Van a Luohan Quanban egy mozdulat (test mellett szorosan szúrás, majd védés), amit mindig menő, filmeffekteket idéző hang kísér, amikor erősen, dinamikusan gyakorlom.
Egészen eddig azt gondoltam, a ruhám, a villámsebességű kezem...
Ma jöttem rá: a két mellem csapódik egymásnak, az adja ezt a hangot.
Azóta is ezen röhögök, és csak remélni tudom, hogy versenyen nem fogok ennél a mozdulatnál nevetéstől vinnyogva összeesni a páston.
***
A másik meg: amikor már sajnos nem tudod tisztelni azokat, akiket papírforma szerint kellene.
Vannak, akiket igen, mert bizonyítanak - akaratlanul is - minden nap, hogy nem véletlen a nevük, pozíciójuk, titulusuk. S pont ők azok, akik mindezek ellenére szerények. "Ők már megtehetik, hogy szerények legyenek."
Pedig amúgy ezek lennének a felnőttek meséi, s azokban a hősök, a királyok és a lovagok.
És ez tényleg szomorú, mert kellenek nekünk, felnőtteknek is a mesék. Példaképek. Csak nekünk kell annak tartani őket, nem maguknak...
Másik ismerősömmel beszéltük: én még Winnetou-regényeken nőttem fel, ez meghatározza az ember-és férfiképemet. Ne sztárold magad, ha jó vagy, én úgyis el foglak ismerni, majd én csodállak, ne félj. És ne tartsd magad bölcsnek, mert onnantól kezdve én már nem tudlak annak tartani...
Azt hiszem, K. írta valahol: "nem szeretem előre becsomagolni a saját ajándékomat".
De az is lehet, hogy nem ő írta, abszolút nem rémlik, hol olvastam, de tetszik.
Azt hiszem, K. írta valahol: "nem szeretem előre becsomagolni a saját ajándékomat".
De az is lehet, hogy nem ő írta, abszolút nem rémlik, hol olvastam, de tetszik.
De ellenpéldának itt van Pepe, államfő, és méltó rá, hogy az legyen: http://www.erdekesvilag.hu/a-vilag-legszegenyebb-allamfoje-az-uruguayi-jose-mujica/
Vagy Szalai. Félelmetesen hidegen hagy a foci, de ezt a 26 perces videót végignéztem, és minden tiszteletem az övé, ember ez a fickó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése