Versenyküzdelem

Emlékszem, ahogy a nálam kb. 30 kilóval nehezebb fickó ökle csapódott az arcomba - reccsent az orrom, azonnal bedagadt,nekiállt vérezni, bekönnyesedett a szemem.

Nem pihenhettem, folytatni kellett a sparringot.

"Most menj rá, most üss rá még egyet az orrára, még fáj neki. Most tanulja meg, milyen az..." - kapta az utasítást az edzőtársam.

Emlékszem, kb. a 200. combos csattant már a lábamon azon az edzésen: összeestem, az izom összeugrott egy kegyetlenül fájó csomóba, szorítottam össze a fogamat, hogy ne üvöltsek vagy sírjak, és képtelen voltam lábra állni.

"Állj fel, állj már fel, vagy odamegyek és felrúglak! Te meg (a srác edzőtársamnak) rúgd meg rendesen, különben én rúglak meg téged..." - alig egy évvel ezelőtt.

Nos, ma, a thai box edzőtábor 3. napján elmondhatom: olyanná lettem, aki akkor sem nyüszög, ha edzés közben bekap egy full tiszta találatot, és aki rúg akkorát, hogy bármelyik srác megérezze, és aki simán leüt egy lányt akkor is, ha csak negyederővel bunyózik épp.

Itt szeretném megköszönni, hogy egy ösztönös félelemből agresszív vadállattá neveltetek, ha küzdelemről van szó.

Mintha a túlélésért küzdenék.

Ez épp jó volt arra, hogy hatékonyan kárt tudjak okozni az edzőtársaimban, ne akarjon velem edzeni senki, és megakadályozzon a magasabb szintre lépésben, ahol már józanság, technikásság és játékosság kellene.

Köszönöm, igazán.