A tigristapasz nem mulasztotta el teljesen a fájdalmat, mondjuk lényegesen javul a helyzet, de ez lehet a pihentetés miatt is. A tré időjárás viszont nem tesz jót a gyógyulásnak - jaja, olyan vagyok, mint a nyuggerek, de rám sajnos tényleg kihat az idő: álmos leszek, előjön az ejtőernyős sérülésből maradt térdfájásom, és ha van aktuális nyűgöm (pl. most a csípőm), akkor az is elhúzódik.
Amúgy meg hulla vagyok, egész héten rohantam, ma is 5-kor keltem, 7-kor már bölcsődés kölyköket figyeltem meg.
Összefoglalva: nem, igazából nem vagyok ideális versenyállapotban.
És most 3 napos verseny következik, holnap indul a móka.
Mégis indulok szablyával is, az edzőm kérésére. Nos, szeptember 21 óta a kezemben sem volt az a fegyver. A pusztakezes formám alakul, rengeteg idő kell még, hogy igazán jó legyen, de azt érzem, gyakorlásról gyakorlásra fejlődök benne, és ami fontos: veszettül élvezem. Imádom a Luohan Quant, egyszerűen jó érzés csinálni, ezért is van az, ami az edzőm agyára megy: a félmosoly az arcomon a formagyakorlat közben. Nem tehetek róla, észre sem veszem. Ilyen mosoly bujkál a szám szélén akkor is, amikor verekszem (ha jó ellenféllel bunyózunk, akivel kihívás és élvezet is egyben a "játék").
De igyekszem észrevenni, és leszokni róla.
Mondjuk bunyó közben vicces pszichológiai hatása van az ellenfélre, kifejezetten hasznos.
Világkupa. Egy ilyen versenyre régen rengeteget készültem... És örülnék, ha újra lenne lehetőségem rendesen felkészülni egy-egy versenyre. Örülnék segítségnek, ha valaki megnézné a versenyformáimat, kijavítanánk, emelnék a minőségüket, csiszolni az apró kis részleteket - ez rég nem történt már meg. Így is jó eredményeket érek el, de miket tudnék még, ha készülnék is, tudatosan?
Tudni szeretném.
Mindenesetre nincs tétje számomra ennek a világkupának: nekem most a szintvizsga a legfontosabb. Ha a hétvégén jó helyezéseket érek el, örülök, ha nem, az se csoda.
Na, és akkor most megiszom a kávémat, és felsétálok a Gellérthegyre, lemozgom a formagyakorlatokat. Aztán ha hazajöttem, jól befejezek egy irományt, és felpakolom még azt is ide. Ha lesz kedvem. Ha nem, akkor nem. Látjátok, nem is olyan bonyolultak a nők.
Update, még a pár bekezdéssel ezelőtti gondolathoz: nem akarok már egyedül kungfuzni. Hiányzik az a társaság, vagy akár csak egy ember, akinek hasonlóan magas elvárásai vannak önmagával szemben, nem csak hobbi szinten kungfuzik, és akikkel igazán jó dolgokat lehetne véghezvinni: challengek, a rám jellemző spontán kihívások, ötletek (ne csak nézze, és közölje, hogy menő vagy őrült vagy akármi... legyen a társam benne), technikák gyakorlása, új dolgok tanulása, készségfejlesztés...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése