Életérzések

Most épp egész sok szabadidőm van, aminek akár örülhetnék is,tekintve, hogy máskor meg általában 3 helyen kellene lennem egyszerre, de azért jobban szeretem, ha tudom, hogy lesz munkám.  

Tudniillik, ha az ember albérletben lakik, akkor csak részben tud carpediemezni.

Ha már így rám szakadt a tengernyi idő, tegnap fogtam magam és a kardomat, és felsétáltam a Gellérthegyre, úgy, ahogy voltam, utcai szerkóban, papucsban. 

Dögmeleg volt, délután 2 óra, nem erőltettem semmit, csak életéreztem, játszottam a karddal, az alapokat, aztán a vizsgaanyag formagyakorlatot kezdtem el gyakorolni úgy, kis részekre bontva, minden részt sokszor ismételve. 

Nagyon jó volt lazulni, mezítláb, még a megszokott bokarögzítőmet sem vittem. Szabadság....

Mezítláb lenni jó, gyerekként is imádtam, lázadó hippiként pláne, felnőtt (?) nőként méginkább. 

Nyári viharban - ultimate freedom feeling. 

Majd egyszer kipróbálom tüzes parázson is.

Csak kétszer ment tüske a talpamba tegnap, de kemény vagyok, mint tudjuk, nem sírtam. 

Viszont muszáj lesz szereznem egy tényleg jó kardot, mert ez a fejnehéz bunkósbot tönkrevágja a csuklómat, nem egyszerű élvezni a gyakorlást vele, és sok mozdulatot nem vagyok képes szépen megcsinálni.  Rengeteget kellene pl. csak simán forgatnom a fegyvert, hogy "megérezzem őt", hogy szeret mozogni, stb., de 50 forgatás után már fáj a csuklóm. 

Magyarországon nem lehet kapni, Kínából behozatni újabban szinte képtelenség, esélyes, hogy egyéb külföldi oldalakat fogok végiglesni, de összességében az a baj ezzel, hogy egy fegyvert kézbe kell venni ahhoz, hogy el tudd dönteni, jó-e. 

Este szűkkörű "killer hill" emelkedős edzést tartottam két szívemcsücske lánynak. Gyanús, hogy brutálisan jó dolog lesz ebből, egyelőre mindenki imádta. Mármint utána, közben kifejezetten a halálukon vannak, de mivel nem hagyom, hogy feladják - néha ettől kifejezetten kegyetlennek érzem magam, és belül szipogok -, a végére mindig hősök. Magától nehezen lép ki az ember a kényelmi zónájából, kell valaki, aki kirugdos onnan. Ami fájdalmas. Aztán rájössz, hogy ott kezdődik az edzés :)

Amikor már majdnem sír, de nem adja fel - iszonyúan büszke voltam erre a lányra.

Én meg kissé lebarnultam a táborban.

A harmadik életérzés meg a falat kaparós tehetetlenségé volt tegnap.

Amikor ott a fiú, akihez úgy vonzódsz, hogy csak na, de nem mozdulhatsz felé. 

A levegő egyre sűrűbb, a szikrák pattognak, és az egész teljesen a természeted ellen van, mert kontrollálni kell az ösztönöket, a spontaneitást.

Szép az élet, ne mondjátok, hogy nem az.