Morzsák

Nem tudtam elmenni ma edzésre, pedig tegnap azért nem gyakoroltam a pusztakezes formámat, mert gondoltam, ma úgyis azzal töltök másfél órát.
Szombaton verseny. Nos, talán még sosem mentem ennyire felkészületlenül versenyezni. Meglátjuk, így mi lesz belőle. A pusztakezes formagyakorlatos nevezést legszívesebben visszamondanám, és végülis meg is tehetem - de szerintem inkább bátor leszek.

Látom, muszáj lesz megírnom a fitballos gyakorlatokat. Persze, még módosulhat a szavazás állása.

Ja, és aki a brownie-ra szavazott? 

 Valamit tudhattok, mert ez az egyik legfinomabb süti a világon. Brutális. Már az illatától fejreállsz. 

De sajna van pár friss elhatározásom/döntésem/fogadalmam:

• A málna szerelemízű, csokival pedig kb. a tömény Vágy. Így hát csak annak sütök mostantól ilyet, aki tetszik nekem. Ez lesz A JEL.  Mekkora csel :)

• Hasazás után tényleg mindig, azaz mindig csinálok hátizomgyakorlatot is. A joker a plank, természetesen, ami az egész törzset edzi, és előszeretettel gyakorlom is, ezerféle módon. Viszont a hátam alsó része kissé elmaradott, erre jöttem rá egyrészt hátulról fotózott képeket nézve, másrészt brutál izomlázat érezve akármikor, amikor azt a területet edzem.

• Veszek egy új bokarögzítőt, mert a mostani már a szánalmas utáni állapotban van. Leukoplaszttal tapasztom le, mert a tépőzár szétment teljesen rajta. Egyszóval többet költök rá, mintha vennék egy újat... Tessék felismerni, mikor kell megválni valamitől. Valakitől. Egy helyzettől. Akármitől.

          "Van, hogy tisztább eltörni egy tányért, mint elmosogatni."

• Újra nekiállok főzni magamra. Idő-és kedvhiány miatt ezt hónapok óta hanyagolom, pedig a legegészségesebben és talán a legolcsóbban így lehet étkezni. Mostanság sajnos rengetegszer csak berohantam egy pékségbe, gyorsétterembe... Nát szó gúd, kezdek megint besokallni ezektől. Hús, zöldség, gyümölcs, zab, túró - mennyivel másabb ezekkel jóllakni, mennyivel több energiám van tőlük.

És....

Nem hagyom többé, hogy kihasználjanak. Visszaéljenek azzal, hogy alapjáraton segítőkész vagyok.
Sokáig, nagyon sokáig adok, mert adni jó, önzetlenül, miért nem osszam meg, amim van, vagy miért ne segítsek. De amikor ezt kihasználják, azt nem szeretem, és nem engedem: az embernek tudnia kell a saját értékét.

És ha valaki/valami (társ, barát, főnök, cég, bármi, ami fontos neked) ennek csak a töredékét látja benned, s aszerint kezel: lépni kell, s ha mást nem lehet...elbúcsúzni. Elsétálni, akár otthagyva mindent, mégsem üres kézzel: mert megőrzöd a büszkeséged, tartásod.

Ez mindig fájdalmas döntés, s megszenvedi az ember, de mindig minőségi szintet lép vele - önmaga előtt.