rengeteg visszajelzés, ami mind annak szól, hogy az alakom eközben olyan lett, ami mások számára elérendő cél, vagy példa, olyan, amit kitesznek a falra/hűtőre, motivációként. A férfiak reakcióiról most nem szólok, igazából aki csak a jó testet veszi észre, és amiatt közeledik, az engem hidegen hagy.

Volt, hogy felmerült az ötlet, hogy miért ne próbálnám ki magam fitness modellként? A képeket nézegetve például a lábam már izmosabb, szálkásabb, mint sok versenyzőé. Jópáran biztattak, noszogattak.

Amiért elvetettem végül:

1. Az a diéta, amit a fitness modellek a versenyfelkészülés utolsó szakaszában csinálnak, már messze nem egészséges, számomra pedig ha sportról van szó, sosem mehet az egészség rovására. Visszavetné a kungfumat, az pedig fontosabb ennél.
2. Ezek a versenyvideók bennem nem csodálatot, és "úúú, ha én is ott állhatnék"-érzést váltanak ki, hanem fetrengve röhögést. Bocsi, tudom, mekkora meló van abban, amíg eljutnak idáig, de valahogy ez a színpadi akciót, a görcsölő mosolyt, ezt nem tudnám komolyan venni.

(Ha kevés ruha, és színpad, és verseny, akkor az nálam rúdtánc lesz. De erről majd máskor.)

Tehát a konkrét fitness modell felkészülést elvetettem, más.. khm... mentalitás kell hozzá.

Viszont a megszámlálhatatlan dicséret, bók, illetve annak a hatására, hogy látom, mennyire jól reagálnak az izmaim az edzésre, végül kíváncsi lettem. És most az mondom: oké, miért ne?

Eddig gyakorlatilag nem érdekelt, milyen szálkás, izmos lettem, mert nem cél volt, csak mellékes velejárója az edzésnek. 

De most lássuk... mit tudok kihozni magamból ilyen téren, ha akarom is? 

Ha elkezdek most tényleg tudatosan dolgozni azon, hogy a maximumot hozzam ki az alakomból.

Versenyezni nem fogok, vízmegvonásos idióta diétákat sem tartok majd (sőt, semmilyet, csak a saját rendszeremet tartom). Továbbra is a funkcionalitás az elsődleges szempont, olyan edzést nem csinálok, ami annak a kárára megy, mert még mindig sokkal, sokkal jobb érzés megnyerni egy Skyrun Citadellafutást vagy egy kungfu világkupát, mint a szálkás izmaimban gyönyörködni.

De beszéltem 1-2 fotóssal, akik gyakorlatilag a legprofibb képeket csinálják ebben a műfajban, szóval fotózások lesznek a végén. 

Így hát:

A szintvizsga és a magyar bajnoki döntő után elkezdek ezzel játszani, új dolgokat kipróbálni, régieket egy kicsit másképp...2 hónapot adok ennek, akkora időzítjük a fotózásokat. 

Tanácsokat ehhez nem kérek. Pontosabban ehhez sem :)  Igazából akitől szeretnék/érdemes, attól úgyis kérdezek, ettől nem kell félni. De pont azok, akik már elég jók - ők nem osztogatnak kéretlenül tanácsot, kritikát, mert a saját dolgukkal, saját edzésükkel foglalkoznak, de szívesen segítenek, ha valaki ezt kéri. A street workoutos srácok ennek a mintapéldái, szeretem őket ezért a hozzáállásukért.  Én sem szoktam senkinek sem megmondani, mit kellene másképp csinálnia lépcsőzés, edzés, kungfu közben, csak nagyon ritkán, ha ő maga kérdezi a véleményem. Kivétel: ha én tartom az edzést, akkor és _csakis akkor_ az én dolgom az, hogy teljesen az edzésen résztvevőkre figyeljek, és javítsam a hibáikat :)

Szóval watch out, kockás has és körzővel alkotott fenék várható. 

Dokumentálhatnám, de nem fogom, vagyis itt nem, ahhoz sajnos túl sok a "stalker".

A fotózások képeit is csak az fogja látni, aki megérdemli.

Fúd

Szóval villával pépesíts egy banánt, keverj hozzá két tojást, és serpenyőben süsd ki. Gyakorlatilag egy vastagabb palacsintát kapsz, cukor és liszt nélkül, a banántól édes.

Sok túró, bele fehérjepor (nekem pl. most ez is banános) és kicsi tej, hogy krémes legyen, rá a palacsintára, kettéhajtod, és pillanatok alatt betolod, annyira finom.

Note: csak tojás, túró, banán és fehérje. 

Edzés után például eléggé tökéletes. Csak gondoltam, szólok. 

Vasárnap

Eléggé kicsúszott a kezemből a tegnap este: 1-2 órára terveztem lenézni egy meglepi buliba, ebből az lett, hogy (edzés utáni éhes, szomjas, dehidratált állapotra) lecsúszott 2 nagyfröccs, 2 kisfröccs, és 3 jéger.  És igen sokáig tartott az este.

Másnaposság nincs, de mindig megérzi a test az alkoholfogyasztást, és ezt egy héttel a szintvizsga előtt nem annyira jó bejátszani - de nem bánom, minden úgy volt jó, ahogy.

Meg ha már az egész élet kungfu: ösztönkezelésből jelesre vizsgáztam. Erős az a ketrec és lakat, nem engedem kiszabadulni a tigrist.

Délelőtt felmentem a Gellérthegyre, párszor megcsináltam a kard formagyakorlatot, kevés időm volt sajnos. Nem is volt sok erőm, dinamika, lendület, pontosság - ezek most kifejezetten hiányoztak. De minden kis gyakorlás számít, és az őszi napsütésben, a százszínű fák és a hulló levelek közt mozogni igazi élmény. Feltölt, megnyugtat, léleksimogató.

***

Veszettül jó dolgokat lehetett volna csinálni a StepTilttel. Bár sosem gondoltam arra, hogy ilyen edzéseket tartsak, annyian kérték, végül a "főblogger" is, hogy belementem. A Domb edzés pedig egy szinte véletlen szülte alkotás: egy ismerős vitt haza autóval a lépcsőtől, amikor megláttam ezt a meredek emelkedőt, és azonnal éreztem a szikrát, első látásra szerelem :) Másnap reggel kimentem oda, próbálgattam ezt-azt... És egy kegyetlenül jó dolog jött ki belőle, amit mások is rögtön megszerettek. Mazochisták....

Gyakorlatilag végtelen számú ötletem van, talán nem is volt még két olyan lépcsős vagy dombos edzés, ami ugyanúgy nézett volna ki. Az elképesztően pozitív visszajelzések kezdőktől, haladóktól, kungfusoktól, crossfitesektől pedig rengeteget jelentettek. Cserbenhagyni őket nem akarnám, de egyszerűen jelenlegi formájában nincs értelme folytatni ezt. Ha valamit csinálok, dolgozom, azt mindig szeretem jól végezni, igényesebb vagyok annál, hogy hanyag módon csinált dologhoz adjam a nevem. Keret kellene ehhez, a megbeszélt dolgok valóra váltása, egy "hivatalos" bemutatkozás, megjelenési felület, időben meghirdetett edzések, s szabad kéz.  De már nem foglalkozom ezzel többet.   Neheztelés nincs - elengedés van. 

Este, ügyelet után megint felmentem a Gellérthegyre, jianeztem, gyakoroltam egy órát a sötétben. Hihetetlen, ahogy a kungfu oldja a feszültségem, lassan eltűnnek a nyüzsgő gondolatok, problémák, lecsendesül az elmém, a szívem. 

Amúgy masszív fűszag volt fent, esténként szerintem marihuána-fellegben úszik a hegy.  A békésen tépő fiatalok azt hihették, csak haluznak engem, ahogy ott a sötétben kardot forgatok.

7 nap

Szombaton szintvizsga.

A jian (egyenes kard) kezelésem még mindig nincs ott, ahol lennie kéne, a formagyakorlatot egy hete kezdtük el csak kijavítani, előtte gyakorlatilag nem foglalkoztunk vele edzésen, csak egyedül szenvedtem vele.

A többi követelménnyel nem lesz nagy gondom, persze veszettül nehéz és fárasztó lesz. Van, amit szinte a szerencsére bízok (lábsöprésből forduló ugró köríves rúgás pajzsra....), mert nem tudtam gyakorolni, tré a bokám. 

Most már csak jianezek, amennyit tudok. 

Iszonyúan megterheli a jobb karomat, csuklómat, eléggé fáj. Ez is különbség a szablya és a jian közt: az utóbbinál a technikák, szúrások, vágások, védések vége mindig csuklómozdulattal történik. Mivel nem szoktam hozzá, és alapból vékony, gyenge a csuklóm, most rendesen érzem...

Úgyhogy a fekvőtámaszt már nem is gyakorlom addig: menni fog majd ott kért mennyiség, addig nem terhelem ezzel a kezem.

Itt meg épp a nekifutásból  arconkönyöklés előtti pillanat látható.

Szintvizsgára készülve acélbetongyémánt a hátsóm

Amúgy a mabu még mindig a legjobb gyakorlat fenékre és combra. Már ha jól csinálod: közel vízszintes combbal, a térdeket nem előretolva, és bebillentett csípővel. Különben csak a lábat erősíti, na meg szétcseszi a térdet.

Tessék észrevenni a különbséget. Súgok: a fenti jó, a lentinél előremennek a térdek, és nem húzza be a csípőjét, kidugja a fenekét. 

Megfigyeltem, hogy nagyon kevesen csinálják tényleg helyesen, még a tanárok közül is nagyon sokan kihagyják a csípő behúzását  Attól még szabályos persze, csak ha jól csinálja az ember, akkor 1. egészségesebb 2. szebb 3. ténylegesen több izmot dolgoztat meg.

Most 5 perceket tolok per nap, és aki a fenekembe akar harapni, annak kitörik a foga. Én szóltam.

So, that's you

Nem hoztátok el most sem, amit kértem múlt alkalomra? Hm. Aki legközelebb sem hozza, annak... nem kell többet edzésre jönnie. 

Tudjátok, Kínában csak háromszor kérünk valamit. Ha először elfelejted - rendben van, semmi baj. Ha másodszor is hiába kértük...  Nem örülünk, és megjegyezzük. 

S ha harmadszorra is elfelejted - nem foglalkozunk veled többet. So, that's you. Ilyen vagy hát. - mondjuk.

Nem fontos neked, amit kértünk, nem törődsz vele. Rendben, akkor már tudjuk, mi a helyzet, és így kezelünk téged a továbbiakban. Nincs harag.

(Shi-Heng Zhang Zhongwu egy edzésen)

Amilyen pitbull mód, makacsul tudok ragaszkodni a céljaimhoz, küzdeni azokért bármilyen nehézségek közt, olyan könnyedén vállat is vonok, otthagyok valamit, ha azt látom: itt magamat kellene feladnom. 

Sosem leszek az az alkat, aki behódol, függőségi viszonyba kerül. 

Igen, én vagyok az, aki az egyetem (Ba) elején, az ismerkedős napon már vitába szállt a tanszékvezetővel, élet és halál úrnőjével, egy olyan hagyománya miatt, amit mindenki gyűlölt, de senki nem mert felszólalni ellene - hiszen kell a jó jegy, kell a diploma. A rákövetkező 3 évben is, amikor próbált kisebbrendűségi érzést kelteni - a jó diák ilyenkor lesüti szemét, s zavartan motyog, hogy mennyire sajnálja - , én hátradőlve néztem a szemébe, s mosolyogtam. Lett Ba diplomám, felvettek mesterképzésre is. Csak épp annyi tiszteletet adtam neki, mint ő nekem - mert egyenrangúak vagyunk.

Mert a tartás és büszkeség az, ami miatt talán most itt vagyok, ami miatt fent tartottam magam, és nem törtem össze, bármilyen nehéz helyzetben is voltam.

Mert sosem maradtam olyan helyzetben, ahol azt éreztem: nem tisztel a másik. Én nem kérek többször.

So, that's you.

IMAF World Cup

2 arany

• rövidfegyveres formagyakorlat (szablya)
• hosszúfegyveres formagyakorlat (bot)

1 ezüst

• pusztakezes formagyakorlat

Amúgy sosem voltam még ennyire rosszul (fizikailag) versenyen, fájt a lábam, és aznap jött meg, ergo szédültem, gyengének éreztem magam, görcsölt a hasam, fájt a fejem. 

A nap vége felé, amikor még hátra volt a hosszúfegyveres kategória, már nagyon közel voltam ahhoz, hogy leengedjek, és összeessek egy sarokban. Ilyenkor fejben dől el: tudom, hogy 2 percig kell összeszednem és odatennem magam. És mögöttem van minden gyakorlással töltött óra és nap - ehhez képest 2 perc semmi. 

Amikor már a nevemet hallom, és sétálok be a pástra a bírók elé, nincs fájdalom, nincs gyengeség, nincsenek gondolatok, csak én vagyok és a kungfum. 

Két szösszenet

...egyiket a facebookon osztottam meg (viszont a könyvtárban írtam ki a 21 szamuráj c. könyvből), a másikat egy ask.fm-es kérdésre írtam válaszként.
Talán egyik sem kungfu, talán mindkettő az.

Interjú Kassai Lajossal

" - Fontosnak tartja a versenyeket, megmérettetéseket? 

- A bemutatók és versenyek nem veszélyeztetik a lovasíjász-technikát, szellemiségét viszont igen, amennyiben a bemutatók magamutogatássá, a versenyek pedig versengéssé válnak. Felfogásom szerint azonban ezek megfelelő mederben tartása, és nem a rendszerből való kiiktatása a helyes út. Kizárásukkal a tapasztalatszerzés és a jellemformálás eszköztárát szűkítenénk. A kuplerájban kell erényesnek lenni, nem a kolostorban. 

- Mérhető a harcművészeti tudás? Nem veszik el a lényeg a sport törvényszerűségei miatt? 

- Aki magát harcosnak nevezi, annak egy életen át harckésznek kell lennie. A versenyhelyzet lehetőséget ad a harcművészet berkeiben virágzó önjelölt próféták kiszűrésére. Mert ezek úgy félnek a megmérettetéstől, mint ördög a tömjénfüsttől. Visítva menekülnek hamis tanításaikból tákolt elefántcsonttornyaikba, és rettegnek mindenkitől, aki megzavarhatja szellemi önkielégítésüket."

****************

- Szia Évi! Többen emlegették veled kapcsolatban a tartásod, büszkeséged. Szerinted ez a többi mai nőknél miért nem jellemző már? /tiszt.kiv./ Arra olvadnak, ha valaki semmibe veszi őket, a tiltes Tomit is imádják, pedig hogy ír., beszél a nőkről... Igazából ez kell nektek?

Ne általánosítsunk. A mai világban mindenesetre szanaszét gurul, folyik, keveredik minden érték. De az, ahogy viselkedsz másokkal, az téged minősít, éppúgy mint az, hogy mit tűrsz el másoktól. És ezáltal formálod a világot is, amit majd a gyerekeidre hagysz.

Mesélek sztorit, jó? :) 

Ma egy, a kungfuban elég magas szinten lévő mester mellett mentem el, a rendszeren belül rangban sehol nem vagyok hozzá képest, tisztelettudóan köszöntem neki. Hangosan utánam kiabált: "jó a segged!" Egészen csúnyán nézhettem vissza rá, odajött később, megkérdezte, hogy ugye nem haragszom. Elmondtam neki - attól függetlenül, hogy ő mester -, hogy nem beszélhet így egy nővel. 

Lehajtotta a fejét, bocsánatot kért. 

Minden rendben volt, utána már lazán beszélgettünk, hülyéskedtünk :)

Hogy mi kell nekünk? Minden nő más, de ahogy telnek az évek, egyre kevésbé hagyják, hogy semmibe vegyék őket. Akinek van önbizalma, és tisztában van a saját értékeivel, az nem igényli, és nem tűri el, hogy alázzák. Minden embernek (gyerek, felnőtt, cégvezető vagy hajléktalan) megadom az alapvető tiszteletet, és ennek kölcsönösen kell működnie. De ezen felül egy férfinak tisztelnie kell a nőket, és tudnia kell, hogyan lehet velük beszélni, viselkedni. 

Különben nem Férfi még.

IMAF világkupa - before

A tigristapasz nem mulasztotta el teljesen a fájdalmat, mondjuk lényegesen javul a helyzet, de ez lehet a pihentetés miatt is. A tré időjárás viszont nem tesz jót a gyógyulásnak - jaja, olyan vagyok, mint a nyuggerek, de rám sajnos tényleg kihat az idő: álmos leszek, előjön az ejtőernyős sérülésből maradt térdfájásom, és ha van aktuális nyűgöm (pl. most a csípőm), akkor az is elhúzódik. 

Amúgy meg hulla vagyok, egész héten rohantam, ma is 5-kor keltem, 7-kor már bölcsődés kölyköket figyeltem meg. 

Összefoglalva: nem, igazából nem vagyok ideális versenyállapotban.

És most 3 napos verseny következik, holnap indul a móka. 

Mégis indulok szablyával is, az edzőm kérésére. Nos, szeptember 21 óta a kezemben sem volt az a fegyver. A pusztakezes formám alakul, rengeteg idő kell még, hogy igazán jó legyen, de azt érzem, gyakorlásról gyakorlásra fejlődök benne, és ami fontos: veszettül élvezem. Imádom a Luohan Quant, egyszerűen jó érzés csinálni, ezért is van az, ami az edzőm agyára megy: a félmosoly az arcomon a formagyakorlat közben.  Nem tehetek róla, észre sem veszem. Ilyen mosoly bujkál a szám szélén akkor is, amikor verekszem (ha jó ellenféllel bunyózunk, akivel kihívás és élvezet is egyben a "játék"). 

De igyekszem észrevenni, és leszokni róla.

Mondjuk bunyó közben vicces pszichológiai hatása van az ellenfélre, kifejezetten hasznos.

Világkupa. Egy ilyen versenyre régen rengeteget készültem... És örülnék, ha újra lenne lehetőségem rendesen felkészülni egy-egy versenyre. Örülnék segítségnek, ha valaki megnézné a versenyformáimat, kijavítanánk, emelnék a minőségüket, csiszolni az apró kis részleteket - ez rég nem történt már meg. Így is jó eredményeket érek el, de miket tudnék még, ha készülnék is, tudatosan?

Tudni szeretném.

Mindenesetre nincs tétje számomra ennek a világkupának: nekem most a szintvizsga a legfontosabb. Ha a hétvégén jó helyezéseket érek el, örülök, ha nem, az se csoda.  

Na, és akkor most megiszom a kávémat, és felsétálok a Gellérthegyre, lemozgom a formagyakorlatokat. Aztán ha hazajöttem, jól befejezek egy irományt, és felpakolom még azt is ide. Ha lesz kedvem. Ha nem, akkor nem. Látjátok, nem is olyan bonyolultak a nők. 

Update, még a pár bekezdéssel ezelőtti gondolathoz: nem akarok már egyedül kungfuzni. Hiányzik az a társaság, vagy akár csak egy ember, akinek hasonlóan magas elvárásai vannak önmagával szemben, nem csak hobbi szinten kungfuzik, és akikkel igazán jó dolgokat lehetne véghezvinni: challengek, a rám jellemző spontán kihívások, ötletek (ne csak nézze, és közölje, hogy menő vagy őrült vagy akármi... legyen a társam benne), technikák gyakorlása, új dolgok tanulása, készségfejlesztés...

Tigrismancs a csípőmön

A tegnap esti edzésen akkorát kattant a csípőm, hogy két kerülettel arrébb is hallották. 

A jobb csípőmnél visszatérő dolog ez a húzódás (izom, szalag?), mondjuk utoljára másfél éve volt ilyen. 

Most viszont a hétvégén világkupa lesz, ergo ma igazi megfontoltságot tanúsítva nem gyakoroltam, inkább pihentem, és felragasztottam egy tigristapaszt a csípőmre.

Azt hittem, a múltkori országos bajnokság forduló volt az a verseny, amire a legkevesebbet készültem életemben, de most ki kell jelentenem: erre a hétvégire... nos, még annyit se.

Azt viszem, amim van, ami rutinból jön, aztán meglátjuk, mire elég.

Mese az erdő kis állatairól

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Somló köz nevű hely, ami egy igen meredek lépcsőről volt híres. 

Nosza, a tigris körbeszimatolta a helyet, s összerakott rá egy edzéstervet, felfedezve és kihasználva minden adottságot: a lépcsőhöz vezető emelkedőt, a korlátot, a betonpadkát. Így teljes, minden izomcsoportot megdolgoztató mozgolódást tudott ott csinálni, amit megmutatott az erdő többi kis állatkájának is. Nehéz, sok-sok akaraterőt kívánó edzések voltak ezek, azonban a tigris és tán az erdő többi állatkája is tudta: nagyon sokat lehet itt fejlődni.

A tigris nem tervezte, hogy edzést tart ezen a vasárnapon, mert szeretett volna elmenni egy nagyon szép helyre. Azonban sorra keresték meg őt az erdő lakói, s szépen kérték: "Legyen vasárnap mozgolódás!" Mert a bagoly rég nem mozgott, s már nagyon hiányzott neki, a róka csak ezen az egy napon ér rá... és így tovább, az erdő sok kis állatja kérte, s a tigris beleegyezett, s kiírta a nagy fára, hogy vasárnap este mozgolódás lesz a Somló közben. Nem ment hát el kirándulni a nagyon szép helyre.

S eljött a vasárnap délután, este, s a tigrisnek sorra, egymás után üzentek az erdő kis lakói, hogy jajj, mégsem mennek ma edzeni. 

A tigris kötelességtudó volt, s azért elsétált a lépcsőhöz, majd a farkassal, az egyetlen állatkával, aki tartotta magát az elhatározásához, elmentek cidert inni és pisztáciát enni. Utána, a cidertől kicsit csillogó szemekkel elment falat mászni a fekete jaguárral.

S mivel ez, hogy sok unszoló kérés ellenére a tigris feleslegesen mondta le más terveit, immáron harmadszorra történt meg, az erdő többi kis lakójára gondolva, így szólt: Lófütyit a ti popsitokba. (A Ló ezt hallva boldogan felnyerített).  Ez volt az utolsó  meghirdetett vasárnapi edzés a Somló közben, majd mozgolódunk, ha összekapjátok magatokat. 

Mert a tigris türelmes és jószívű állat, de van, amivel nagyon nem szereti, ha játszanak: az idejével.

S így lett vége a csoportos vasárnapi edzéseknek a Somló közben, itt a vége, fuss el véle, üveghegyen is túlra.

just workin'

Délután kard és bot a Gellérthegyen, talán az utolsó melengetően napsütéses napok egyikét kihasználva.

Kevés időm volt, a két formagyakorlatot csináltam felváltva egy órán keresztül, amennyire a rajtam keresztülmászkálók hagyták. 

Erősen küszködök a Damo Jiannel, nem egy szerethető formagyakorlat, a kungfusok 95%-a így gondolja. Pont nincs meg benne a jianre olyan jellemző folyékonyság, áramlás. Mindenesetre kívánságműsor nincs, ha ez kell a vizsgára, akkor toporzékolhatok, hogy ejjderossz, senkit nem érdekel. 

Este kb 20 perc futás a kutyával, erre a számra veszettül fel tudtam gyorsulni, mehetett is egymás után háromszor, de full hangerőn ám. A laza kocogásból sprint lett. Szabadság, "minden mindegy már"-feeling. Mint amikor áttáncolod az éjszakát, de nem ám az "odanyomom a seggem a pasi ágyékához, aztán valamit ritmusra vergődünk" módon.

Hazaérve kis erősítés:

3 perc mabo

20 guggolásból rúgás

30 kitörés

10 oldalsó egyenes rúgás

30 bicska

20 lábemelés csípőfordítással

15... mi a rák. Az is bicska. Vesszek meg, ha eszembe jut most a neve.

30 fekvőtámasz

10 bicepszkiller nevenincsgyakorlat gumiszalaggal

s ez szorozva hárommal.

Túró, banános fehérjével ízesítve, Bi Lou Chun, cikkírás. 

24 nap

Október 26-án kungfu vizsga, 5. szintre.

Na, ez az, amire nem gondoltam volna, hogy valaha is eljutok. 5. szinten vannak azok a tanárok, akiktől az utóbbi években tanultam (kivéve persze a kínai mestert).

A következő 24 napban már leginkább csak erre fogok edzeni, az egyéb challengeket hagyom a vizsga utánra.

Az erőnléti feladatokkal sok gondom nem lesz, a pusztakezes formagyakorlat menni fog, a ji ben gongok is. Jiannel (kétélű egyenes kard) kell sokat mozognom, most a szablyát teljesen el is teszem addig, az IMAF VB-n sem indulok vele. Jianre hangolódom, ha fene fenét eszik is. Nem kaszabol, nem tigris - kecsesen suhan, sárkány.

Pár technikai követelmény tűnik neccesnek: ugró rúgások pajzsra. A gyenge bokám miatt ezeket nem nagyon tudom gyakorolni - meglátjuk, mit tudok kihozni magamból.

Akár drukkolni is lehet.

