Vasárnapok

Van valami varázs ezekben a vasárnap reggeli válogatott edzésekben. 

Felkelni hajnali 6-kor, átbuszozni a városon, hideg van, messze van. Kinek van kedve ehhez? Nehéz a reggel. 

8:30-kor kezdünk, a kínai mester edzésén nincs hülyéskedés, mindenki a legjobb formáját próbálja hozni, akár másnapos, akár álmos, akár izomláza van. Nekem most csak az utóbbi kettő állt fent.

Van benne valami, ahogy kis átmozgatás után kimegyünk a parkba futni, shaolin ruhában, még csak pár álmatlan ember sétáltatja a kutyáját kint, deres a fű, mi két sorban, egyszerre lépve futunk. Csapat vagyunk, még ha hétköznap nem is együtt edzünk, hanem ki-ki a maga egyesületében.

Elkezdünk kungfuzni, toljuk ki a határainkat, 200 rúgás, miközben a kezek végig kint feszes oldalsó középtartásban, kézfejek visszaveszítve. Ég a vállam, lassulnak a rúgások. De ha arra jön a mester, mindenki összeszedi magát, és újra villámként csattan a köríves rúgás. Mert bár nem szól, nem fegyelmez, mégis, előtte csak a maximumot akarja az ember kihozni magából. A lénye hozza ezt ki belőlünk.

Formagyakorlatozunk, a kezdőbbek csoportokban, mi páran az egyéni formáinkat. Sas, déli sárkány, én a Xinyi-t.

Sétál köztünk, magyaráz, mutat egy-két mozdulatot. Apró, elemi mozdulatokat, mégis ilyenkor mindenki megáll, még a terem másik végében is, és figyel.  A testtudatosság teljesen más szintje ez, amit a kínai shaolinok csinálnak....

"Show me your Xinyi Quan"- néz rám. Ilyenkor csak kisebb részt néz meg a formagyakorlatból, abból már leszűri a lényeget, nálunk már úgysem a mozdulatokat kell javítani, azok megvannak jól.

"Your feeling is good, it's very good. But you have more power, put this power into the form."

Visszabuszozás, bambulás ki az ablakon, csirkemelles kornspitzet majszolva, ólomlábakkal levinni a kutyát sétálni, labdadobálás. 

Fehérjeturmix.

Átgondolva, hogy este lépcsős edzést tartok, felnyüszít a combizmom.

És most alszom egy kicsit.