A szombati mozgolódás nagyrészt kimerült egy kirándulásban (hegyeket,kilátókat másztunk meg, végre a zöldben voltam, át kéne néznem magam kullancsügyileg, de "majdholnap").
Terveztem, hogy gyakorlok jiannel is, de valami bámulatos módon elment az idő azzal, hogy próbáltam megszabadulni a szekrényeim fölösleges cuccaitól.
Na de.
Még régebben eljátszottam egy statikus lábedzéssel, most jól meg is mutatom.
Egyszerűen csak a shaolin alapállásokat tartom meg, semmi világmegváltás - mégis igencsak megérezhető kis kombó ez.
Ahelyett, hogy 4-5 percig állnék mabuban, felosztom: mabu -> gongbu -> pubu -> mabu -> másik irányba gongbu -> másik láb pubu. (lásd:videó lentebb)
Felállás, megszakítás nélkül. Én max 2 perces időkkel bírtam, azaz minden állásban 2 percig voltam, aztán fordultam át a következőbe. De ma pl. 1 percekkel nyomtam, ami kevésnek tűnik, mert 1 percig benne lenni egy alapállásban, az piskóta, persze... de mivel nem állok fel belőle a pozícióváltásoknál, így is 6 percig egyfolytában mély alapállásban vagyok. És az utolsó pubunál... nos, ott már akad bizony sírás-rívás, fogaknak csikorgatása.
A legjobban bevált eddig: 1-1 percig tartva minden állás (6 perc egyhuzamban), utána egy kör tempós, jól meghúzott futás (1km), hogy lazuljanak az izmaim, maradjon meg a gyorsaságom, majd visszaérve jöhet újra a gyakorlat.... És ebből 4 menet. A negyediknél már erősen sírtam a pubunál.

A lényeg ennél az, hogy full szabályos legyen mindegyik alapállás, brutál mélyen, nem csalva - hiszen csak kevés időt vagyunk benne. Legyen vízszintes az a comb, na.
Gongbu (2. alapállás): mindkét sarok teljesen a földön, az első comb vízszintes, és ami nagyon fontos: a hátsó lábra koncentrálunk, hogy feszes, nyújtott legyen. Ha feljön a sarok, és laza a hátsó láb, akkor már nem erősítő gyakorlatról beszélünk. Viszont ha jól csináljuk, arra leszünk figyelmesek, hogy az első comb izmai mintha acélsodronyok lennének. Nem semmi látvány...
Pubu (3. alapállás): a tradícionális alapállásban teljesen leülünk az egyik sarokra, ÁMDE most jól megtartjuk kicsivel felette, it is vízszintes környékén legyen a comb, ettől lesz erősítés, és meghalás - mert ennél 90%-ban a hajlított lábon van a testsúly, ergo kicsit olyan, mintha egylábas guggolásban tartanád meg magad. Zsírkirály, főleg, mert mire ehhez érsz, már alapból feszülnek a combizmaid.

Itt a videón csak kb. fél percet tartok meg 1-1 állásban, egyrészt mert telóval vettem fel, ergo nem maradt eszköz az időmérésre, másrészt a szemléltetés a lényeg, harmadrészt kinek lenne kedve 2 percekig nézni egy állást? Na ugye.
Semmi izgalomra ne számítsatok, még zene sincs alatta, a szúnyogok törik csak meg az egyhangúságot. Lesznek majd jó videók is, becsszó.
(És hogy ezt az irodában pötyögtem be, az megbocsáthatatlan bűn, tudom én. )
Update: jézusom, a Youtube, mint nagytesó, tett alá zenét. Nekem beleszólásom sincs.
Update: jézusom, a Youtube, mint nagytesó, tett alá zenét. Nekem beleszólásom sincs.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése