Na meg azt is érezni kell, mikor kell azt mondani: elég volt. Ráérezni, mikor fordul át a mérleg, és látni, amikor valaki felhasználja az energiádat, ötleteidet, anélkül, hogy legalább megköszönné. Én nagyon szívesen adok, de azt nem szeretem, ha észrevétlenül rám csatlakoznak, mint afféle wifire, és learatják helyettem a babérokat. Arassuk együtt. A szakmám, az önkéntes alapítványi munkáim, ezek mind arról szólnak, hogy másoknak segítek, ezt választottam. De ha azt látom, hogy hosszú távon kihasználják a segítőkészségemet vagy épp szerénységemet, azt nagyon nem szeretem.
Én nem fogom reklámozni, fényezni magam, és alázattal, elismeréssel tanulok bárkitől, aki tud nekem újat mutatni, vagy a meglévő tudásomat kibővíteni. (akár egy 10 éves gyerektől is, és neki is ugyanúgy megköszönöm). És nem jellemző, hogy kimondjam: basszus, hiszen ezt jobban tudom, mint te.
De amikor valaki lubickol ebben, az általam mutatott alázatban, elismerésben, azt megint csak nagyon nem szeretem.
Az a típus vagyok, aki ezekről a dolgokról jó ideig nem vesz tudomást, ergo jó ideig hagyom, hogy "használjanak", szívják az energiámat, sütkérezzenek egy olyan szerepben, aminek már nincs létjogosultsága.
De ez is kungfu: nem hagyni magamat.
Igyekszem erre is edzeni :)
Bot volt a téma ma, kezdem hosszabb részletekkel gyakorolni. Érzem, látom a fejlődést, tök jó.
Fú, meg itt az elfelejtett híd-projekt.
A fegyencedzés egyik "mesterlépése" az, hogy állásban hátrahajolsz hídba, és onnan vissza. Ezt szeretném elérni, egy ilyen hajlékony és erős hát nagyon jól jönne.
Tulajdonképpen az elejéről kezdem most megint, de sebaj, lassú munkához idő kell.
Az meg már végképp kínos, hogy a zászlóról (aszongya human flag) teljesen elfeledkeztem. Pedig milyen durván menő lenne, ha képes lennék valami ilyesmire:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése