Ja, tegnap eljátszottam a Luohan Quannel, a Damo Jiannel és a Dan Daoval a Gellérthegyen.
Azaz pusztakezes, kétélű egyenes kardos és szablyás formagyakorlatokat ismételgettem a végtelenségig és tovább. A szablya sikeresen leszedte a hétvégén a kezemről a bőrt egy kis helyen, na azt különösen élveztem, ahogy a sebet újra felpiszkálja a fegyver markolata.
Csak nehogy véresen adjam vissza a gazdájának, mert még visszaél a DNS-emmel, és belőlem egyet is nehezen kezel a világ.
A Luohan Quanre rá kell állnom rendesen, mert bár gyönyörű és nagyon feelinges formagyakorlat, veszettül kimerítő.
A karddal egyre inkább összehangolódunk, sokat kell még csiszolnom a jianes mozgásom, hogy ne a szablyás tigris-életérzést vigyem bele, hanem némi eleganciát és kecsességet. Legyen mondjuk párduc.
A szablyát pedig imádom, a testem emlékszik a több hónapnyi gyakorlásra, amit az EB-re készülve töltöttem. Persze, nem annyira pontos és precíz most, de még mindig ez megy a legjobban.
Este még lépcsőztem, amit lightosra-lógósra terveztem, aztán végül mégis mindent csináltam.
A bal lábam, ha szeme lenne, tömény gyűlölettel nézne rám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése