Amikor a legnehezebb

Nyáron, napsütéstől feltöltődve, sokkal több szabadidővel valahogy mindig egyszerűbb edzeni.

De ahogy a mondás tartja, az a szent, aki a kuplerájban is erkölcsös tud maradni, nem csak a kolostorban. Kutyát nem hatja meg, hogy elmész edzeni akkor, amikor jó az idő, kipihent vagy, a napéj maja univerzum vattafákk csillagállás is kedvező. 

Amikor szutyok idő van, fáradt vagy, hosszú napok állnak mögötted, és a legszívesebben egy film mellett kómáznál az ágyban - na akkor dől el, mennyire vagy superhero.

Vagy Jedi.

Szombaton kihasználtam a napsütést, és szablyáztam fél órát, mielőtt tartottam egymást után 2 lépcsős edzést a Gellérthegy oldalán lévő, eldugott, de szépséges és különleges helyen. Kicsi, de jó meredek, máladozó, foghíjas lépcsősor, gyönyörű kilátással.

Mivel tényleg nem hosszú, ezért folyamatosan lehet pörgetni a futásokat rajta, és mivel nincsenek köztes szakaszok, pont beég tőle az ember combja, pláne, amikor felbékázik rajta. Tigrisre pedig a legjobb. 

A Félmaratonosom és a Teniszlány is kitett magáért, a kedvenc thai bokszolómat is sikerült megdolgoztatnom kicsit. Mindenki kijjebb tolta ismét a saját határait, és gyakorlatilag ez az, amiért megéri edzést tartani.

A második edzés végére már finoman éreztem kicsit a lábaim, de ekkor jött a súlyzós edzés: egy barátnőmnek segítettünk költözni. 12 tonna cucc, nagyrészt könyvek. Parkolóhely sehol, tehát fejenként 2 tonnával a vállunkon, hátunkon, karunkon, fülünkön caplattunk utcákon át, majd lépcsőn fel. És újra. És újra.

Utána valami farsang, valami Instant, pár pohár bor, 4 óra, azaz négy óra alvás, majd hajnalban kelés, irány a vasárnap reggeli válogatott edzés a kínai mesterrel... ahol végül nem is tudtam rendesen edzeni. 

Onnan vidékre száguldás, sövényvágás, majd kiderült, hogy nem szeretem a kapros tökfőzeléket. 

(Amúgy van, aki szerint ez finom? Másik kérdés, hogy vajon csak kaporral rossz, vagy anélkül is? Oviban ettem szerintem utoljára tökfőzeléket, nem emlékszem, milyen az íze.)

Zsúfolt, levegőtlen vonattal haza, este 8 körül végre lerogyva az ágyra. 

És itt volt az, amikor dönteni kellett.

Mert bár elhatároztam délelőtt, hogy edzeni fogok még este, de fene hitte volna, hogy ennyire későn érek haza. Zsúfolt hétvége volt ez, és így vasárnap este már annyira csak arra volt késztetés, hogy beájuljak az ágyba, vagy csak bambuljak ki a fejemből, zenét hallgatva. Kegyetlenül zombi voltam.

Na de.

Átgondolva, hogy a következő napok, és hetek sem lesznek könnyebbek, ellenben az országos bajnokság első fordulója akkor is március 22-én lesz, ha addig minden egyes átkozott nap zsúfolt és fárasztó lesz. Akkor is, ha reggeltől estig be van osztva az időm, és akkor is, ha addig minden egyes nap esni fog az eső, vagy fájni fog a fejem az időjárástól.

Összeszedtem a cuccaim, és lementem edzeni. 

Nem vagánykodtam: félerővel csináltam mindent, nem ugráltam, mert tudtam, most sérülésveszélyes lenne. Lassabban, de pontosan, a részletekre figyelve gyakoroltam a versenyformáimat. Veszettül nehéz volt elkezdeni edzeni, a bemelegítő karkörzésnél hagytam volna a francba az egészet, de ahogy az lenni szokott: mihelyt elkezdtem kungfuzni, már sokkal jobban éreztem magam. 

Nem gyakoroltam órákig, nem is ez volt a lényeg. Úgy gondolom, minden gyakorlás ér valamit, mert fejben foglalkozol addig is az edzéssel, a mozgásformával, és így ébren tartod a "spiritet".  Ha csak 5 percet gyakorolsz, akkor is egészen más tudattal fekszel le aludni, mintha ellógtad volna teljesen az edzést. Az az 5 perc nem sokat ad hozzá az izmaid állapotához, vagy az ügyességedhez közvetlenül, de mégis sokat jelent - fejben. 

****

Ma  este is hasonló volt a helyzet, sötét volt, álmos voltam, egy pizza, a takaróm és valami limonádé film volt az, amire vágytam.

Szóval fogtam a kutyámat, nagyon laza tempban felfutottunk a Gellérthegyre, ott az egyik jóféle edzős pályámon (hosszú emelkedő, a végén lépcsőkkel, tüdőbeégetős, lábelnehezítős) felfutottam 5x, majd a pusztakezes formagyakorlatom első felét megcsináltam tízszer, utána ismét felfutottam az emelkedőslépcsősjajjalábam - pályán 2x, majd megcsináltam a formagyakorlat másik felét is 10x. Pontosabban 20x, mert még a fennmaradó részt is kétfelé szedtem.
A nyálkás idő miatt nagyon csúszott a talaj, óvatosan mozogtam, ezzel se nyertem volna versenyt, ha valaki látja a mozgásomat, de legalább nem végeztem egyszer sem spontán spárgába a földön. Ellenben elfáradtam, rendesen. 

A végére már nagyon ki akart csuklani a lábam alólam, futottunk még egyet búcsúzóul az emelkedőn, aztán lazán hazakocogtunk. A kutya boldog volt, én fáradt, itthon belefért még 3x 100 Russian Twist a négykilós medicinlabdával, köztük 3x30 törzsemeléssel. 

Ja, meg 1 tojás, tej, aprószemű zab összekeverve, kisütve palacsintának, közé banános fehérjével édesített túrókrém. Ahhh.