unstoppable

Tegnap este nem akartam úgy igazán odatenni magam edzés szempontjából, mert egész nap a kanapén szenvedtem a tanulnivalókkal, és úgy terveztem, hogy némi könnyed lépcsőzés után tanulok is tovább a reggeli vizsgára.

Nos...

Ebből az lett, hogy felfutottam 10x full hosszon, a 10 kilós súlymellénnyel.

Khm... Beteg, állat dolog.

K. csinált egy hónapos programot magának ezzel, 10x10 felfutás, fokozatosan növelve a súlyt a mellényben, 4 kg-tól eljutva a teljes 10 kg-ig.  Hogy miféle fenevad vált ez alatt belőle, az majd nemsokára kiderül, amikor végez a projekttel, és megnézi, súlyok nélkül milyen gyorsan fut fel (ez lesz összehasonlítva az egy hónappal ezelőtti időkkel).

Én a súlymellénnyel csak néha játszottam, kipróbáltam vele a planket, felfutottam benne 2-3x, amikor még csak 5 kg volt benne, illetve lejöttem tigrisben 7, majd 10 kilóval. 

Ez a tegnapi kattanás teljesen spontán jött, és iszonyatosan megszenvedtem vele. Az első 3 felfutás után már azt éreztem, mint már nagyon, nagyon régen nem: a végtagjaim remegtek, a lábaim ki akartak csúszni alólam. 

A 6.-nál elgondolkodtam, hogy elájuljak, vagy inkább ne? 

Végül megvolt a 10, de például hármasával abszolút nem tudtam ebben futni.

10 kilós súlymellény - én 55 kg vagyok alapból. Hát igen.

A végén még lejöttem tigrisben, a vízszintes szakaszokon 1-1 fekvővel, és ezzel elértem, hogy hazafelé már villamossal mentem, mert esélytelen lett volna, hogy még fussak visszafelé is. Ja igen, odafelé futottam, igen erős tempóban, tetszik tudni, fájt a szívem, dühös is voltam.  Sprinteltem hát.

Kérdezte egy lány, hogy akkor én most így kapásból meg tudtam csinálni azt, amiért K. egy hónapja edzett? 

Na, itt van a gondolkodásbeli hiba.

Nem, nem és nem. 

Nekem ez egy egyszeri, spontán challenge volt. Mentális hatása vitathatatlan, de ettől még nem lett jobb a kondim, állóképességem. És ha most idióta lennék, és elkezdeném így a 10 kilóval az edzéseket, rekordidőn belül tönkremennének az izületeim, de ennek én már nem lennék tanúja, mert a 3. alkalommal összeesnék, és az arra kószáló sünik belemajszolnának a testembe. 

Tehát az, hogy most megcsináltam ezt, nem ér fel az egy hónapos, fokozatosan felépített programmal, semmilyen téren. Sőt, még felelőtlenségnek is nevezhetnénk az akciómat, viszont végig képben voltam, és figyeltem magamra: a felfutások közt több idő telt el, volt, hogy percekig beszélgettem, hagytam időt magamnak pihenni. Érzékeltem minden jelzését a szervezetemnek, és úgy voltam vele, hogy ha azt érzem, baj van, azonnal leállok.

Baj nem lett, büszke vagyok magamra, kihívás teljesítve, viszont egyértelmű, hogy ha elkezdek súlymellénnyel edzeni, akkor én is szépen, fokozatosan emelem majd a terhelést - másképp nincs értelme. Erről jut eszembe, nem olvassa ezt véletlenül az Ironwear forgalmazója? Szívesen elfogadok ajándékba egy ilyen mellényt, nagy duzzogva.

Ja, és másnap éreztem igazán a dolog súlyát. Három óra alvás után (mert attól még tanulnom kellett a reggeli vizsgára) úgy éreztem magam, mint akin átment egy úthenger, vagy mint akit nemes egyszerűséggel agyonvertek.

A vizsgát letudtam, utána 2 óra alvás, és mindjárt szebb az élet.

Izomlázam nincs, a tenyeremen látszik a tigrisséta nyoma kissé, este kungfu edzés, folytatódik a kétélű egyenes karddal való kapcsolatteremtés.