Olvasom egy lány írását: pizzázós este a haverokkal és a kedvesével, havonta egyszer ülnek így össze, nagy hangulat, stb. Ő meg előkapja az előre elkészített diétás kis kajáját, aminek persze pontosan kiszámolta a tápértékét, és azt rágcsálja, amíg a többiek betolják az xxxl-es pizzát.
Hát.
Abbahagytam az olvasást, kibaktattam a konyhába, és összedobtam pár palacsintát. Kakaósat, eperlekvárosat, citromos-mascarponésat.
Közben eszembe jutott, hogy pl. az ebédem féláron kaptam, mert a kiszolgáló srác így (is) próbált udvarolni.
Pedig kabátban voltam, és nem látta a kerek fenekem vagy a lapos hasam.
Csak a mosolyom.
Meg az is eszembe jutott, hogy volt egy barátom, akivel az első randin a Margitszigeten sült kolbászt ettünk steak krumplival.
És az megvan, hogy a gésáknak maximum a csuklójuk villant ki, de akkor már szívritmuszavart kaptak a rajongó férfiak? Pedig ők is megkaphatták volna a mindent megmutató, és mindenre kapható lányokat.
De veszettül nem a kerek popsi, izmos láb, lapos has az, ami ezeket a reakciókat kiváltja.
Hanem a kisugárzás.
Lehet bármilyen bomba tested, ha ez nincs meg. És lehetsz bármilyen szakadt - pl. edzésről jövet -, lehet rajtad pár pluszkiló is... a kisugárzásod, tekinteted, mosolyod az, ami mindent visz.
A többi csak plusz.
Szóval...
Én az a lány vagyok, aki éjfélkor palacsintát süt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése