Élek ám, csak nagyon zsúfoltak a napjaim, meg nincs is kedvem írni.
Változóban vagyok :)
Harmadszorra voltam a sportpszichológusnál, veszettül jóféle felismerések, rácsodálkozások vannak minden alkalommal. Felér egy-egy pofonnal, de olyannal, amitől aztán tisztább lesz a fej.
A fegyveres mozgásom mérföldeket javult, szinteket léptem felfelé. Ez leginkább szubjektív érzés, és kis dolgok, de nagyon fontosak. Biztos léptek, élesebb, precízebb vágások, könnyedebb forgatás - ilyesmik.
Kezdem az érezni, hogy fuck you, dobogós leszek az EB-n.
Néha amúgy már veszettül nehéz nekiindulni a Gellérthegynek, hogy gyakoroljak, de csak elkezdeni rossz, aztán mindig élvezem. Ájminláv vit kungfu.
Most már csak 2 részre bontom a formagyakorlatokat, a nagyon aprólékos csiszolgatós időszaknak vége. Bírnom kell majd dinamikával a versenyen, hozzá kell szoknom, hogy végig meghúzom. Egyelőre még azok a mozdulatok, amik kiragadva a formából szép precízek, most folyamatában kissé visszagyengültek, de helyére kerül majd minden.
Egy hét múlva már ténylegesen elejétől a végéig fogom csinálni őket minden gyakorláskor. Hjajj, de jó lesz.
Most már nincs más - se hegyfutás, se bunyó edzés, semmi, amitől lefáradok annyira, hogy az akadályozza a versenyformák gyakorlását.
Csak a bot és a szablya.
(Ok, pár perc lánckorbács azért belefér :) )
A zsúfoltsághoz még:
Jeleztem P-nek, hogy jövő héten nem biztos, hogy tudok menni edzeni, családi dolgokat kell intéznem. (Aláírnom a kitagadós papírt, jihá.)
A válasz: "Rendben, de ne felejtsd el, mi a feladatod."
Ez mosolygásra késztetett.
Mi a feladatom? Na mi?
- Mindent beleadni az egyetemi mesterképzésen, amiért 300 ezret fizetek per félév, és ahova rengeteget kell tanulnom, referátumokkal készülnöm, szakirodalmat fordítanom, családlátogatásokat végeznem, gyerekeket tesztelnem?
- Módszerspecifikus képzéseket végezni, gyakorlatot szerezni, az alapítványi munkát rendszeresebben csinálni, hogy aztán majd érjen is valamit a végzettségem?
- Még többet dolgozni, hostesskedni, hiszen fent kell tartanom az albérletet, a kutymót, magamat, stb?
- Edzeni, gyakorolni az EB-re, és egyébként is: csiszolni, fejleszteni a kungfumat, hiszen ezt akarom jövőmnek, jelenemnek?
- Segíteni az anyámnak, aki már a szakadék szélén kapaszkodik csak, és a húgaimnak, akik most is fűtetlen lakásban vannak, illetve megküzdeni azzal a helyzettel, hogy bár már régesrég nincs kapcsolat köztünk, most hivatalosan is egymagam leszek?
Na, mi a "feladatom"? :)
A fentiek nem fontossági sorrendben lettek felsorolva. Mind a "feladatom".
Basszus, az életed tényleg megérne egy filmet.. Bár sok most a drámai rész, azért ez még csak a prológus, vagy inkább a feszültséggel teli cselekmény, a nagyja előtted van, a vége pedig happy end, because you deserve it.
VálaszTörlésR-N K
Nagyon remélem :) Csak tudod, sok olyat látok, látunk, ahol megmarad ezen a szinten a dolog: küzdelem, kapaszkodás... Mindenki többről álmodik, ahogy a rozzant kisszéken ülve eszegeti a száraz kenyeret. Na, ez most nagyon lírai hasonlat lett, de szerintem érted, mit akartam mondani :)
TörlésÉrtem, és világos, hogy sok múlik a körülményeinken, helyzetünket meghatározó embereken, akik eldöntik, mik lehetünk. És aki csak álmodozik, tényleg marad a kisszéken/kispadon, de aki valóban tesz érte, akar fejlődni, az előtt megnyílnak a kapuk, azt gondolom. Én is láttam nem egy kisiklott életet, jómódból utcára kerülést pl, családon belül is, de minden esetben vastagon része volt az illetőnek benne, nem csak a csúnya világ okolható érte.
VálaszTörlésNem akarok nagy igazságokat mondani meg üres szavakkal dobálózni, de szerintem jól csinálod amit csinálsz :) Kriszti