Mai (és a következő egy heti) vizsgára készülős erősítés:

(30 fekvőtámasz + 30 bicska + 3,5 perc mabo) szorozva hárommal. 
Egy hét múlva emelem kicsivel.

***

Ha ma üzenhetnék a sportoló, vagy mondhatni alakot formáló lányoknak, az üzenetem ez lenne: 

Ne felejtsétek el a hátatokat! 

De tényleg ne.

Nem szembetűnő, meg persze előrébb van mindenki listáján a kerek fenék, kockás has, ésatöbbi, de annyi aránytalan lányt látok, hogy az elképesztő.

Gyúrhatsz hasra, de ha a hátad mellette fejletlen, akkor nem lesz szép az összkép. Ráadásul a hátizmok fejlettsége fontos a szép tartáshoz is - ami meg veszettül, nagyon, nagyon sokat jelent. Ég és föld a különbség egy görnyedt, előreeső vállú  és egy egyenes háttal, büszke tartással rendelkező nő között.

Arról meg már nem is beszélek, preventív szempontból milyen fontos a gerinc körüli izmok megerősítése.

A srácok kevésbé szokták elfelejteni a hátizmaik erősítését, és én ezt csak csillogó szemekkel tudom helyeselni. Egy szép, széles, izmos háton ösztönösen megakad a szemünk. Erőt jelképez, sokkal inkább, mint a nagy bicepsz, amit csókolgatni szoktak maguknak a bádibilderek.

Hm, nem találom az eredetit, így steptilt-plecsnis Évihátkép kerül ide. Ez az az állapot, amikor még nem tudok állásból hátramenni hídba, majd vissza állásba. Még.

A DOMB

Adott egy park, benne egy emelkedő. Egy kicsi, de annál meredekebb emelkedő.

Tulajdonképpen ennyi kell az állóképességet és funkcionális izomzatot fejlesztő edzéshez, aminek a neve oly kreatívan: a DOMB.  

(De Ott Meghalunk Bazzeg. )

De mi is történik tulajdonképpen a Domb edzésen? 

1. A lényeg: valahogyan mindig feljutunk az emelkedő tetejére....

2. Valahogyan mindig le is jutunk róla.

És ez a "valahogyan" az, ami minden egyes fel-és lejutáskor más, de sosem egyszerű, és mindig belejajdul valamelyik izomcsoportod. Vagy az összes. 

3.  S minden lejutás után egy kis kör futás következik (leglassabb tempóban, moonwalk-al sincs egy perc se), ami vérmérséklettől, edzettségtől függően lehet sprint vagy laza kocogás. Ha igazán keményen akarsz edzeni, jól meghúzod ezeket a futásokat, és már jöhet is a következő feladat. Ha viszont bedurrantak a combjaid az emelkedőre való feljutáskor, vagy épp a lejövetel volt nehezebb, akkor a laza, kényelmes futás - nem séta! - kis pihenőt jelent, ami közben lelazulhatnak az égő izmok.

Ezek a kis kör futások ráadásul nem csak abban segítenek, hogy két erőnléti feladat közt lazuljanak kicsit az izmok, és ne keményedjen betonná a comb, vádli, vagy épp a has, váll a harmadik kör után, hanem abban is, hogy másnap is tudj például járni, ne legyen vállalhatatlan izomlázad.

Edzettségi szinttől függően 7-14 körből áll egy edzés: minimum 7 különböző módon jutsz fel az emelkedőre, mindegyik feladat kicsit másképp, kicsit mást erősít, fejleszt.

Hogy néz ki egy átlagos kör? A lehetőségek száma a végtelenhez közelít, és minden edzésre viszek új feladatokat, de ilyen gyakorlatokra lehet számítani:

Felfelé:

• békaügetés (láb, fenék killer), vagy például fekvőtámasztartásban hátrafelé feljutás (has, váll, törzs)

Fent:

• 10-15 guggolás, vagy négyütemű fekvőtámasz, vagy kitörés, vagy....

Lefelé:

• tigrisséta (has, hát, váll, karok),vagy akár hátrafelé kitörés, szép lassan (hátsó comb, fenék)

..és jöhet a kis kör futás.

Mit fejleszt mindez?

• Erőállóképességet
• Dinamikát
• Funkcionális erőt 
• Gyorsaságot
• Mozgáskoordinációt és egyensúlyérzéket
• ...ja, és szálkás vádlit és combot, feszes hasfalat, szép ívű vállakat, kerek feneket.

Ha nem rendelkezel nagy túlsúllyal és/vagy komoly ízületi problémákkal, akkor edzettségtől, sportmúlttól függetlenül bátran ki lehet próbálni. Kezdők természetesen mindenből kevesebbet csinálnak eleinte - fél szakaszon végzik a fel-és lejutást -, illetve a köröket záró futások számukra laza kocogás. 

A legfontosabb, hogy minden gyakorlatot helyes technikával végezzünk - elkerülve így a sérüléseket, később jelentkező ízületi fájdalmakat, egyebeket - , így a hangsúly sosem a mennyiségen, hanem a minőségen van.

Ennyit az elméletről, akik már próbálták, így nyilatkoznak a DOMB-ról:

"Az első dombos edzés után két hétig izomlázam volt, azt hiszem."

"Az van, hogy Évi edzése elmondhatatlanul, nagyon-nagyon-nagyon mocskos, szemét, undorító, embertelen kínzás és hihetetlen mentális és fizikális harc és küzdelem és háború volt nekem, de a végén, amikor leküzdöttem, ennyire még sosem éreztem magam királynak. Közben volt, hogy sírtam, bevallom, meg akartam halni, de konkrétan akartam, hogy ne szenvedjek, és kb. minden lépés után ott volt a fejemben, hogy "mi a franc, nem vagyok normális, ez a csaj sem normális, leülök a p.csába...", hisztizni erőm sem volt, és volt, hogy pár másodpercre megálltam, de aztán folytattam, és igaz, hogy lemaradva, de végigtoltam, és ez eszméletlen érzés volt! Évi meg egy hihetetlen jó edző, és vezető, és barát, és a legvégén jött velem, és biztatott, és segített, és esélyes, hogy az utolsó kört már nem tudtam volna végigcsinálni nélküle... és igen, megint átértékeltem a küzdelem, edzés, és önuralom fogalmát, és nagyon rég éreztem ezt, szóval, az egész úgy, ahogy volt, szuper volt!"

"Teljesen más, mint bármilyen edzés, amit eddig csináltam. Máshogy szenvedünk, mint például a lépcsőzésen. Nagyon-nagyon élvezem, egyszerűen jó buli, bármilyen nehéz is még nekem."

"Kemény! Mind fizikailag, mind lelkileg próbára teszi az embert, és olyat ad amit elképzelni sem tudsz!"

"Aki első alkalommal vesz részt az edzésen nem lehet tisztában azzal, hogy mennyiféle módon van lehetőség kihasználni ezt a méltatlanul hanyagolt természeti adottságot. Bátran állíthatjuk, hogy Évi megtalálta azokat a gyakorlatokat, ami mellett senki sem fog unatkozni. A gyakorlatok kivitelezéséhez nem elég csak a lábat, hasizmokat és a kezeket használni, hanem a vázizomzat minden része aktívan szenved az edzések folyamán. Abban mindenki egyetért, hogy az edzés nehéz. Edzettségi szinteket csak az különbözteti meg, hogy ki milyen sebességgel és szabályossággal tudja végrehajtani a feladatokat. Ami kellemesebbé teszi az edzést, hogy miden kör egy laza futással ér véget, leszámítva ha az emberből előjön a versenyszellem és sprintekké fejlődik a laza kocogás egy kedves edzőtárs segítségével. 

Az edzés rendkívül jól fejleszti az állóképességet és a maga módján szórakoztató. Évi jókedve és elszántsága gyorsan átragad a részvevőkre. Az irányítás alatt mindenki fegyelmezett maradt amellett, hogy megmarad a jókedv is. Érezhető, hogy mindenki megtesz mindent, hogy erőn felül tudjon teljesíteni, amiben Évi biztatása nagyon nagy segítséget tud nyújtani a holtpontokon is.

A meleg időben a dinnyével végzett gyakorlatokat már csak a megevése tudta felül múlni. A közösen végzett feladatok és a dinnye közös elfogyasztása csapattá kovácsolja az embereket.

Örülök, hogy rátaláltam az edzésre és a csapat tagja lehetek. 

Bárkinek bátran ajánlom az edzést, aki szeretné magát megmérettetni és kitolni a határait. "