"Milyen szerencsés vagy, hogy a kungfutól ilyen szép, izmos lett az alakod!"
Ésatöbbi.
És általában nem értik, miért csak mosolygok erre, vagy miért vonom meg a vállamat.
Igen, ha valaki komolyabban kungfuzik (ergo nem csak heti 2-3 alkalommal elmozgolódik, hobbi szinten), akkor az meglátszik az alakján is.
Azonban ez csak egy kis része az egésznek, és a kungfunak éppoly természetes velejárója lehet néha ez is:
Tegnapi kép, ma már akkorára van dagadva a kezem, hogy nem hasonlít egy emberi végtagra.
Ez is a shaolin kungfu, sőt: ez sokkal inkább az.
Én egy tradicionális stílusban tanító mesternél kezdtem el anno edzeni: a botütések, fegyelmező, "tanító célzatú" combrúgások az edzés természetes velejárói voltak. Emlékszem, nagyszájú tiniként, amikor összezavarodtam egy formagyakorlatban, és poénkodva jeleztem a mesteremnek, hogy jajj, nem tudom, melyik a jobb és a bal kezem... Nos, felvett egy vastag, tüskés botot a földről (erdőben edzettünk épp), és rávágott a bal karomra, jobb karomra, majd a bal lábamra, jobb lábamra. 2 hétig kékesfekete foltok borítottak.
Ha nem bírtam a mabot, vagy ha elrontottam az alkarerősítést, combon rúgott. Ennek helye volt, természetes volt, máig ezt gondolom.
A shaolin kungfu vér, verejték és fájdalom - és a fájdalom jó tanár.
Tulajdonképpen ennyi a titka annak, amit olyan sokan kérdeztetek, hogy hát hogy a francba csinálom meg azokat a dolgokat - a súlymellényes tigrisséta full hosszon, vagy a 91 kg cipelése, stb.
Persze, hogy izzik, ég, fáj az izom már a felénél - de kit érdekel a fájdalom? Egyszerűen a jelzése annak, hogy edzel épp.
Lépcsőn, konditeremben, futópályán, bárhol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése