A brutálisan párás és nyomasztó idő folytatódik, bár éjjel azért tartottam tőle, hogy rám szakad a ház, olyan csattogós vihar volt.
Amúgy szeretem az éjjeli viharokat, bezuhanósan mélyen lehet aludni tőlük, viszont most a melegtől elképesztően fárasztó dolgokat tudok álmodni.
Ma éjjel Godzilla jött elpusztítani a Földet, vérszomjas volt, vörös (!), és kicsit sem kedves. Érdekes élmény, tudatállapot, még ha csak álmodban is, amikor tudod, hogy meg fogsz halni.
Mindenesetre tipikus, hogy aztán én játszottam a superherot, egy zsák altatóport dobtam a megagyík szájába.
Nem is ez a lényeg, hanem hogy ilyenkor kimerülten ébred az ember, nyoma sincs a reggeli frissességnek: egész éjszakás menekülés, bonyodalom után legszívesebben visszafeküdnénk - most már tényleg aludni.
Így a reggel helyett jócskán délelőtt volt, amikor felcaplattam a hegyre gyakorolni. A levegő továbbra is brutálisan párás, így mire felértem, szakadt rólam a víz.
Bottal kezdtem, bázisgyakorlatok, majd az alap formagyakorlat kb. 10x.
Utána még pusztakezes formákat akartam gyakorolni, de....
Hát...
De.
Alapjáraton nem zavar már, amikor emberek csellengenek körülöttem, amikor gyakorlok. Értékelem mindenesetre, ha már mindenképp arra akarnak jönni, ahol én botot/szablyát forgatok épp, ergo nekem meg kell állnom, és félre kell húzódnom, hogy el tudjanak menni, és ne vágjam ketté őket - na akkor értékelem, ha kicsit megszaporázzák a lépteiket, tapintatosan, ugyebár.
Jelzem: mindig félreeső helyen gyakorlok, pont azért, hogy ne zavarjak senki, és nyugodtan tudjak edzeni.
Azonban az nagyon tud zavarni, amikor megállnak és belebámulnak az aurámba is.
Jön az apuka a két gyerkőccel, megáll, rám mutat, elkiáltja magát: "Gyerekek, nézzétek a nénit!"
Jön az iszákos, leül tőlem 2 méterre, kortyolja a sörét, és bámul, tévé híján én is jó vagyok szórakozásnak.
Jön a fiatal pár, szintén megtorpannak, elkezdenek fényképezni. Amikor én is megállok, leteszem a fegyvert, előveszem a telómat és én is lefényképezem őket, akkor meg nem értik, mi van.
Értem én, érdekes látvány, és feldobja a sétát, ha egy shaolin kungfut gyakorló lányba botlik az ember, de az alapvető empátia azért működhetne. Sokszor haladok el sportolók, csoportok mellett én is, de sosem jut eszembe tőlük pár lépésre, méterre megállni, bámulni őket. Egyszerűen nem. Főleg, ha egyértelműen látszik, hogy koncentrációt igényel a feladat, amit épp csinálnak.
Van, hogy nem érdekel, ha zombimód, leesett állal bambulnak az arcomba, de ma - tán a Godzillás megrázkódtatások miatt - nem volt ehhez türelmem.
A botos gyakorlás után összekaptam a cuccom, és elindultam lefelé. A Somló-közben lépcsőztem még kicsit (6 felfutás: 3 egyesével, 3 kettesével, megállás nélkül), miközben haraptam a vizes levegőt, mintha medencében úsztam volna.
Hazaérve villámhasazás:
25 shaolin bicska - 25 sima felülés - 25 zsugor bicska - 25 nyújtott lábemelés csípőemeléssel
(megállás nélkül, a gyakorlatok közt nem volt pihi, így ennyitől is beégett a hasam)
Láttam a hétvégén egy csúnya esetet, ahol A. lány az első menet első percében olyan térdet kapott gyomorszájba B. lánytól, hogy vége is lett számára a meccsnek. Eddig is fontos szempont volt az esztétikum mellett a hasizom erősítésnél az is, hogy a bejövő ütések, rúgások ne okozzanak nagy gondot, most ezt látva meg pláne. Aki engem hasba rúg, annak el fog törni a lába.
Utána még 30 törzsemelés nyújtott karral, az íze kedvéért, na meg mert hasazás után mindig, de mindigmindigmindig kell kicsit hátra is erősíteni, mint tudjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése