Főnix

Ma volt a félévben az utolsó vizsgám.

Fellélegzés.

Ahogy jöttem ki a teremből, és elképzeltem, mit fogok csinálni, egy dolog járt a fejemben: végre edzeni.

Veszettül rég nem edzettem már olyan minőségben és mennyiségben, ahogy azt megszoktam, és ahogy szeretem, ami igazán rám jellemző.

Rég nem voltam már ennyire tré formában, ennyire legyengülve, dinamizmusomat, gyorsaságomat, erőmet vesztve.

Gyilkos volt ez a félév az egyetemen, gyakorlatilag amikor nem az előadásokon ültem, és jegyzeteltem, akkor bölcsődében/óvodában/kórházban ültem és jegyzeteltem. Aztán hazaérve tanulás, tesztfelvétel, beadandóírás - totál mozgásszegény életmód.

Persze, minden szubjektív. A hétvégi skyrunon 5 századmásodperccel előzött csak meg a győztes. Másnap a válogatott edzésen, amikor a többiek lihegtek, nekem teljesen nyugodt volt a légzésem. 

De nem ez a lényeg, sosem az számít, másokhoz képest mennyire vagyok jó. Ha 3 lépcsőfokot gyorsabban lépek, megnyerem a skyrunt. Na és?

Az számít, amit érzek, és az, hogy magamhoz képest hogy teljesítek. Az, hogy a toronyház lépcsőinek futásakor majdnem feladtam, annyira rosszul ment, nem tudtam végig futni, szédültem, belesétáltam. Nem éreztem lendületet, azt a könnyedséget, ahogy fél évvel ezelőtt lépcsőztem.

Sehol nincs az dinamizmus, robbanékonyság, gyorsaság. Konkrétan gyengének, lassúnak és fáradtnak érzem magam. Az, hogy 2 kilóval több is vagyok most annál, amit szeretek, az már csak mellékes, nem ez számít - ezt a 2 kilót 2 hét alatt le lehet adni -, hanem a teljesítmény.

Ez már látszott akkor is, amikor felcipeltem egy hónapja Kristófot ama 168 lépcsőfokon. Látszik a mindennapokban is: sokkal kevesebb az energiám, este már fáradt vagyok, napközben is be tudnék aludni, pedig nem hiába hívtatok Miss Duracellnek.

Nekem mindig is a mozgás adta az energiát, ezért is mosolyogtam csak, amikor mindenhonnan azt kaptam, hogy túl sokat edzek. Hát most aztán úgy voltam, mint az "átlagember", aki heti 2-3x edz  - és el is tűnt minden energiám. Engem az edzés tölt fel. 

Ez a nem embernek való félév pedig bárkit kikészítene, ez a reggeltől estig egy helyben ülés és monoton jegyzetelés (csecsemőmegfigyelés, you know), ez zombikat gyárt.

"...meg vannak a szuperedzettséggel rendelkezők, mint Kristóf és Évi" - mondta rólunk egy kungfus ismerős edző. Nos, ez a "szuperedzettség" volt a szerencsém, mert ebből estem le most egy átlag "jól edzett" szintre,egy olyanra, hogy még így is jó eredményt értem el a skyrunon például, vagy nem okoz gondot egy 2 órás edzés végigpörgetése.  Tehát kb. ennek köszönhető, hogy nem rongybabaként vegetálok most a padlón.

Szóval most?

Újraszerveződés, újjászületés.

Vissza akarom építeni a napjaimba a reggeli hegyfutásokat, az itthoni főzést (sok zöldség, sok hús), a jóféle, szétszedős kungfus gyakorlásokat.

Aztán megint retteghet, aki az utamba kerül :)