Na ez most nagyon ömlesztett és sok. Én szóltam.

Hétfő

Reggel hegyfutás, de nagyon lazára véve.

Aztán itthon zsákoltam (2 perc lengyel, 2x2 perc csak bal kézzel, majd csak jobb kézzel), utána láblendítéseket, rúgásokat gyakoroltam, meg pár alap formagyakorlatot.

Nem vittem túlzásba, mert átgondoltam, hogy hmm, ma nem kell dolgoznom, tanulnom  se (dehogynem), hát "ez a nap már az ördögé". A legtöbben ezt akkor mondják, ha az egész napot lustálkodással vagy szórakozással töltik - én meg akkor, ha hagyom a világ dolgait, és egész nap annyit edzek és gyakorlok, amennyit csak lehet.

Szóval kivonatoztam Érdre már délután, 2 órás kungfu edzés következett, rengeteg ugrással, amit viszont nekem még nem kellene erőltetnem a hátam miatt. Mindegy, ebből is tanultam.

Utána sanda. Jó lett volna, ha van 10-15 perc a két edzés között, pl. megenni egy banánt, így csak ittam pár kortyot. Egyre jobban érzem az árnyékolást, régebben utáltam, olyan nevetségesnek éreztem magam, hogy a levegőbe ütök-rúgok-kalimpálok. Most már magam elé tudok képzelni egy ellenfelet, akit támadok, vagy épp aki elől elmozgok. Köszönhető ez a sok sparringnak (és a rengeteg bekapott ütésnek :D )

Hamarabb el kellett jönnöm, de a vonat meg 30 percet késett... karma?

***

Kedd

Reggel ismét hegyi móka, de nem futottam, csak felfelé másztam a hóban. Komolyan, már ezt is edzésnek éreztem (égtek a combjaim), ahogy az útról letérve a jeges, csúszós brutál meredeken mentem felfelé. Gyökkettővel haladva, leizzadva. 

Aki fitt akar lenni, vegyen kutyát, én azt mondom. Ne yorkshire terriert. 

Vizslával az ember nem tud nem mozogni.

Délután még felszöktem a Gellérthegyre, fegyverrel gyakorolni. 

Kínban voltam itthon, amikor pakoltam be a tokba a fegyvereket... Vinni akartam a botom is, a szablyám is, a kardom és a lánckorbácsot is. Régi szép idők, amikor még csak a botot forgathattam...

Imádom az összes fegyverem, de egyszerűen pofátlan nagyképűség lett volna ennyit vinni, mert egyiknek sem vagyok még "mestere", mindegyikkel külön-külön órákat kellene eltöltenem. 

Végül csak a kardot és a szablyát vittem, de csak szablyával gyakoroltam. Az új formagyakorlat, amit most tanulok - egyedül -, megköveteli magának az időt.

Este edzés,  sok kardforgatással. Nem szerettem. 

Valamiért a Lurdys teremben nagyon nem szeretek jianezni. Nincs hely, egymásra lépünk, nem tudom átadni magam a mozgásnak, nem tudom engedni a kardnak, hogy a lendület vigye, mert folyton azt kell nézni, kibe akadok bele. Egy lépésre tőlem a kezdő csoport (fegyver nélkül), arrébb a bunyósok, mellette még szól a zene is - too much. 

Ingerült, kedvetlen leszek, kb. 40%-on teljesítek. 

Ezzel kezdenem kell valamit.

***

Szerda

Reggel hegy, lépcső,  este K-val és a steptilttel megint lépcső. A combomon már gyémántot is lehetne törni lassan. Viszont ami jó: nem merevednek be az izmaim, nincs izomlázam se.

Beszélgettünk tegnap K-val, hogy milyen mókás kihívásokat tartogat még a lépcső... részemről ugye megvolt a tigrisséta lefelé, fel is töltött energiával és önbizalommal egy időre. Most az pörgeti a fantáziámat, hogy felbékázok teljes hosszon (a szakaszok között sem állok fel, ott is békaugrás), kettesével.

168 lépcsőfok.

Bele fogok kicsit halni?

1-2 héten belül meglátjuk.

***

Wow, ha ez egy igazi papírlap lenne, már kiszakadt volna a sok radírozástól. Leírom, kitörlöm, leírom, törlöm... Azt, ami fáj. Mert igazából nem ide tartozik, titeket sem a nyüszögésem érdekel, hanem hogy mit mozgolódtam, és mert nincsenek is jó szavak

Milyen jó lenne, ha a szívet, lelket is kézbe lehetne venni, kicsit megmelengetni, ahogy a kezemet melegítem fel a yixing agyag teáskannával.