Kevés lépcsőzés, hogy bemelegedjek, aztán irány a Gellérthegy - ez volt a ma esti program.
Ugyanis kiderült, hogy versenyezhetek szombaton. Viszont... well, enyhe kifejezés, hogy nem nagyon készültem erre a versenyre.
A bottal és a szablyával rutinból tudok mozogni, de a pusztakezes formám, mint említettem, nincs még úgy igazán begyakorolva, még nem volt meg az, amikor úgy Évimódra atomokra szedtem volna, s soksok óra melóval szép lassan összetettem volna újra.
Meglátjuk, mi lesz. Tétje ennek a versenynek igazából nincs, a döntőre jussak be, ennyi. Esélyes, hogy béna leszek, de majd igyekszem nem elbotlani a saját lábamban.
Hatszor csináltam meg a pusztakezes formagyakorlatot, négyszer a botformát, négyszer a szablyát. Sötétben mindháromnál gondok voltak az egyensúlyérzékemmel, bizonytalanabb volt a mozgásom.
Tudtam volna molyolni velük még egy órát, de vártak, be kellett fejeznem.
Tegnap viszont olyan jóféle lépcsős edzést sikerült összehoznom, hogy ma rendesen nehéznek éreztem a lábaimat. A Somló-köz álomhelyszín, kislábujjtól fülcimpáig mindent megdolgoztató edzést össze lehet rakni arra a helyszínre. Meg a Dombra is, persze.
Eddig még nem volt két egyforma edzés, minden alkalomra pattan ki pár új ötlet a fejemből - nagyon nem bírom a monotonitást. Nem bánnám, ha a szakdolgozati témák terén is hasonló kreativitást fedeznék fel magamban, de egyelőre ez a területe az agyamnak kómában vegetál.
Arra viszont rájöttem, hogy amíg ilyen zűrzavar van a fejemben, ama "ösztönök-vágyak vs. józan ész" stb. dilemma miatt, amit már említettem, na addig esélytelen is, hogy olyan türelemmel és elmélyedéssel foglalkozzak a kungfu formagyakorlatokkal, mint szoktam volt.
Egyszerűen nem.
Aztán simán lehet, hogy egyszer csak hagyom a francba a józan észt és kockáztatok.
Mert elég rövid az élet, bárhogy is nézzük.
Mert elég rövid az élet, bárhogy is nézzük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése